1981. xxxv. évfolyam 1. szám - Sopron

fugában, milyen démoni felszabadulást érzett, mikor ifjúian vakmerı, féktelen szabadságszerelmével
szívében, keresztültörtetett a szőzi vadonon. Elmondja lelkének, az emberléleknek misztikus átváltozását,
csodálatos újjászületését az örökifjú ısi elemek birodalmában (»im Reiche der Mütter«, – mondaná a Faust
költıje). Elmondja az apa és a szarvassá vált fiú megrendítı párbeszédében az atyák ellen lázadó ifjúság
örök forradalmát, az örök háborút, melyet nemzedék nemzedéknek üzen.”
„De Bartók, az új nemzedék legmerészebb hadüzenıje, elmondja azt a rettenetes fájdalmat is, melyet ez a
kiszakadás, az élet boldogító, kényelmes otthonosságaitól való örök elválás jelent, búcsuztatónak és
búcsuzónak egyaránt. Aki azonban eljegyezte magát a szabadság gondolatával, az nem iszik többé
pohárból, csak tiszta forrásból… A »farkasok dala« ez a titáni muzsika a szolgalelkőség korában. De
ugyanakkor sajgóan fájdalmas, forró emberiességével lelkünk legmélyébe markoló üzenet, melyet egy
költıóriás küld nekünk, egy királysaslelkő ember, aki köznapi életünkbıl kiszakadt az örök szabadság…
magányára. Hogyan került korunkba ez a megdöbbentı korszerőtlenség De hát ı beszél igazán igazul a
mai idık és minden idık mélyérıl, kimondva bátran, himnikus pátosszal lelkünk rejtett, elnyomott igazát
Hallgassátok a tomboló tapsokat a karzatról, hol az ifjúság tolong. Ki meri állítani, hogy az emberi
szabadság hirdetıjének nincs visszhangja ebben a században”
A Cantata Profanával Szervátiusz Jenı – saját vallomása szerint – 1957-ben találkozott. De a találkozásról
valljon ı maga: „A harmincas évek vége felé hangversenyt hallgattam. Hogy, hogy nem Bartók és Kodály
mögött ülhettem, s elıttem ült Brailoiu, a kitőnı román zenetörténész, Bartók nagy tisztelıje, barátja. Pár
vonalban lerajzoltam ıket. 1938-ban maga Bartók zongorázott, újból készítettem vázlatot róla. A
vázlatokat szinte el is felejtettem, mire a Cantata Profana elsı változatát kifaragtam 1957-ben. Nagy tél
volt. A Mővészeti Akadémián tanítottam, Kolozsvárt, Mátyás szülıházában. Egy délelıtt, hogy jövök ki, s
megyek át a Bocskai ház felé, ott áll Jagamas János folklórista, népdalgyőjtı. Beszélgetünk, s mondja, van
egy téma, jó lenne fába faragni, román kolinda, Bartók zenésítette meg. Megdöbbentem, s mondom, van
nekem témám elég, csak idım nincsen. S ott helyben elmondta a kolinda szövegét. Jó idı múlva megint
találkoztam vele: »Te, mondd csak el, hogy van az az öreg suszter, aki nem nevelte gyerekeit semmi
mesterségre, se szántásra, se vetésre, se ménesterelésre« Elkezd kacagni Jagamas: »Nem éppen úgy van,
gyere el hozzám az intézetbe, s lepergetem neked.« Összejöttünk, s mint jó pedagógus elmondta Bartók
elgondolását. Pár hét múlva újra elmentem, addig legépeltette a szöveget is. Kis társaság győlt össze,
meghallgattuk, s mondom neki: »Na megvan!« Két beszélgetés, hallgatás után megszületett. Hazamentem
kis mőtermembe, s egy két méteres 84fába dolgozni kezdtem. Nem értek a zenéhez, de éreztem, hogy hol
van a nagy összecsapás, éreztem, hogy Bartók eredeti mondanivalóját nem lehet puskával kifejezni, ahhoz
íj kell. Tudtam Bartók természetszeretetérıl, magam is sokat jártam a havasokat, láttam szarvastemetıt a
Hargitán, méteres mohában elpusztult szarvasünıt, piros gombákat, és láttam élı szarvast, el tudtam
képzelni a beszélıt, a támadót, az elmenı fiatalokat, a forrásból ivót, a szabadságra vágyót.”
Így született meg tehát, szinte véletlen indítékra, a Cantata Profana elsı szervátiuszi átköltése. „Ha
tudatosan csinálom, sose született volna meg. De vers és zene úgy összeérett bennem, hogy meg kellett
születnie,” – emlékezett vissza a második változat elkészülte után az elsıre Szervátiusz Jenı.
A második változat már felkérésre készült, 1965 szeptemberében, Szabolcsi Bencének, a nagy
zenetudósnak a kezdeményezésére, aki akkor a Magyar Tudományos Akadémia Bartók Archívumának volt
az igazgatója. Ez a változat egy 3 m és 20 cm hosszú, 80 cm széles és 10 cm vastag habos jávorfából
készült, s az Akadémia Zenetudományi Intézetének, az egykori Bartók Archívumnak igazgatói szobáját
díszíti ma is. Ez a változat egy hónap alatt készült el, itt, Budapesten, s nagyjából követte az elsı átköltést,
de a részletek más hangsúlyával, a megváltozott méretekhez igazodó új elosztással, új kompozíciós
89