letölthető pdf - Prae

azok a lehetőségek, melyek általuk egyszerre elérhetővé válnak (tudományos kísérletek,
játékok, alternatív életterek és alternatív személyiségek), a virtualitástörténetekben megjelenhetnek
emancipatorikus felhanggal, vagy éppen az emberiség pusztulásaként, de
mindenképpen radikális változást hoznak egy valósként elgondolt társadalomhoz képest.
Az utópia vagy a disztópia elemei hangsúlyosan meghatározzák a narráció menetét, mely
a valósból a virtualitásba való átlépést gyakran egyfajta idegen világba való utazásként írja
le. Ha az egyes írások eltérést is mutatnak a virtualitás értékelésében, a cyberpunk mint
műfaj egyértelműen közelebb áll az utópiához. Elég összevetni Aldous Huxley Szép új
világát Gibson Neurománcával, hogy az eltérés világosan megmutatkozzék: míg előbbi
a genetikailag szabályozott társadalmat, a hallucinogén anyagok mámorát, a szimulált
személyiségeket egyértelműen elutasítja, azzal az indokkal, hogy azok mesterségesen, a
gépek segítségével létrehozottak, ez utóbbiban majdnem ugyanazok a motívumok pozitív
előjellel szerepelnek, legalábbis a főszereplő, Case értelmezésében. Gibson és társai elfogadják
a technikai csúcsteljesítményt, illetve az általa kínált lehetőségeket, felszámolják a
távolságtartást gépi és emberi között, megengedik a motívumok kontaminációját, és gyakran
utópikus tartalmakat asszociálnak hozzá.
Az utópia fogalmát azonban át kell alakítani ahhoz, hogy a cyberpunk kapcsán alkalmazni
lehessen: nem általános értékű megoldásokról van szó, sem a társadalmi rend, sem az
egyén boldogsága szempontjából. Inkább felvillanó vágytereknek lehetne nevezni ezeket a
világokat, melyek utópikusságukat még egyetlen történet erejéig sem őrzik meg: ilyen funkciót
kap a cybertér a Neurománcban és a szimulációs játék az 1 linkben. Philip K. Dick Do
Androids Dream of Electric Sheep? 35 című kisregénye reprezentatív ebből a szempontból. A
történet szerint a Mars gyarmatosítására kifejlesztett mesterséges lények fellázadnak, mert
bár emberszabásúak és emberi tudatuk van, életük ideje mindössze négy év. A Dick kisregény
világa nem mondható utópikusnak, de ha figyelembe vesszük azt az alapfeltevést,
hogy az androidokat az ember megsegítésére fejlesztették ki, az ideális életkörülmények megteremtésére,
akkor a történet értelmezhető úgy, mint az utópiából a disztópiába való út.
William Gibson Neuromànca
Az eddigiekben gyakran emlegetett Neurománcban már a történet időpontjának meghatározása
is utópikus: „a bárki számára hozzáférhető szépség kora” 36 . Chiba Cityben, a
regény kezdeti helyszínén a testet és szellemet átalakító technológia mindenféle formája
hozzáférhető, és ez a sajátos körülmény a realitásnak hallucinatorikus jelleget kölcsönöz
– állandó kábítószeres révület, beépített testrészek, módosított genetikai anyag alakítják az
embereket hibridlényekké, akiknek a velük született tulajdonságaikat vissza sem lehetne
már keresni. Az eredetiség és természetesség mítosza, ami a Szép új világban munkál, Gibsonnál
még vágy formájában sem létezik.
Ezzel az álomszerű realitással párhuzamosan létezik a kibertér, a valós intézmények
digitális adatmezőkben való leképezése, az egyedüli „hely”, az egyedüli állapot, melyben
Case, számítógépes szakember, adattolvaj, „cyberspace-cowboy” elemében érzi magát (Jake
Smileshoz hasonlóan). A lényeges különbség Jake és Case között, hogy míg előbbi a maga
szórakozására lépett be a Városba, addig Gibson hackere a realitásban is komoly következményekkel
járó műveleteket hajt végre, cégeket pusztít el, titkos adatokat ad át a megrendelőknek,
egy ízben pedig terrorakcióban segédkezik.
35
Az 1968-ban kiadott kisregény alapján készült 1982-ben Ridley Scott Szárnyas fejvadász című cyberpunk-kultuszfilmje.
36
William Gibson: Neurománc (Ford. Ajkai Örkény). Valhalla Páholy, Bp., 1999. 9. o.
085
prae