1990. xliv. évfolyam 2. szám - Sopron

Ha azt hitte, ezentúl csak a komponálásnak élhet, tévedett. Ezt az egyre nehezülı gazdasági helyzet sem
engedte. A húszas évek az Országos Magyar Dalosszövetségben kifejtett és sok utazással járó munka évei.
Fıleg a férfikarokkal volt elfoglalva, zenei termésének szám szerinti nagyobb része is ezek szükségleteit
elégítette ki. Nem hagyta abba azonban a nagy lélekzető mővek komponálását sem. Talán 184ezek jobb
megalapozása érdekében szerzett a Zeneakadémián zeneszerzésbıl végbizonyítványt. Már nyugdíjas volt
akkor. 63(258)
Alighanem ezzel a budapesti tartózkodással függhet össze, hogy 1932. február 7-én a Székesfıvárosi
Zenekar bemutatta a Vigadóban Feltámadás c. szimfonikus költeményét. A siker figyelemre méltó, ennek
az alkalomnak – sajnos – mégsincs folytatása. 64(259) Nem törekedett az elismertetésre Néhány hazai
kudarca után kijelentette egyik levelében: „belefáradtam itthon a faltörı kos szerepébe”. 65(260) Utolsó
éveiben a külföld felé fordult, s „mőveit, egy-egy rövid kísérı levéllel, egyenesen külföldi operaházaknak
küldte be (Wien, Halle a./S., Dresden)”. Nem volt szerencsés lépés, kevés eredménye jelentkezett. Idegent
miért részesítsenek elınyben, amikor a helybelieknek se mindig jut megszólaltatási lehetıség. 66(261)
Még leginkább a jeligés pályázatok hoztak számára idegenben is sikert. Elsı vonósnégyesével az 1926. évi
amerikai Coolidge-pályázaton dicséretben részesült. 67(262)
Itthon a különféle kóruspályázatokon volt nagyobb a diadal. Közel hatvan díjat kapott mőveivel, amelyek
közül több a pályázatok, versenyek kötelezı anyagába is bekerült. Megbecsülése jeleként több zsőribe is
beválasztották. 68(263)
Társaságkedvelı, mozgékony, másokért tettre kész. Heintz Fülöp írja: „Kárpáti Sándor egyike azoknak a
csodálatos embereknek, akiknek társaságában az ember otthon érzi magát, akinek átadja magát, egészen,
szívesen, akinek közelében az elfáradt lélek újul és kiszabadul a betegség és képzelıdés deformáló
ködébıl…” 69(264)
Szeretettel emlékezik meg róla Takács Jenı, a nagyhírő zongoramővész és zeneszerzı, Cinfalva szülötte.
„Diákéveimben… sokat foglalkozott velem és késıbb is: nem tagadom, hacsak idım engedte, minden évben
elzarándokoltam [hozzá] …Sopronba legújabb szerzeményeimmel, hogy tanácsot kérjek ettıl a ritka tudású
embertıl. Ha meg hosszabb ideig távol voltam Soprontól, megküldtem neki közben készült dolgaimat,
miket találó és szellemes megjegyzésekkel kaptam tıle vissza”. 70(265)
18511. Fáradhatatlanul dolgozott mindenkor. Számos tanítványt vállalt (köztük volt például a felnıtt
Csatkai Endre). 71(266) Amikor mások szőkebb hazánk sorsán keseregtek ı kórust alapított. 1920
novemberében egy jobbára tisztviselıkbıl, tanárokból és tanítókból álló új férfikart szervezett. Az elnöki
tisztre Schindler Andrást, a polgármester helyettesét kérte fel. A Sopronvármegye 1920. szeptember 5-én
már beszámol megalakulásáról, s tagjai sorában vasutasokat is említ. 36 tagja van, a próbákat már
megkezdték, egyformán fogják mővelni a magyar és német dalt. Akkor még nem tudták, hogyan nevezzék
magukat, ám ugyancsak a Sopronvármegye ad hírt (február 27-én) arról, hogy a végleges és
alapszabályszerő név: Liszt Ferenc Daloskör. Pünkösdkor lesz az elsı nyilvános hangversenyük „egy-két
zenemővész bevonásával.” Több hangversenyt terveznek nyárra, addig is családi estélyeket ajánlanak
mőködı és pártoló tagjaik számára. Próbáikat a líceum egyik földszinti termében tartják. Még április 7-én
újságközlemény foglalkozik a KANSZ-esten való szereplésükkel. Kárpáti szerint (ı volt végig a karnagy):
„szép fejlıdéssel mőködik, de mikor a népszavazás hírére egyes intézmények eltávoznak Sopronból, a
Daloskör tisztviselı tagjaiból számosakat áthelyeznek, a Liszt Ferenc Daloskör elveszti tagjainak
nagyrészét s 1923 elején feloszlik”. 72(267)
79