2001. LV. ÉVFOLYAM 4. SZÁM - Index of - Sopron

feltételezés esetén arra a kérdésre is válaszolni kell: vajon e 21 fı miért ragaszkodott telki állománya —
Csepregen nagynak számító — egészéhez A felelettel várjunk még, ám annyi már most is kijelenthetı,
hogy a fenti kérdés a szegények oldaláról nézve is érvényes. Miért fizetett vajon egész telek után földbért az
a Potha János, aki egy állat tartását sem engedhette meg magának S miért cselekedett így az a tucatnyi
fél-telkes gazda, akiket az uradalmi officiális a szegények közé sorolt A mérvadó szakirodalom
gondolatmenetét követve az ilyen jobbágy számára az lett volna elınyös, ha minél kisebb töredéktelekre ül,
s inkább csekély fizetség ellenében a pusztatelkekbıl bérel magának földet. A csepregi források azonban jól
láthatóan más paraszti életstratégia nyomait ırzik.
A lassan feltáruló társadalmi képlet megértéséhez egy ponton közelebb jutunk, ha vizsgálódásainkhoz az
1520. évi urbárium adatait is segítségül hívjuk. Mint korábban már említettem, az 1522-es registrum 98,
jószággal nem rendelkezı lakosa közül 54 fı az 1520. évben felvett urbáriumban is biztonsággal fellelhetı.
E félszáz személy azonosításának pedig esetünkben az a hozadéka, hogy rajtuk keresztül az igásállattal
nem rendelkezık telki állományának alakulását is nyomon követhetjük. A névsorokat összevetve
megállapítható: nagy telekmozgással nem találkozunk. Az 54 fıbıl 46 jobbágy 1520-ban is ugyanakkora
telken élt és gazdálkodott, mint 1522-ben, s ez figyelemre 365méltó. Az adat ugyanis félreérthetetlenül arra
utal, hogy a jobbágyok, legalábbis rövidtávon, telküktıl, illetve telkük egy részétıl igásállat hiányában sem
igyekeztek szabadulni. E magatartásforma jól illeszkedik a fentebb mondottakhoz, de lássuk a fennmaradó,
a telki-állomány változásával járó eseteket, mert elsıdleges információval ez szolgál. A fennmaradó nyolc
jobbágy közül ugyanis 7 személy telki állománya igásállat nemlétében is növekedett! Még meglepıbb, hogy
közülük 5 fı vagyontalanként, és jószerivel anyagi javak híján is növelte és növelhette telkének nagyságát.
S mindössze egy jobbágy esetében találkozunk a telek egy részének visszaadásával.
A bemutatott adatok — magam legalábbis úgy látom — nehezen illeszthetık egybe mindazzal, amit a késı
középkori jobbágy telekhez jutásáról, telkének földesúri pénzjáradékterhérıl és a paraszti földbérletrıl
történeti közfelfogásunk tudni vél. A jelenségek racionális magyarázatához azonban a csepregi források
önmagukban elégtelenek. Ezért a ponton álljunk is meg, s a gondolatsort látszólag megszakítva forduljunk
most egy másik jelenség irányába.
Ha a középkori Magyarország nagybirtokairól fennmaradt urbáriumokat és földesúri taxa extraordinaria
lajstromokat egymás mellé helyezve, s mintegy párhuzamosan olvasva tekintenénk át, akkor az olvasóban
alighanem olyasféle érzés támadna, hogy a két összeírásfajta nem ugyanazt a kort ábrázolja. Hogy a jelezni
kívánt probléma lényegét világosan lássuk elsı lépésként érdemesnek tőnik rövid demonstráció keretében
egy urbárium és egy taxa-jegyzék egymás mellé helyezett részleteit áttekinteni. Példaként, regionális
szerepük és adóegység-számaik hasonlósága okán, két nyugat-dunántúli mezıváros, a Gersei Petık kezén
lévı Zalaszántó és a Sopron megyében fekvı, Kanizsai birtok, Szil egy-egy összeírás-részletét mutatom be.
Szil 1518 6(97) Szántó 15. század vége 7(98)
(datálatlan)
Georgius Mezaros …sessio I Mathias Chobor fl. XII
Osvaldus Saab …sessio I Mathias Santha fl. IIII
Valentinus Kaldy …sessio I Nicolaus Thoboz fl. III
20