Tovább - Intarzia Fabula
Tovább - Intarzia Fabula Tovább - Intarzia Fabula
18 a fa kultúrája A FENYÕ ÉS A SZÉKELY (1.) A fa mitológiai modell Az égigérõ fa népmeséink, népdalaink, ábrázoló mûvészetünk gyakori motívuma. Gyökere az alvilágba nyúlik, törzse a mindennapi élet színterének része, koronája az ég birodalmáig terjed. Ez a képzeletbeli modell maga a világfa – Axis mundi. Õsi, vertikális modell. Köréje épül, vagy éppen rászervezõdik a környezõ világ, valamennyi alkotóelemével. Az értékrend a modell adta vertikális felépítés irányában rangsorolódik. A lentrõl felfelé haladó, a növekedési irányt követõ szintek az alvilágból az emberek világán át az isteni erõk birodalmáig terjednek. Az ember élettere a lenti negatív és a fenti pozitív erõk mezsgyéjén, a két ellentétes töltet határán helyezkedik el. Egy Tana-szigetén élõ mai melanéziai õslakó így vall az emberrõl: Az emberek olyanok, mint a fák: gyökereik a földhöz, koronájuk az éghez köti õket. A világfa-modell nem magyar sajátosság, más népek elképzeléseiben is alapvetõ jellegzetesség. A világfa, életfa, csodafa, istenfa egyike azoknak az alapjelképeknek, melyek a magyar népi kultúrában konzerválódott hajdani hiedelmet az õsi kultúrával összekötik. Az életfa – Arbor vitae, akár a világ népeit összekapcsoló egyetemes jelkép is lehetne, hiszen alig van olyan nép, amelynek hiedelmében ne merült volna fel az égig érõ fa világképe, s ne tisztelnék vala- Életfák szibériai sámándobokon Ujkõkori életfa ábrázolása a növénytotemek tiszteletének idejébõl milyen fa, bokor vagy éppen az erdõ szellemét. A Bibliában is többször említtetik az élet fája, az életet adó fa. Egyike a szentírás kezdõ és záró motívumainak. Ott van a Teremtés könyvének elején, s a Jelenések könyvének végén. „És nevele az Úr Isten a földre mindenféle fát, tekintetre kedveset és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját.” Ugyanez a motívum tûnik fel a Biblia utolsó lapjain, János próféta látomásaiban: „…a folyó vízen innen és túl az életnek fája vala, mely tizenkét gyümölcsöt terem vala, minden hónapban meghozván gyümölcseit és levelei a pogányok gyógyítására valók.” Az életnek fája fogalomnak bibliai értelmezése is adott, ezzel mintegy indokolttá válik a fa és az élet analógiája: „Mert a fának van reménysége; ha levágják ismét kihajt, és az õ hajtásai el nem fogynak.” A Korán életfája is mindenféle gyümölcsöt terem, gyökereitõl pedig víz-, méz-, tej- és borforrás fakad. Az életfa a törzsi vallásoktól a nagy történelmi népek mítoszaiig, gyakori motívum. A sumér hitvilágban például az életfára Gizzida isten
vigyázott. Õ volt egyben az életfa ura. A jakutok Egyetlen ember címû hõsénekében egy „vénséges Világfá”-ról, egy csodafenyõrõl olvashatunk. Gyökere a föld közepéig, csúcsa az égig ér. A tûleveleirõl és tobozairól tejcseppek hullnak. A fában az elsõ anya lakott, aki a halhatatlanság tejével táplálta fiát. Ez a motívum a magyar Fehérlófia mesében is elõfordul. Egy mongol mítosz szerint egyszer két hal egymás farkába kapaszkodva gyûrût formáltak. A köztük összegyûlt homokon és földön kinõtt a Szünber nevû hegy. Ezen nõtt egy hatalmas fa. A hegy felsõ részén tartózkodnak az istenek hármas csoportosulásban, s a fa gyümölcsével táplálkoznak. Valahányszor leszakítanak egyet, a földrõl is jól látszik, hogy villám keletkezik. A Káma mentén élõ cseremiszek vagy marik azt vallják, hogy a Világfa tövében tejforrás csobog. A tej egy tóba gyûl össze, amiben egy hétcsillagos merõkanál van. Jankovics Marcell olvasatában