1981. xxxv. évfolyam 1. szám - Sopron

e van temetve, most ássák ki, állítólag az anyósa holtan került elı a romok alól s Obendorf eddig még
haza sem tudott menni. A polgármester meghallva ezt, hirtelen elhallgatott, odalépett Obendorfhoz, kezet
fogott vele és halkan néhány szót mondott neki. Feltételezem, hogy hazaküldte felesége mentésére.
A Felsıbüki Nagy Pál utcába nem tudtunk gépkocsival behajtani. Az utcát végigbombázták, alig maradt ép
háza. Ma már nem emlékezem reá, miért kellett visszafordulnunk. A romok miatt-e vagy az ott álló katonai
ırszemek nem engedtek-e tovább. Az állomásról ugyanis egy sebesültekkel telt szerelvényt tolattak ki az
utca végében lévı vágányrészre s a bombaszınyeg azt is végigverte, a katonaság állítólag ezért zárta le az
utcát.
Már alkonyodott, amikor a Várkerületre (ma: Lenin körút) értünk. A polgármester váratlanul megállt az
úttest közepén, körülbelül ott, ahol ma az OTP-épület van s akkoriban Horváth csemegés boltja volt. Az
órákon át felgyülemlett feszültség szinte hisztérikus roham formájában tört ki belıle, hangosan szitkozódni
és átkozódni kezdett. Nem tudom pontosan idézni szavait, de a lényegük az volt, hogy „ezek az átkozott
németek” az okai mindennek, miattuk bombázták össze a várost. A kiabálásra emberek győltek körénk,
hiába próbáltam lecsendesíteni, annyira magánkívül volt, hogy rám sem hallgatott. Szerencsére odajött
Horváth csemegés is, aki behívott bennünket a boltjába, ahol a polgármester valahogy megnyugodott.
A nyilasoknak besúghatták a történteket, mert egy vagy két nappal ezután Kamenszky Árpádot nyilas
pártszolgálatosok letartóztatták és a Széchenyi téri nyilas pártszékházba vitték. Hogy az ırizetbevétel a
várkerületi kijelentések miatt történt, azt abból tudtam meg, hogy hamarosan hivatott Várpalotai Vilmos
nyilas fıispán és elsıre azt tudakolta, mit mondott Kamenszky a bombázás napján a Várkerületen. Azt
feleltem, hogy szidta azokat, akik összebombázták a várost s egy újabb kérdésére pedig azt, hogy ez
természetesen csakis az amerikaiakra volt érthetı”. Úgy látszik, Horváth csemegés is hasonlóképpen
tanúskodhatott (ha egyáltalán kihallgatták), mert Kamenszky Árpád rövidesen kiszabadult.
463. Sok akkori esemény csonkán, halványan maradt meg emlékezetemben. Így a koporsók ügye is. Ma
már nem tudom kivel beszélt, ki kérte a segítségét, csak az a bizonyos, hogy az elsı bombázást követı
napok egyikén (1944. december 7-én lehetett) a polgármester utasított, hogy minden más munkámat
félretéve, szerezzek faanyagot koporsók készítéséhez. „Nem engedem, hogy koporsók nélkül temessenek!”
– mondta. Végigtalpaltam a várost, sorra járva minden asztalost, bognárt, faesztergályost, akinél fa-, illetve
deszkakészletet sejtettem. Délutánra bizonyossá vált, hogy nincs elegendı faanyag a koporsókészítéshez.
Utolsó reményem a városi főrészüzem volt.
Ezt azonban hadiüzemmé nyilvánították, magánrendelésre nem dolgozhatott. Mégis megpróbáltam. A két
városi erdımérnököt, Karner Ödönt és Klausz Jenıt még az üzem irodájában találtam és elmondtam nekik,
mi járatban vagyok. A két mérnök egymásra nézett, aztán azt kérdezték, tudom-e hogy az üzem kiemelt
hadicikket, muníciósládát gyárt. Tudtam, persze. „Ha kitudódik, hogy a fát másra használtuk fel,
haditörvényszék elé kerülünk” – mondta az egyikük. Aztán halkan hozzátette: „De miért kellene
kitudódnia”
Az anyagot megkaptam.
4. A felszabadulás elıtti négy nap történetébıl. Vagy másfél évtizeddel ezelıtt megbízást kaptam, hogy
írjak Sopron felszabadulásáról. Magam a felszabaduláskor nem voltam a városban, ezért szemtanúk
visszaemlékezéseibıl, egykori feljegyzésekbıl, újságcikkekbıl győjtöttem össze az anyagot és „Sopron
négy napja” címmel dolgoztam fel, ügyelve arra, hogy a munkába csak olyan részletek kerüljenek bele,
43