1990. xliv. évfolyam 2. szám - Sopron

Mollay Károly: A címervita
1. A soproni címervitáról a következı helyeken megjelent cikkeket olvastam el: Soproni Hírlap 1989. febr.
17., febr. 24.; Magyar Hírlap 1989. dec. 20.; Kisalföld 1990. jan. 27., febr. 3., febr. 8., febr. 17., márc. 9.
A következıkben nem említem a cikkek címét, sem szerzıiket, csak a véleményekrıl szólok.
A városi címer ügye egyrészt tudományos, közelebbrıl heraldikai és helytörténeti kérdés, másrészt
várospolitikai kérdés. A megoldásnak ezek egyeztetésén kell alapulnia. A vita során e kérdések
esélyegyenlısége nem valósult meg. Mindinkább a várospolitikai szempontok váltak uralkodóvá, ezzel
együtt a mellébeszélés, sıt az indulatok is. A nem mindig elvi síkon folyó várospolitikai vitának alárendeltje
lett a heraldika, a helytörténet alig, többnyire tévesen jutott szóhoz.
2. „A városi tanács tíztagú címerügyi bizottsága az 1340., az 1622., illetve az 1922., sıt az 1971. évi,
vörös csillagos címert is szakvéleményezésre megküldte két országos hírő heraldikusnak: dr. Kállay István
egyetemi tanárnak és Holl Imrének, az MTA Régészeti Osztálya fımunkatársának” (Kisalföld 1990. jan.
27.). „Azzal minden soproni egyetért, hogy helyezzék hatályon kívül a város 1971. évi címerét” (Magyar
Hírlap 1989. dec. 20.). A cikk írójának nyilván nem volt megbízása, hogy „minden soproni” nevében
nyilatkozzék, ellenvetés azonban nem hangzott el. Az 1971. évi címer a két szakvéleményben sem szerepelt
javaslatként, bár az elsı heraldikus egyetemi párttitkár is volt: ekkor a tudomány már elsıbbséget élvezett.
Holl Imre egyértelmően az 1340. évi címert javasolta, Kállay István elsı helyen az 1340. évit, második
helyen az 1622. évit, harmadik helyen az 1922. évit: „Az a lényeg, hogy a város lakossága a kiválasztott
címert a magáénak érezze” (1990. jan. 27.).
3. Egyik szakvélemény sem talált egyöntető elfogadásra. A Holl Imre javasolna 1340. évi címert ennek a
megoldásnak hívei az 1921. dec. 14-i soproni népszavazás emlékére a magyar országgyőléstıl elnyert
CIVITAS FIDELISSIMA címerszalaggal egészítették ki, amelyet köriratként helyeztek el az „ısi” címer
köré. Ezt nevezték gótikus címernek. Joggal írta errıl egy másik cikk, hogy ez a címer már nem „ısi”,
hanem: „Vadonatúj, mert ilyen címere sohasem volt a városnak” (febr. 3.). Mégis a történeti tájékozottság
hiányában a lelkesedés más véleményeket is szült. Egy 1989. dec. 20-i újságcikk az 1340. évi címert már
„legısibb címer”-nek nevezte; még tovább ment egy magát évtizedes soproni történelemtanárnak valló
cikkíró: „Van egy ısi magyar város, melynek 1277-ben egy Árpád-házi uralkodó adta meg a Civitas
Fidelissima címet, majd ugyanezen uralkodóház az elsı címert. Ezt a tényt senki sem cáfolja” (1990. márc.
9.). Ezt az óriási baklövést a városi tanács által felkért tíztagú címerügyi bizottság sem cáfolta, pedig
kötelessége lett volna a közvélemény pártatlan tájékoztatása, annál is inkább, mivel: „A Hazafias Népfront
városi bizottsága a közelmúltban megtartott ülésén mégis népszavazást javasolt ebben a kérdésben.
Egyesek szerint a szépségversennyé süllyedı népszavazáson úgyis a tetszetısebb, sasos barokk címer nyer”
(1989. dec. 20.). A népszavazási indítvány az 1989. dec. 7-i tanácsülésen hangzott el, indoklása pedig
Kállay István szakvéleményének fenti idézett utolsó mondata volt. Az indítvánnyal a Hazafias Népfront is,
a városi tanács is, de a tíztagú címerügyi bizottság is kibújt a felelısség alól, amely így a zavarosan
tájékoztatott, mégis népszavazásra invitált közvéleményre hárul.
A gótikus címer hívei az 1622., ill. az 1922. évi címert nevezték barokk címernek; sasos címernek pedig,
mivel sisakdíszként szerepel rajta az 1622-ben kitüntetésül adományozott római szent birodalmi kétfejő sas.
„Kállay István a címerekrıl heraldikai, címertani szakvéleményt adott és nem történeti értékelést” (1990.
jan. 27). A történeti értékelésbe – éppen a közvélemény helyes tájékoztatása érdekében – be kellett volna
46