1981. xxxv. évfolyam 1. szám - Sopron

70 és 23 m 3 között hatvannégyen (20,6%), 23 és 2,3 m 3 között százhuszonhármam (39,6%), és 2,3 m 3 -nél
is kevesebbet nyolcvanan (25,8%).
A nagyfogyasztók kávéházak, intézmények és közületek voltak, a városháza, kaszinó, színház és a
legtöbbet elhasználó tiszti leányiskola (ma: Ruhagyár). Ezekhez csatlakozott 1876-ban Körmöczy Albinus
bordélyháza, 1883-ban a két vasútállomás, 1895-ben az evangélikus templom 12 gázkályhával és a
törvényszék 160 lánggal. A nyolcvanas években kezd elterjedni a gázmotor, 1888-ban Romwalter
nyomdája havi 300, Manninger szappangyára havi 100, Schneeberger hentesüzlete és a tiszti leányiskola
havi 50 és a Stark-malom havi 35 m 3 -t fogyasztottak; amint látszik, a motorok összes gázfogyasztása
messze elmaradt a világításé mögött.
A teljes gázleadás az 1870. évben kereken 220 ezer, 1880-ban 305 ezer és 1893-ban 520 ezer m 3 volt. A
csıhálózati veszteség 1880-ig évi 10 és 16 ezer m 3 , a leadás 4,5–6%-a között mozgott, 1882-ben felugrott
30 ezer m 3 -re és ettıl kezdve évi 34–36 ezer m 3 -t tett ki, a gázleadás 8–12%-át. A növekvı veszteséget mai
megítélésünk szerint fıleg a szigeteletlen kovácsoltvas házi csatlakozások korróziója és a csıtörések helyén
az azok kijavításáig kiszivárgott gáz okozhatták. A gázkihozat egész idı alatt alig változott: egy tonna
szénbıl 290–320 m 3 gázt termeltek, amibıl következik, hogy bár komoly mőszerük nem volt, a gáz
minısége alig változott. Ezt a retortákban uralkodó, az elıtétben a gázelvezetı csövek vízbe merülésével
szabályozott és U-csöves manométerrel ellenırzött szívás (vákuum) állandó értéken tartásával érhették el.
A gáz főtıértéke nem volt különösebben érdekes, azt nem is mérték, az egy tonna szénbıl termelt 300–320
m 3 gázból következtetve nem csökkent az 5000 kcal/m 3 alá. A város rendszeresen ellenıriztette a gáz
fényerejét, ammoniák- és kéntartalmát és ez mindig megfelelt a szerzıdésben lefektetett elıírásoknak.
Egyedül a széndioxid (CO 3 -ként 11 krajcárral számlázza. 100 kg szénbıl eleinte 63–65, késıbb 70 kg
kokszot és 4,5–6 kg kátrányt termeltek. A gyenge kokszkihozat a retortákból kihúzott tüzes koksz
hosszadalmas eloltásának következménye lehetett, mert az oltásának befejezéséig sok koksz elégett. A
változás 1878-ban következett be, amitıl kezdve permetezıberendezéssel gyorsabban hőtötték le a kokszot.
A kemencék főtésére szolgáló síkrostélyon a termelt koksznak majdnem a felét, tehát a felhasznált szén
30–35%-át kitevı mennyiséget tüzelték el. Gyökeresen 1885-ben javult meg a helyzet, mert az akkor
felállított új kemence főtése már a vele egybeépített kokszgenerátorban termelt generátorgázzal történt.
Ettıl kezdve a kemence főtésére felhasznált koksz az elgázosított szénnek eleinte 25–27, késıbb pedig
22–23 % -át tette ki, ami a mai kemencék 15–17%-os szükségletéhez viszonyítva még mindig elég magas
érték.
157. A gázleadás lassú emelkedésének és a korszak tempós mőszaki fejlıdésének megfelelıen az elsı 30 év
folyamán a gázmő bıvítése és korszerősítése érdekében nem sok történik. Az elsı években a gázt kizárólag
világításra használták, így a gázleadás az egyes évszakokban erısen ingadozott; például 1874-ben nyári
napokon 350–400 m 3 volt, télen pedig elérte ennek négy és félszeresét, az 1640 m 3 -t.Ennek is túlnyomó
része az esti 4–5 órában fogyott el, a kemence pedig óránként csak 80–100 m 3 -t, öt óra alatt tehát
legfeljebb 500 m 3 -t termelt. Ezért is bizonyult a 700 m 3 -es gáztartó hamar elégtelennek és kellett már
1872-ben felállítani még egy gáztartót 900 m 3 őrtartalommal.
1878-ban kokszoltó berendezést, 1882-ben a kénvegyületek kivonására szolgáló tisztítómassza részére
regeneráló színt, 1885-ben a már említett kokszgenerátorral egybeépített kemencét, 1887-ben pedig a
gázfény mérésére fotométerkamrát szereznek be. Újabb nagyobb, 12 000 Ft-os beruházásra 1888-ban kerül
sor, amikor a megnıtt fogyasztás miatt új, bıvebb csövet kell fektetni a Flandorffer (ma: Táncsics Mihály),
Kossuth, Rákóczi és Újteleki utcában. A kilencvenes években némileg szaporodnak a beszerzések,
14