ez maga a Nagy-Göncöl csillagképe. A burját sámánok, amikor átesnek az avatáson, a révület alatt megismerik égi feleségeiket, akikkel életük végéig kapcsolatot tartanak. Jelképük a sámán sátrába állított fa, ami hasonló az ifjú házasok sátrába állított „nászfával”. A burjátok hite szerint valamikor réges-régen, amikor az ember megszületett, megszületett egy gyümölcsfa is. Minden embernek volt külön fénye és saját gyümölcsfája, aminek a termése táplálta õt. Egyszer egyik ember vett a másik gyümölcsébõl, és létrejöttek a tolvaj nevû gonosz emberek. A fák többé nem teremtek, Buddha a fényeket összegyûjtötte, és megalkotta belõlük a Napot és a Holdat. Az életfa motívuma szerte a földgolyón honos. Egy polinéziai mítoszban az ég és a föld szétválasztását Tane erdõisten vállalta magára, aki a fáktól vett példát, és elválasztotta szüleit. „Lábát apjának vetette, fejével anyjának támaszkodott, nekifeszült, s lassacskán elválasztotta õket egymástól. A fény nyomban beragyogta a világot.” Az életfa-modell kozmogóniai mítoszokban is szerepel, ahol a teremtés-történetnek része. Ilyen a monguorok (földmûvelõ mongolok Cinghaj és Kanszu mongóliai tartományokban élnek) genezis-éneke. A harcos életforma, a csatára való készenlét ténye a legszentebb harci eszközbõl, a kardból formál életfát. Ezen ugyanúgy helyet kapnak az égitestek, mint a többi háromágú életfákon. „Varázskanna tetejébõl Vaspengéjû kard bújt elõ; Vaspengének hegyes csúcsa, Oszlott három szúrós ágra. Ott ült a nap, fényét bontva, Szúrós-vas, középsõ ágon. Ott ül a hold lángját ontva, Szúrós baloldali ágon. Életfák szibériai sámándobokon a fa kultúrája Csillagok meg a jobb csúcson Csillogtak a kék sugárban.” Vannak eredetmondák, amelyekben az életfa-modell mellett a faféleségek teremtésük elképzelt sorrendjében szerepelnek. Ilyen a Kalevala, a Kaleipoeg eposzok és számos mese. A Kalevalában például Väinämõinen ellenfele, a lapp Joukahainen mondja: „Legrégebbi volt a zsombék, legelsõ fa volt a fûzfa.” Pellervoinen, a mezõk, fák, növények istene, aki bevetette a földet, így osztotta el a faféleségeket: „Vet a síkon hajladozva, vet lapályon, vet mocsáron, magot vet fövényes földön, veti a kõ közét is. Fenyves lesz a hegyvidéken lucfenyõ a dombvidéken, hanga serken homokpusztán, cserje a patak partján. Nyírfát vet a hûvös völgyön, égerfát a porló földön, zelnicét a nedves földön, kövér földön kecskefûzet, berkenyét a szenthegyeken, borókát a száraz sziklán, tölgyet a patakok partján.” Az indiánok azt is tudni vélik, hogy a földön négyszázöt faféleség van. A sziúk, ennyi júwípit (apró, szent kövek, amit a hangyák a bolyba rejtenek el), gyûjtenek egy lopótökzörgõbe. Amikor szertartásaik szerint ezt rázzák, a fákkal, mint zöld testvérekkel egyesülnek, a világegyetemmel azonosulnak. Az évezredek során az egyszerû ember mindvégig ragaszkodott az életfa-elképzeléshez, a szent fák tiszteletéhez. Ezt a kultuszt semmi sem tudta kiölni spirituális értékrendszerébõl. A fák iránti mélységes tisztelet a nap- és holdkultusszal együtt tartósabbnak bizonyult valamennyi más istenségnél. Burkoltan vagy nyíltan, de ez a hit elkísérte az embert a XXI. századig. Tájainkon a kereszténység, máshol a többi világvallás végigvonultak ideológiáikkal, de a fatisztelet gyökerei épp, úgy érintetlenek maradtak, mint vihar után a fák. Kissé tépázottan, de lényegüket tekintve változatlanul állnak, az évszázadok további viharaira várva. Kisné Portik Irén okleveles néprajzkutató 19
- Page 4 and 5: 4 impresszum - tartalom Jó évet!
