Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
vezetnek, természetüknél fogva nincsenek tovább jelen a genetikai állományban. Továbbá<br />
ha a gének nagy részben befolyásolják a viselkedést, a szociális viselkedés pedig a kultúrát<br />
határozza meg, ebből az következik, hogy a létező kultúrák végeredményben a genetikailag<br />
konzervatív kultúrák. Ez az analízis tehát azt jósolja meg, hogy az emberi kultúráknak<br />
két specifikus viselkedést kellene bemutatni: (1) a közös génállományú utódokkal és rokonokkal<br />
szembeni altruizmus és (2) az idegenekkel szembeni xenofóbia. Mindkét viselkedési<br />
mód megfigyelhető az emberi és más állati társadalmakban. Sok fajnál a normától<br />
eltérő deviánsok (pl. albínók) támadások és csonkítások alanyai. Ugyanígy jó néhány<br />
emberi kultúra vonatkoztatja kizárólag magára az Emberi lényt vagy Embereket. Azonban<br />
azt is szükséges megfigyelni, hogy a génállományban tapasztalt bizonyos fokú változatosság<br />
szükséges és alkalmazkodó. Különben apróbb környezeti változások egész fajok<br />
kipusztulásához vezethetnének. Valójában kizárólag azok a fajok léteznek ma, amelyeknek<br />
megvan a szükséges fokú genetikai változatossága. Tehát meg kell legyen a módja annak,<br />
hogyan hozzuk be az ismeretlent (idegent) a törzsbe. Jellemzően azonban eltökéltségén<br />
keresztül az ismeretlennek kell bemutatnia felkészültségét a kulturális normák (rítusok, ceremóniák<br />
és így tovább) elfogadására. Egyfajta reciprok altruizmus létesül; a szociális csoport<br />
engedélyezi az ismeretlen génjeinek belépését az ismeretlen kulturális normáik iránti hűségének<br />
fejében, amelyek jellemzően adaptívak és hozzájárulnak a csoport kondíciójához.<br />
A science fiction-írásnak, amennyiben az kulturális viselkedés, a szociobiológia<br />
mechanizmusait kellene visszatükröznie. Első látásra úgy tűnhet, hogy a science<br />
fiction valósággal antiszociobiológiai jellegű, hiszen oly sok sci-fi írás összpontosít a<br />
genetikai devianciákra. A fentebb tárgyalt okoknál fogva, úgy hiszem, ez félrevezető.<br />
Bizonyára szívesen olvasunk Homo superiorról, beleéljük magunkat a helyzetébe, csodáljuk<br />
a bátorságát. De legalább annyira felkészületlenek vagyunk a Homo superiort<br />
sógorunkként elfogadni, mint amilyen felkészületlen volt a neanderthalensis a Homo sapiensre<br />
negyvenezer évvel ezelőtt. Azonban létezhet egy alternatív szociobiológiai interpretáció.<br />
A science fiction írók zöme férfi, és a szuperlények zöme is az. Lehetséges,<br />
hogy egyszerűen egy maszkulin többségű hierarchia kialakulásának vagyunk szemtanúi?<br />
Más szóval, nem szolgál a hím Homo sapiens genetikai előnyére, ha megengedi, hogy a<br />
hím Homo superior kiszorítsa a reproduktív dominancia pozíciójából. Ez inkább a nő<br />
Homo sapiens reproduktív előnyeit növeli, amennyiben ez lehetővé teszi számára, hogy<br />
növelje hozzájárulását a génállományhoz. Ez alapvetően egy rivális hím hipotézis. Rágcsálótársadalmakban<br />
egy releváns jelenség, az ún. Whitten-hatás figyelhető meg. Tulajdonképpen<br />
arról van szó, hogy az új domináns hímmel való közösülés az előző hím<br />
nemzette minden magzat spontán vetélését eredményezi. A domináns hímnek tehát<br />
reproduktív érdeke a genetikai hozzájárulás; a nősténynek pedig reproduktív érdeke<br />
a legmegfelelőbb hímmel való genetikai viszony. Ennek egy része pusztán a tojások és<br />
a sperma generálása közti hatalmas energetikai árkülönbséget tükrözi. A metabolikus<br />
gazdaságosság garantálja, hogy a nősténynek közösülés-centrikusabbnak kell lennie,<br />
mint a hímnek (legalább is az emlősöknél).<br />
Azonban ez az egész gondolatmenet valószínűtlennek tűnik két oknál fogva. Először,<br />
egyáltalán nem nyilvánvaló, hogyan képes egy ilyen modell megmagyarázni<br />
legalább két, kulturálisan alárendelt ismeretlen egyesítését (például fentebb említett,<br />
limitált szuperman). Úgy tűnhetne, hogy e szerint a forgatókönyv szerint a science<br />
fiction szerzőknek ki kellene zárniuk bárminemű rivális hímet függetlenül a genetikai<br />
divergencia mértékétől. Másodszor, az igazán divergens Homo superior legalább akkora<br />
fenyegetést jelent a nő Homo sapiensre, mint a hím Homo sapiensre. Mindkét esetben<br />
jelentősen megnő az esélye a Homo sapiens teljes genetikai kiszorításának. Ezen okoknál<br />
fogva úgy tűnik, hogy a science fictionbeli superman legéletképesebb szociobiológiai<br />
009<br />
prae
Change language