2001. LV. ÉVFOLYAM 4. SZÁM - Index of - Sopron

peres felek – elsısorban Kállói Miklós – személyiségének egyes vonásait is elénk tárják.
452Horváth Richárd írása, az „Adalékok a Szapolyaiak északkelet-magyarországi felemelkedéséhez” egy,
a Kállóiaknál jóval fényesebb karriert befutó famíliával foglalkozik. Boldogkı, Regéc, Tállya és Tokaj
1459 és 1464 között került a család kezébe, a „felsı részek kapitánya” tisztség betöltéséhez kapcsolódva. A
birtoklás körülményeinek vizsgálatából a szerzı azt a következtetést vonja le, hogy a Szapolyaiak a várat
eredetileg mint kapitányok kapták a husziták elleni eredményesebb küzdelemhez, de idıvel egyre inkább
saját birtokukként kezelték. Arra is felhívja a figyelmet, hogy a husziták elleni harc 1642 utáni szakasza
még nincs kellı alapossággal feldolgozva – ez pedig az északkeleti és az északnyugati határvidéket
egyaránt érinti. Szintén egy északkelet-magyarországi vár, Füzér a témája a kötet egyetlen mővészet- és
építészettörténeti tanulmányának. Simon Zoltán és Szekér György „Újabb szempontok a füzéri várkápolna
építési idejének meghatározásához” címmel az impozáns épület egyik legépebben megmaradt részét a
legújabb ásatások leletei alapján az 1504–8 közötti idıszakra datálják. Keltezésükben központi szerepet
kap a boltozat bordáinak a budai Mária Magdolna plébániatemplom 16. század eleji bıvítésével való
hasonlósága.
Végül a régióban kissé nyugatabbra haladva Kollmann Örs László Rimaszombat középkori történetével
ismertet meg bennünket monografikus igényő összefoglalásában. Kubinyi András kategorizálását követve a
települést a fontos városi funkciókat betöltı mezıvárosok közé sorolja; mint ilyen többek között
Kismartonnal vagy Vasvárral vethetı össze. A fejlıdés zálogát a viszonylag stabil birtokviszonyokban és a
német hospesek betelepülésében látja, akik a már korábban is piacos helyként mőködı település belsı
szerkezetét döntıen átalakították. (Hasznos lett volna egy alaprajzot mellékelni.) Figyelemre méltóak a
négy helyi céh történetére vonatkozó megállapításai is.
Egészen más területre, a Dráva és Horvátország között fekvı Szlavónia igazgatására irányítja figyelmünket
Zsoldos Attila „Egész Szlavónia bánja” címő tanulmánya. Györffy György és Kristó Gyula vitájának
fonalát felvéve bizonyítja, hogy a terület már a 10. századtól magyar fıség alatt állt, Somogy és Zala
ispánjai között megosztva. A 12. század második felétıl a horvát bán hatásköre ide is kiterjedt, de csak az
1220-as évekre stabilizálódott az említett két megye határa a Dráva vonalában, így ezután a horvát bánnak
már valóban nem kellett mással osztoznia Szlavónia igazgatásán. Erdély tartományi különkormányzata
szintén ezekben az évtizedekben öltötte fel késıbbi kiforrott formáját.
Szándékosan hagytam ismertetésem végére a három nyugar-magyarországi tárgyú, Sopron megye
történetéhez is kapcsolódó tanulmányt. Az idıben legkorábbi témát, a Gyır nemzetség történetét az
Árpád-korban C. Tóth Norbert dolgozza fel. A nemzetség birtokai Gyır, Moson (így az általuk alapított
lébényi monostor is), Baranya és Somogy megyében feküdtek, az óvári ágból származó Csépán azonban a
soproni ispánságot is elnyerte. A szerzı a krónikák és oklevelek alapján ismerteti a nemzetség
valószínősíthetı eredetét, különbözı ágainak leszármazását és köznemesi szintre való visszasüllyedésük
folyamatát a 13. század második felében.
A másik híres nyugat-dunántúli bencés nemzetségi monostor, Ják késıközépkori történetét dolgozza fel
Rácz György: „A jáki apátság kegyurai a XIV–XV. században”, az 453alapító ág kihalása utni
idıszakban. Ekkor a kegyuraság a nemzetség más ágaihoz: elıször a sitkei, majd a Jákon birtokos
Szelestei, Szentivánfalvi, Terestyéni és Niczky családok kezébe került (ez utóbbi levéltára a soproni
Levéltár megyei anyagában található). İk már nem értették meg a nemzetségi monostor szellemi tartalmát,
és amikor már mint jövedelmforrás nem volt a hasznukra, egyszerően felhagytak a kegyúri jogok
93