- Page 6 and 7: 6 esemény Ùj év, új játék Id
- Page 8 and 9: 8 info-flash tervezése révén inn
- Page 10: 10 esemény Sikeres házivásár a
- Page 13 and 14: gyártásban. Ebbõl a rendkívül
- Page 15 and 16: acél, de olcsóbb és a cseréje i
- Page 17: esemény 80 millió eurós beruház
- Page 21 and 22: 5. TV -FOTEL: a fotelban ülés gya
- Page 23 and 24: apróhirdetés Az apróhirdetés a
- Page 25 and 26: ELADÓ FENYÕ FÛRÉSZÁRU - Korlá
- Page 27 and 28: anyag állapotát, minõségét, ak
- Page 29 and 30: esemény Tisztújítás a Bútorgy
18 a fa kultúrája<br />
A FENYÕ ÉS A SZÉKELY (1.)<br />
A fa mitológiai<br />
modell<br />
Az égigérõ fa népmeséink, népdalaink, ábrázoló mûvészetünk<br />
gyakori motívuma. Gyökere az alvilágba nyúlik, törzse a mindennapi<br />
élet színterének része, koronája az ég birodalmáig terjed. Ez a képzeletbeli<br />
modell maga a világfa – Axis mundi. Õsi, vertikális modell. Köréje<br />
épül, vagy éppen rászervezõdik a környezõ világ, valamennyi alkotóelemével.<br />
Az értékrend a modell adta vertikális felépítés irányában<br />
rangsorolódik. A lentrõl felfelé haladó, a növekedési irányt követõ<br />
szintek az alvilágból az emberek világán át az isteni erõk birodalmáig<br />
terjednek. Az ember élettere a lenti negatív és a fenti pozitív erõk<br />
mezsgyéjén, a két ellentétes töltet határán helyezkedik el.<br />
Egy Tana-szigetén élõ mai melanéziai õslakó így vall az emberrõl:<br />
Az emberek olyanok, mint a fák:<br />
gyökereik a földhöz, koronájuk az éghez köti õket.<br />
A világfa-modell nem magyar sajátosság, más népek elképzeléseiben<br />
is alapvetõ jellegzetesség. A világfa, életfa, csodafa, istenfa<br />
egyike azoknak az alapjelképeknek, melyek a magyar népi kultúrában<br />
konzerválódott hajdani hiedelmet az õsi kultúrával összekötik.<br />
Az életfa – Arbor vitae, akár a világ népeit összekapcsoló egyetemes<br />
jelkép is lehetne, hiszen alig van olyan nép, amelynek hiedelmében<br />
ne merült volna fel az égig érõ fa világképe, s ne tisztelnék vala-<br />
Életfák szibériai sámándobokon<br />
Ujkõkori életfa ábrázolása a növénytotemek tiszteletének idejébõl<br />
milyen fa, bokor vagy éppen az erdõ szellemét. A Bibliában is többször<br />
említtetik az élet fája, az életet adó fa. Egyike a szentírás kezdõ<br />
és záró motívumainak. Ott van a Teremtés könyvének elején, s a Jelenések<br />
könyvének végén.<br />
„És nevele az Úr Isten a földre mindenféle fát, tekintetre kedveset<br />
és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz<br />
tudásának fáját.”<br />
Ugyanez a motívum tûnik fel a Biblia utolsó lapjain, János próféta<br />
látomásaiban:<br />
„…a folyó vízen innen és túl az életnek fája vala, mely tizenkét<br />
gyümölcsöt terem vala, minden hónapban meghozván gyümölcseit és<br />
levelei a pogányok gyógyítására valók.”<br />
Az életnek fája fogalomnak bibliai értelmezése is adott, ezzel<br />
mintegy indokolttá válik a fa és az élet analógiája:<br />
„Mert a fának van reménysége; ha levágják ismét kihajt, és az õ<br />
hajtásai el nem fogynak.”<br />
A Korán életfája is mindenféle gyümölcsöt terem, gyökereitõl pedig<br />
víz-, méz-, tej- és borforrás fakad.<br />
Az életfa a törzsi vallásoktól a nagy történelmi népek mítoszaiig,<br />
gyakori motívum. A sumér hitvilágban például az életfára Gizzida isten
Change language