1990. xliv. évfolyam 2. szám - Sopron

A mai értelemben vett házszámozás az 1868. évhez kötıdik. Nemcsak az államszervezetnek, hanem az
egyéneknek is fontos volt, hogy szerzıdéseikben, üzleti levelezésükben, a választási névjegyzékek, az
adózók listáinak összeállításában stb. félreérthetetlen jellemzıket adjanak meg. A ma is érvényes – csak
nem mindenütt betartott – elvek a következık: az utcát a város középpontja, tehát a városháza felıl kell
számozni, baloldalt a páratlan számokkal, jobboldalt a párosokkal. A terek számozása viszont
folytatólagos. Folyamatos továbbá az olyan útvonalszámozás, amelynek csak egyik oldala van beépítve
(mert a másikon vasútvonal fut vagy patak folyik). 7(63)
A szám a ház bejárata fölött (késıbb mellette) jelenik meg. Ezek a számok nagyjából a telekkönyvi
parcellák szerint alakultak. Ezért volt a külvárosi, hosszúudvaros házakon több számtábla is, hiszen ezek
egymás mögötti több önálló telket jelöltek. Egy nagyobb telek fölparcellázása esetén találunk egyetlen szám
alatt betőkkel megkülönböztetett házakat. Zavar mindig is volt. 8(64)
1881. március 31-én Hasenauer Ágostonnak, a frissen megválasztott városi mérnöknek a javaslatára
határozatot hoz a törvényhatóság közgyőlése. Idén ugyan nincs pénz rá – állapítják meg –, de jövıre
kijavítják a rongált táblákat és utasítják a tanácsot: „az új utcafelirat-táblák megrendelése alkalmával pedig
a netán fennforgó téves utcaelnevezéseket javítsa ki, valamint a magyar és német elnevezés közt az
azonosságot állítsa helyre.” 9(65) De már 1909-ben Scheffer Oszkár orvos szóvá teszi a törvényhatósági
bizottság közgyőlésén: „Az utak, utcák és házszámok megjelölése nagyon bizonytalan, a gyors orvosi
segély gyakran lehetetlen, mert nemcsak a régi, hanem az ujabb utcákban is a házszámot jelzı tábla vagy
nagyon rossz, olvashatatlan, vagy egyáltalán nincs.” Indítványozza: „Sopronban ház számjelzı tábla nélkül
ne legyen, továbbá új házakra vonatkozó lakhatási engedély se adassék ki addig, míg az házszámtáblával
ellátva nincs.” 10(66)
Az utcanévtáblákat (és házszámtáblákat) öntöttvasból készítették. Egy 1887-beli akta tanúsítja, hogy 30 db
új öntöttvas utcanévtábláért 156 forintot utalványoztak Winkler Alajos bécsi cégének. 11(67) A Kossuth,
Rákóczi utcák és a Petıfi tér „háztáblái” 1907-ben 297,50 K-ba kerültek. 12(68)
Késıbb a Soproni Vasöntöde vállalta az elkészítésüket, mintáik állítólag még ma is megvannak. Az azóta
felszerelt táblákra sok jót nem mondhatunk, ha csak azt nem, hogy a negyvenes évek végén, az ötvenesek
elején sok elhamarkodott utcanévadás 133azért nem vált határozatból valósággá, mert nem volt kivel
elkészíttetne a táblákat. 13(69) Több esetben 1959-ig húzódott az ügy. Nem kizárt, hogy tudatos ellenállásról
is szó volt. A késıbbi évtizedek címfestıje, akire végül rábízták a munkát, nagy leleménnyel rövidítette a
legrövidebb neveket (pl. Adyét így: „Ady E. u.”), vagy legalább helyesírásilag tette változatossá. Erre a
legjobb példa a Mikoviny út az összes lehetséges formában. Súlyosabb hiba a Wittnyédy Istvánról
elnevezett Vitnyédi utca (sic!), mert mindenki a megyebeli falura gondol, nem pedig Zrínyi ügyvédjére. Erre
amúgy is hajlamosak az emberek, bizonyítva idegenkedésüket a személynevektıl: példa a „Frankenburgi”
út. 14(70)
A belváros mai táblái Pápán készültek és másolják a fıvárosiakat. Csakhogy ott sokemeletes házakon
szinte elvesznek, s a különbözı színekben pompázó kereteken belüli fehér mezın, a néven kívül, a kerület
és a házszámok is rajta vannak, nálunk pedig a túlnyomóan egyemeletes házak falán virítanak a tolakodóan
fehér felületek, s elnyomják a szépen helyreállított homlokzatok díszeit. (Ehhez a hely kiválasztásának és a
felszerelésnek a lélektelensége is hozzájárul.) 15(71) A kijjebb legutóbb felszereltek valamivel jobbak, mert
kisebbek. Követendı példák lettek volna a Széchenyi-palotán lévı barna betős mőkılapok és hasonló
házszámok itt-ott a mőemlékházakon.
32