1990. xliv. évfolyam 2. szám - Sopron

Európában. Ezzel szemben a mondottakból nyilvánvaló, nem azért festették a „kínai” ruháját „hidegen”,
mert a mázraégetéses eljárást akkor még Meissenben sem tudták, hanem mert így szólt a megrendelés, vagy
mert így kívánták az eltérı célra készült figurákat „egységesíteni”. Kétségtelen, a készítéskor nem
gondolhattak arra, hogy a figura színes „ruhát” kap, mert a színezést a gyárban könnyebben és
egyszerőbben is megoldhatták volna, mint ezt a francia összeszerelı mőhelyben tették.
Végül is mindegy, miért került a tárgy az érdeklıdés középpontjába. Tény, hogy vizsgálatával a különbözı
indítékú és beállítottságú kutatók figyelemreméltó szempontot érvényesítettek. A legnagyobb érdeklıdést
kiváltó gondolat a francia Verlet-nek tulajdonítható, aki az Ars Decorativa-ban írt tanulmányában kitér a
tárgyegyüttesnek szinte minden lényeges problémájára.
A kutatók között ı volt az elsı, akinek figyelme kiterjedt a tőzaranyozott talpazaton és a körte alakú
füstölıtesten túl az ötvösjegyekre és a tárggyal kapcsolatban található írásos források adataira is.
Verlet három olyan példát is említ, melyek szerint az illatszerfüstölıknek ez a típusa az 1750-es években
Franciaország-szerte az arisztokrácia köreiben ismert és használt volt. Ezek szinte kivétel nélkül vázából,
lámpából, talpazatból és egy porcelánfigurából álltak. Egyik adata szerint (1751. dec. 31.) kis szászországi
figurák (…figures de Saxe) alkották. „Aranyozott bronzzal díszítve, kis vincennes-i virágokkal… Nem
vitás, hogy ezek az ún. „cassonette”-k, ill. „alambic”-ok rezsóval használt füstölık voltak”.
Tulajdonképpeni füsötıéül egy dísztök alakú edényke szolgált, melybe parfüm-pasztillákat helyeztek és az
egészet külön rezsóval hevítették, hogy kellemes illatot kapjanak. A füstölıedénykébıl a gızzel kevert
illatot csövön keresztül a figura testébe vezették.
Nem vizsgálták, pedig ez is részletes elemzésre szorulna, hogy valóban illatszerfüstölı volt-e az edény vagy
más, amolyan inhaláló alkalmatosság, tehát tulajdonképpen desztilláló edény. Ugyanis, a gızt, melybe
keverhettek illatot adó növényeket is, a „kínai” testébe vezették, majd a gız a „kínai” száján és a békán
keresztül jött ki. Tartalma valahogyan összefügghetett a termékenység, a fogamzóképesség növelésével. Az
1730-as évek elején – ha nem elıbb – ismert és használt volt Meissenben. Emellett figyelemreméltó, hogy
az összeszerelés nem porcelángyárban történt, hanem ötvösmőhelyben. Valószínő, hogy a figura
gyártásakor még nem volt elképzelésük felhasználásáról, ellenkezı esetben nem olyan eljárással készült
figurát rendelnek, melynek festésére semmilyen más mód nincs, mint amelyet az összeszereléskor
alkalmaztak. Mindehhez tudnunk kell, hogy a porcelán készítése sajátos és minden más kerámiai mőfajétól
eltér. A porcelán anyaga nem annyira képlékeny mint az agyagé, illetve ennek egyes változataié, ezért ezzel
ellentétben, közvetlen mintázásra alkalmatlan. Így a plasztika alapjául szolgáló modellt többnyire
166plasztelinbıl mintázzák ki s az errıl készült gipszváltozat szolgál a további sokszorosításhoz szükséges
forma alapjául. A porcelánplasztika öntéssel készül vagy bekorongolással. A megszáradt tárgyakat elıbb
zsengélik (elıégetik), majd mázazás után a szükséges hıfokon kiégetik. Ez a máz ugyanannak az anyagnak
egy alacsonyabb hıfokon megömlı változata, mely a tárgyat alkotja. Ennek tulajdonítható, hogy
egyenletesen terül el a felszínen és azon átlátszó, üvegszerő felületet alkot ugyanúgy, mint a színtelen
ólommáz a fazekasedényeken. Erre a mázra kerül rá utólag a színes dekor. Van ugyan olyan eljárás is,
amikor a tárgy színét meghatározó festék az elsı égetés után és a második elıtt kerül a tárgyra. Ennek
tulajdonítható, hogy a szín a rajta elterülı finom üvegréteg következtében méllyé válik. Miután a kékre
színezı kobaltoxid a legellenállóbb az égetéshez szükséges magas hıfokkal szemben, ez a
leghasználatosabb máz alatti szín. Különben porcelánon a máz feletti díszítés a gyakoribb, melyhez képest
a máz alatti festés igen ritka. A két technika együttes alkalmazásával is találkozhatunk. A porcelán tehát
mázazás után válik igazán díszíthetıvé. A mázas égetés utáni és a díszítés elıtti tárgyat fehérárunak
nevezik. Sok gyár a XIX. században fehéráruként adta el készítményeit vagy azok egy részét különbözı
61