letölthető pdf - Prae

A kaland azonban, melybe a Neurománc során keveredik, a hackereknek ettől leginkább
egy aktualizált Robin Hood-i szerepkörre emlékeztető és a nyolcvanas évekre valószínűleg
már sematikusnak ható életétől elüt: két, kizárólag a kibertérben létező mesterséges intelligencia
egyesülésénél és a valós világtól való függetlenedésénél kell segédkeznie. A cím német és
angol elemekből összeálló, torzított mozaikszava – a „neu”, „roman”, „romancer”, „neuro”
elemekre bontható Neuromancer – a kiberkultúra kollázs-stílusában hívja fel a figyelmet a románc
fogalom átírására, mely ilyen formájában kizárólag a neuronok szintjén érzékelhető.
Hogy a két információ-entitással kommunikálni tudjon, és az „akarattól független hallucinációjaként”
37 leírt kibertérben eligazodhasson, a Case testébe különböző csatlakozók,
adatfeldolgozók, segédeszközök kerülnek – hasonlóképpen ültettek be harcra szakosodott
partnerének, Mollynak szemére állandó lencséket, ujjaiba behúzható pengéket, az egyik
epizódszereplő pedig, a 135 éves Julius Deane évente visszaállíttatja a genetikai kódját.
A technikának ez a szemlélete, mely szerint segítségével az ember gyakorlatilag mindent
elérhet, az olvasó számára kissé naivnak tűnhet, de tény, hogy a karakterek a végtelen lehetőségek
játszótereként érzékelik ezt, ahol az alternatív életek, a testben szabályozható képességek
feljavíthatóak a megálmodott szintre, és a halhatatlanság is elérhető. Case számára a
cyberspace „testtelen mámora” 38 a tökéletes állapot, és amikor nem csatlakozhat be – ismét
mint Jake Smiles – kényelmetlenül érzi magát a valós világban, a lepusztult városban.
Hozzá kell azonban tenni, hogy bár a technikai csúcsteljesítmény a társadalmi és privát körülmények
javulásának ígéretét hordozza magában, ezeknek – fikcionális – megvalósulása
komoly kérdéseket vet fel, melyek elsősorban nem technológiai, de ontológiai jellegűek.
Virtuális és valós világok egymásba omlása olyan „ontológiai változékonysághoz” vezet,
mely „nem csupán kizárja az ismeretelméleti megközelítést, hanem egyértelmű jele az ismeretelmélet
önfeladásának”, 39 írja a jelenségről Scott Bukatman. Az újfajta realitásokhoz még
nem alakult ki teljesen az új, azokat közvetíteni képes kompetencia, mely a szubjektum segítségére
lehetne a tapasztalásban – a hiátus kitöltésére a szöveg egyrészt a szervetlen illeszkedése
elvén alapuló társításokat, másrészt a számítógépes és alvilági kifejezéseket tartalmazó
nyelvezetet hasznosítja. Az argót úgy adagolja Gibson, hogy a szöveg izgalmasan idegen, de
még érthető legyen. Mint a következő passzusban, mely az olvasót többszörösen ismeretlen
közegbe vezeti be: egy időben nyer bepillantást a kibertérbe, a futurisztikus városba és a
főszereplő gondolatvilágába:
„Már egy éve élt itt, és még mindig a cybertérről álmodott, éjről éjre halványuló reménnyel.
Nem hoztak feledést a mohón szedett speedek, az arc nélküli szajhák, sőt, a jól
sikerült üzletek sem: minden álmában látta a mátrixot, a logika színtelen űrben kibomló,
fényes rácsait. A Csendes-óceán Túlpartján maradt otthon furcsán távolra került, és ő sem
volt már konzollovag, nem volt többé cybertér-zsoké: egy lett a megélhetésért küszködők
pitiáner seregében. Az álmok azonban testet öltött vudu-varázslatokként özönlöttek elő
a japán éjszakából, s ő egyre csak sírt a vágytól. Nyugtalanul aludt és sokszor felriadt,
magányban és sötétségben, összekuporodva valami fülkehotel kapszulájában, a matracot
marcangolva, ujjai között habszivacs-csomókkal: próbálta megragadni a konzolt, ami nem
volt ott.” 40
Érthető módon a virtuális tapasztalatok – a Neurománc esetében az adatmezők és a
mesterséges intelligenciák – leírása ütközik leginkább nehézségbe, ami retorikai felfokozottságot,
az alakzatok átlagosnál nagyobb sűrűségét vonja maga után. A sci-fiben,
37
Uo. 12. o.
38
I. h.
39
Scott Bukatman: Adatmezők között: allegória, retorika és paratér. Prae 2001/1–2. 20. o.
40
Gibson (1999), 10–11. o.