1990. xliv. évfolyam 2. szám - Sopron

és Sopron bőnügyi krónikájának a megírása volt.
Az elsı feladatnak Szabó Jenı nem kisebb elıdök, mint Csatkai Endre és Heimler Károly nyomán vágott
neki. Aki elolvassa a Soproni Szemle kiadványainak (Új sorozat) 13. kötetét, megállapíthatja, hogy Szabó
az illusztris elıdökhöz méltóan dolgozta fel és tette teljessé a nagy múltú egyesület történetét.
Igaza van Bognár Dezsınek, amikor „a gondos kutatás alapján megírt tanulmány” imponálóan gazdag és
avatottan ötvözött tényanyaga mögött – éppen Szabó megelevenítı erejő tolla nyomán – észreveszi a
névtelen munkásokat is: az egykori franciskánus templom gótikus ablakkövét faragó, Prágából
ideszármazott kımőveseket csakúgy, mint az építkezésekhez Fertırákosról ökrösszekereikkel követ hordó
poncichter legényeket (v. ö. Bognár Dezsı: Elıszó).
A könyvnek nagy elınyére szolgált, hogy Szabó Jenı nemcsak alapos tudós, hanem kiváló írástudó is. A
Soproni Füzetek szemleírója találóan jegyzi meg: „Az ilyenfajta monográfiák jószerével száraz
beszámolók, statisztikai adatok halmaza, – s noha a maguk helyén hasznosak – a szakembereken és az
érdekelteken kívül a nagyközönséget nem igen érintik. Szabó Jenı könyve merıben elüt a szabványtól; nem
száraz adathalmaz, hanem jól megírt, színes, érdekes olvasmány, amely nemcsak a soproni embernek, de az
ország egész lakosságának érdeklıdésére számot tarthat. A könyv szerzıjén meglátszik a kitőnı tollú író.”
(Borbély László: Egy egyesület regényes történet-e, Soproni Füzetek ’86., 170. l.)
Engem egy személyes, kedves emlék is főz ehhez a könyvhöz. A fiam is kapott belıle dedikált példányt.
Azért említem ezt meg, mert Szabó Jenı egy-mondatos ajánlását a jövıhöz címzett, jelképes üzeneteknek
éreztem; olyan buzdításnak, amely könyvének végsı értelmét és célját is kifejezi: „ifj. Sarkady Sándornak,
hogy szeresse és szépítse ı is Sopront.”
A nyolcvanéves író másik könyve, az Öt évszázad fekete krónikája 1987 könyvhetére jelent meg a Mőhely
könyvek sorozatában. A soproni pitaval a szabad királyi városi rangot adó IV. László uralkodásától Mária
Terézia koráig, 1277 és 1780 között ad táblaképet a város és a városkörnyék válogatott bőnügyeirıl és
bőnpereirıl. „Tolvajlás, lopás”. „Gyermekgyilkosság”, „Paráználkodás”, „Boszorkányság, varázslás”,
„Becsületsértés, rágalmazás” – ilyen és ehhez hasonló hátborzongató címek tudósítanak az eredendı bőn
hatalmának kobzódásáról – s szól fejezet a torokszorító következményekrıl is: „Hóhér, bitó, pellengér.”
A Soproni Füzetek költı-recenzense így méltatja Szabó Jenı könyvét: „A bőnügyi és tanácsi
jegyzıkönyveken alapuló Soproni pitaval válogatás: az érdekes és jellegzetes bőnügyeket tárgyalja. Közben
bepillantást nyerünk a korabeli közállapotokba, erkölcsi felfogásba, a város határszéli jellegébıl adódó
specialitásokba, az ítélkezés módjába. Ráébredünk, hogy Sopront irányítani azidıtájt sem volt könnyő, nem
kevés diplomáciai érzékre volt szükség.” (Böröndi Lajos: Soproni pitaval, Soproni Füzetek ’88., 256. l.)
A félévezred bőnpereiben tallózó, nem egyszer korrajzzá is színesedı könyv adatait sok száz, fáradságos
munkával eltöltött levéltári óra hitelesíti. A szépíró azonban itt is feledtetni tudja a krónikaíró
szükségképpen izzadságos erıfeszítéseit: „Szabó Jenı munkája az egyes esetek sikeres összefőzése és
kommentálása révén formálódik izgalmas cselekménnyé. Kerüli az esszéista stílust lehúzó utalásokat és
130hivatkozásokat, tudatosan ismeretterjesztésre törekvı könyv az Öt évszázad fekete krónikája.”
(Böröndi: i.m. 258. l.)
Valóban ismeretterjesztı, sıt önvizsgálatra ösztönzı mő ez a pitaval. Okulhat belıle a történész és a
kriminálpszichológus, az ügyész és a vádlott, a bíró és a tanú, a rágalmazó és a sikkasztó, a pap és az
29