letölthető pdf - Prae

eredményének intenciója ellenében okozhatta, mintegy mellékhatásként, a „telefonemberek”
kollektív tudatának kialakulását, a telepátiát és a levitációt, a szereplők álmai közti
„közlekedés” lehetségességét. (Vagyis voltaképpen mindazt, ami e regényt nagyban megkülönbözteti
a szokványos zombi- és gore-horrortól.)
A cselekmény rekonstruálása, a rejtélyeknek – a könyvben is meglehetősen részleges –
fölfedése helyett sietek megjegyezni, hogy King regénye módfelett metanarratív felépítésű.
Szűk és tág értelemben egyaránt. Szűk értelemben a mondatok szintjén: a lendületes, dinamikus
előadásmód nem enged teret az elkalandozásnak, a mozgalmas cselekvéssorok
és a fikció eseménytelen szakaszai arányos felépítésűek, amennyiben a szöveg az előbbiek
során feszes és lényegre törő, míg az utóbbiak esetében belső monológok és részletezőbb fogalmazás
alakítja nemcsak a fikciós világ, de az olvasás idejét is. Mindezek helyes arányát
egy ponton önreflexív szólam tudatosítja: „A párocska talán a Lazac Zúgó pihenőhelyen
lapított, Lövész az ottani elhagyott, féltucatnyi autó közé rejtette a járgányát.
Nem igazán érdekes. Lényeg, hogy eléjük kerültek, megvárták, amíg elhaladnak, azután
lecsaptak.” (kiem. LVP)
Tág értelemben metanarratív a szöveg, hisz talán nem túlzás állítani, hogy az úgy,
vagy egészen hasonlóan működik az olvasás során, mint maga a tematizált Lüktetés. Ezt
érthetjük metaforikusan (akár a reklámszlogen kontextusában; én magam például tényleg
nem tudtam letenni), és érthetjük szó szerint is, amennyiben szemügyre vesszük a
szöveg „terjedését”. Az első két rész a többihez képest kifejezetten hosszú, és a szereplők
párbeszédeiben fölsejlő elemi információkon túl leginkább a Lüktetés okozta káoszt és
katasztrófát írja le. A szöveg maga is úgy viselkedik, úgy terjed, ahogy a Lüktetés. És miközben
egyre világosabbnak tűnik minden, a misztikus hangulat, a pszichotikus hatás,
az információ-morajlás is erősödik – amint maga a Lüktetés is – az elképzelés szerint –
mutálódik az idő előrehaladtával. A történetet záró cselekvéssorra pedig mikroszinten, de
a kialakult helyzetre tekintve makroszinten is oly módon reflektál a szöveg, hogy egyszerűen
abbamarad, vagyis, megfelelőbb szóval, törlődik. Még pontosabban: törli önmaga generálását,
lüktetését, impulzusát, s hagyja, hogy az olvasó/értelmező saját maga építse újra
a rendszerét. A humánmítosz – amint a történetben a nappal és az éjszaka allegorikus fölcserélése
is jelöli – lezárul, s a regény metaforája szerint, az információból és impulzusokból
pókhálóként sz(övőd)őtt Bábel-torony szétszálazódik. Természetesen gondolhatjuk, hogy
mindennek szubjektumtörténeti és humánideológiai „üzenete” is kiolvasható, különösen,
hogy szép finoman ágyazódik bele – vigyázva, csak a szereplők dialógusain keresztül – néhány
aktuális katasztrófára történő utalás: 2001. szeptember 11-e, az új iraki háború, a
cunami, a Katrina-hurrikán pusztítása stb. Mégis meggyőzőbb, hogy a szöveg alakítottsága
úgy tudja értelmezni önmagát, hogy a kód- és regiszterváltások az olvashatóság feltételeit
nyitott kérdésekként rajzolják ki. Ily módon pedig a regény nem téveszti el a Végítélet, A
rémkoppantók és a cyberpunk-művek dilemmáit is játékba hozó kérdések megváltozott irányait
sem.
075
prae