Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
tulajdonosok visszakapták részvényük értékének 95%-át.

Fıleg a jótékony célra rendezett hangversenyek, bálok rendezıi gyakran kérik a világításra elhasznált gáz

árának csökkentését, az igazgatóság azonban óvakodik precedens teremtésétıl és inkább segélyt szavaz

meg. Támogatják 1875-ben és 1878-ban az ipari továbbképzı iskolát, 1884-ben az Orsolyita rend

iskolaépítését, a Zeneegyesület hangversenyeit és az Irodalmi kör által rendezett magyar nyelvő

elıadóesteket.

A munkások akkor nyugdíjra nem számíthattak és csak ritkán részesültek valamilyen segélyben. 1873-ban

egy beteg főtınek folyósították a fizetését 3 hónapig, haláláig. 1877-ben 8 régi munkás kapott kabátot vagy

helyette, ha úgy kívánta, csizmát, 1878-ban pedig a katonai szolgálatra behívottak családtagjainak

támogatására 300 forintot szavaztak meg. Az öreg és beteg munkások rendszeres támogatásának jelei csak

1891-ben mutatkoznak, és akkor is igen szerény keretek között. 3 ezer frt összeggel segélyalapot létesítenek

öreg munkások részére, 1892-ben bejelentik a munkásokat a Betegsegélyezı Alapba azzal, hogy a járulékot

fenti alapból fedezik, 1893-ban kidolgozzák a munkássegélyegyesület alapszabályait. Úgy tőnik, hogy az

egész csak arra volt jó, hogy az igazgatóság lelkiismeretét elaltassa. 1874-ben megbocsátónak mutatkoznak

egyik pénzbeszedıvel szemben, aki 460 forintot sikkasztott. Kötelezik fenti összeg megtérítésére, és

továbbra is alkalmazzák, de csak a gázmérık leolvasására, kisebb fizetéssel.

Az igazgatósági tagok egy része tagja volt a város törvényhatósági bizottságának is, aminek része lehetett

abban, hogy eleinte teljes volt a harmónia a gázgyár és a város között. Csak 1877-ben szólítja fel a gázgyár

a várost, hogy az alapszerzıdésnek megfelelıen szereltessen gázlámpákat a városháza és városmajor azon

helyiségeibe is, amelyekre addig nem került sor és térítse meg az Erzsébet (ma: Köztársaság) utcai lámpák

szerelési költségét. A város eleget tesz a felhívásnak.

191880-ban kezd a város, valószínőleg egyik tisztviselıjének túlbuzgósága következtében minden kákán

csomót keresni. Felhívja a gázgyárat hogy a Deák téri csıfektetést és lámpaszerelést fejezze be 4 hét alatt,

azok tulajdonjogát ruházza át a városra és hogy fizessen a kokszfuvarozás után vámot. E kívánságok

ellenkeztek az alapszerzıdéssel és így a gázgyár eredményesen utasította vissza ıket. 1881-ben sikerült

jogilag megalapozott kifogást találni: a gáz CO 2 -tartalma rendszeresen meghaladta a szerzıdésben kikötött

1%-os maximumot (1,8%). Habár ebbıl a gázfogyasztók részére a legkisebb hátrány sem származott, a

város azt kívánta, hogy a túllépésért foganatosítandó szankciók elengedése ellenében a gázgyár egyezzen

bele az alapszerzıdés következı módosításába:

18