1981. xxxv. évfolyam 1. szám - Sopron

Weichs hadseregtörzset a város területén helyezik el, a megállapodás semmisnek tekintendı. Akkor ugyanis
a kérdéses épületet a fıhadiszállás számára kell fenntartani. Vagyis a követség csak akkor költözhet az
összkomfortos üdülıszállóba, ha elintézi, hogy a Weichs-törzset máshová telepítsék. Ez volt Kamenszky
polgármester kétségbeesett próbálkozása.
Ma persze jó volna tudni, hol van ez a feljegyzés. Nem valószínő, hogy a rendes polgármesteri iktatóba
iktatták volna, de talán nyoma található a bizalmas polgármesteri iratok között. Az akkori idık egyik
jellemzı eseményét bizonyítaná.
A német követséggel folytatott alku ma már annyira hihetetlennek tőnik, hogy amikor az ötvenes években
„Erzsi” címő novellámban megírtam, az írást elfogadták ugyan közlésre, de megpróbáltak arra rávenni,
hagyjam ki belıle ezt a „túlságosan valószínőtlen” részletet. Ma már tudom, hogy ez a kifogás csak az
igazság egyik fele volt. Igazában azért kellett volna kihagynom, mert pozitíven jellemezte a polgármestert,
akkoriban pedig elképzelhetetlen volt, hogy egy régi idıbeli polgármestert rokonszenvesen ábrázoljanak.
Történelmi tény azonban, hogy a Weichs-fıhadiszállás nem települt Sopronba. Ma már tisztán látom, hogy
ez korántsem a német követség közbenjárásának, hanem sokkal inkább a szovjet hadseregnek volt
köszönhetı. A Székesfehérvárnál indított szovjet támadás miatt a német hadvezetés kénytelen volt
Weichséket Sopron helyett oda vezényelni. Annak ellenére, hogy a Weichs-hadseregtörzs nem jött
Sopronba, a város 1944. december 6-án mégis megkapta az elsı bombatámadást. A nyilas parlament elızı
napi, a városháza tanácstermében tartott ülésére volt válasz a légi akna, amely a Szent György és Új utca
találkozásánál álló Berczeller házat a pincéig leborotválta. Az aknát vitathatatlanul a városházának
szánták, az angolszász repülı csupán egy napot és alig harminc-negyven métert tévedett. Az utóbbit
szerencsémre, mert 45pusztán az akna légnyomásának szívóhatása a városházi alagsor folyosóján így is
olyan erıvel csapott a falhoz, hogy elállt a lélegzetem.
2. Az elsı soproni bombatámadás riadójának lefújása után a polgármester azonnal kocsiba ült, hogy
megszemlélje a városban keletkezett károkat. Útján elkísértem. Elıször a Kossuth utca felé mentünk s már
az utca elején egy lóhulla, kidılt villany- és távíróoszlopok, leszakadt huzalok jelezték a robbanások
légnyomás-hatását. Egy asszony állott az úttest közepén, valahol a Stauffer-villa környékén lakhatott s a
bomba szétverte lakását. A polgármester azt tudakolta tıle, van-e helye, ahol az éjszakát töltheti, de a nı,
mintha nem is hallaná a hozzá intézett szavakat, egyre csak azt ismételte: „Hála istennek, hogy
megmaradtunk!” Ó volt az elsı bombakárosult, akivel találkoztam, hogy alig két héttel késıbb magam is az
legyek.
A Kossuth utcában kaptunk értesítést arról, hogy a GYSEV-palota még mindig ég (délután három óra felé
járt az idı). A polgármester azonnal oda indult. A palota egyik szárnyát érte bombatalálat és valóban még
mindig égett. Az épület körül emberek – köztük tőzoltók – álltak. Úgy látszott, mintha csak tétlenül
bámulnák a tüzet. Ezt hitte a polgármester is, mert hirtelen felindulásában hangosan kiabálni kezdett,
micsoda disznóság van itt, azonnal hozzák elébe a felelıs parancsnokot. A mérge mintha még fokozódott
volna, amikor Obendorf Károly tőzoltóparancsnok elıkerült. Tehetetlenséggel vádolta és azzal fenyegette
meg, hogy azonnal leváltja (amihez nem volt joga), ha nem intézkedik. Obendorf összeszorított szájjal
hallgatott, egyetlen szót sem szólt a védelmére, a körülöttünk állók közül valaki más mondta meg, hogy a
hidránssal vagy a vízellátással van baj, azért nem tudnak oltani.
A GYSEV-székház elıtti jelenetnek volt egy megrendítı részlete, amikor egy ismeretlen ember azt közölte,
hogy Obendorf Károlynak a Borsmonostori (ma: Entzbruder) utcában lévı házát bombatalálat érte, pincéje
42