1990. xliv. évfolyam 2. szám - Sopron

kapcsolni a helytörténetet. Ehelyett mellébeszélı, nemegyszer téves magyarázatok és ajánlások is születtek.
150„A gótikus stílusban készült címer egyszerő, azonnal áttekinthetı. Csúcsíves elemei (ablakok) az emberi
lélek felfelé – az ég felé – törekvését fejezik ki” (jan. 27). A csúcsíves stílus azt fejezi ki, hogy a kor
építészeinek sikerült megtalálniok azt a statikai megoldást, amellyel a födémek roppant súlyának terhét a
gyámpillérekre tudták átvinni: ezáltal feleslegessé váltak a román stílusban még szükséges masszív falak,
könnyedebbé váltak a falak és az elemek, így az ablakok is. A többi csak belemagyarázás.
„Így testesíti meg a magyar király adományozta 1340. évi címer a nemzeti függetlenségünket és a városi
szabadságot, az önkormányzatot” (i.h.) – ez az összefoglalója a címerméltatásnak. Az 1340. évi címer
mindezt azonban nem testesíti meg. Az összefoglaló indoklása: „Az önkormányzat, s városi szabadság
jelképe a várfal a tornyokkal. Csak olyan település kaphatott szabad királyi városi rangot (a megyével
azonos jogállást), amelynek várfala kıbıl épült”. Ha ez valóban így lett volna, akkor nagyon kevés kıfallal
körülvett településünk lett volna. A kıfal nem a szabad királyi város, hanem a város rangjának
elnyeréséhez kellett. A kettı pedig nem volt ugyanaz, az önkormányzat szempontjából sem. Ezért találunk
várfalat, tornyot olyan városok címerében is, melyek nem voltak (magyarországi) szabad királyi, hanem pl.
földesúri vagy püspöki városok. Az 1340. évi címerben semmi sem utal nemzeti függetlenségünkre (nem is
kellett utalnia!), csak a városi szabadságot fejezi ki. A helytörténettel függ össze, hogy Sopronban ez a
szabad királyi városi szabadságot jelentette.
A barokk címer hívei a Kállay István szakvéleményében harmadik helyen említett 1922. évi címer mellett
álltak ki. Ez a címer a második helyen szereplı 1622. évi címer kiegészítése a már említett CIVITAS
FIDELISSIMA címerszalaggal: „Mi nemcsak vállapjuk a város egész történelmét, de tiszteljük és
becsüljük is eleink városépítı és gazdagító munkásságát – annak reálpolitikai kompromisszumaival együtt
– és e tisztességesnek vélt magatartásunk elkülöníthetetlen része a címerügyben kialakított álláspontunk:
Nem új címert kívánunk alkotni, hanem az egész történelmi örökséggel együtt elfogadjuk a történelmileg
kialakult, ıseinktıl örökül hagyott 1922. évi címert” (febr. 3).
Sajnálatos, hogy erre válaszként, szinte vádként elhangzott: „Labanc filozófia: az 1922. évi címer
visszahozása érdekében kifejtett érvelés, amely nem tesz különbséget a haza függetlensége és a császári
önkényuralom között” (febr. 17). A labanc filozófiával vádoltak javára írandó, hogy nem vágtak vissza
azzal a természetes reagálással, hogy az ellenfél „kuruckodik”. Kár, hogy a vitába belekerült ez a
nacionalizmus. A kuruckodás nemcsak 1990-ben nem korszerő, nem európai már, hanem nem volt
korszerő, európai 200 évvel korábban sem. A nacionalizmussal együttjárt az ellenpárt érveinek nem az
elemzése, cáfolása, hanem a lejáratása: az 1922. évi címeren „lévı kétfejő sas elıbb a német–római, majd
az osztrák császárság jelképe volt, ami az önkényre, a zsarnokságra és egy elnyomó, idegen hatalomra
emlékezteti az embereket” (1989. dec. 20). „az idegen madárral, a császári sassal nem lehet hazafiságra
nevelni” (1990. febr. 17) stb.
4. „Tény, hogy az elsı, az ısi címerünk az 1340. évi” (1990. febr. 17). Se nem tény, se nem igaz. Házi
Jenı már több mint fél százada megírta: „Kétségtelenül bizonyos, hogy mielıtt Sopron 1277-ben városi
önkormányzati jogot nyert volna, már használt, mint királyi vár, pecsétet… A román stílő pecsétmaradvány
köriratából csak a SIGI betők maradtak fenn, a pecsétrajzból pedig annyi állapítható meg, hogy az nyitott
kapujú ormozott várfalat ábrázol, amelynek közepébıl egy egyablakos, ormokkal ellátott vártorony
emelkedik” (vö. Heimler Károly szerk.: Sopron topográfiája. Sopron, 1936, 79). Ez volt nem az „ısi”, nem
a „legısibb”, hanem az elsı ismert címer, amelyet a várispán, vagy az ı megbízásából a várnagy használt.
A királyi várban (utóbb belváros), ill. a váralján (utóbb külváros) kialakult Sopron faluközösségnek (villa
47