letölthető pdf - Prae

Ezeken kívül számos kisebb-nagyobb motívum köti a regényt a horror bizonyos típusaihoz,
nem teljes mértékben újratermelve, de újraszituálva azokat. Már a kötet Richard
Mathesonnak és George Romerónak szóló dedikációja sejteti, hogy a horror nem csak
írott, de filmes kultúrájába is „beleír”. Romero – aki többek közt A holtak hajnala (Dawn of
Dead) és az Élőhalottak éjszakája (Night of the Living Dead) című klasszikus zombi-horrorok
rendezője – neve utalásként is érthető, s ezáltal sugallja a történet stílusát és lehetséges
felépítését: az élőhalottak az élőkre támadnak, az élők menekülnek, védekeznek, végül
fölülkerekednek. King regénye azonban nem elégszik meg ennyivel, s messzemenőkig átformálja
úgy a fölsorolt komponenseket, mint magát a zombi-horrorban rejlő kliséket.
Egyrészt nem élőhalottakat szerepeltet, hiszen a „telefonemberek” – ahogy a „normálisak”
nevezik őket – nem életre kelt holtak, hanem olyan alakok, akiknek a Lüktetés hatására
úgyszólván törlődött a felettes-ént alkotó „programsor” az agyukban, s mindössze néhány
alapprogram – az ösztön-énre utaló jelenségek: agresszió, vegetatív működés – „maradt
meg”. Másrészt a regény közepe tájt az eleinte zombi-horrornak tűnő sztori teljesen átmegy
egy helyenként misztikus és részben bonyolultabb s összetettebb történetbe. A
„telefonemberek” kialakítanak egyfajta kollektív tudatot, s hatalmas falkákba verődve
mintegy „újraprogramozzák” magukat minden éjjel, amikor alszanak, oly módon, hogy
rengeteg hifitornyot és hangfalat összekötve folyamatosan játszatnak egy CD-t, s a zene
impulzusait saját testükkel is sugározva, bizonyos jeleket továbbítanak saját maguknak.
Hamarosan telepátiára is képesek lesznek, sőt haragjukkal a körülöttük lévő világban is
képesek energiamezőket generálni. Mindez alkalmat kínál Clay és társai számára, hogy
árnyalják elgondolásukat az eseményekről, illetve a regény szintjén arra, hogy bepillantást
nyerjünk a történések pszichotikus reflexióiba, valamint a horror elemi, „nyers” szintjéről
az elvontabb, misztikusabb, ijesztőbb szintjére kerüljünk.
A mobil tehát, nagy szerencsénkre, intellektuális fordulatot vesz. Nyílt hivatkozási
alapja – nem csak a mottókban, de a szereplők helyzetértelmezéseiben, illetve a történet
makrostruktúrájában egyaránt – Freud és Konrad Lorenz megállapításai, azaz a pszichoanalitikus
és szociobiológiai, humánetológiai belátások. A puszta ösztön-én egyes elfojtott
megnyilvánulásaira redukált lét humánellenes víziói, valamint a falka-ösztön és a nyelvtől
megfosztott kommunikáció horrorisztikus jelenségei alkotják a regény további fő
motívumait, miközben a szöveg többször is látványos regiszterváltást hajt végre, mind
„tudományos” szinten, mind műfaját tekintve. Úgy nevezetesen, hogy miközben a pszichoanalitikus
és szociobiológiai belátásokat a kognitív tudományok horizontjára vetíti, a
horror kódjait rendre a cyberpunk irodalom tematikus és szövegszervező kódjaival vegyíti.
Így lehetséges, hogy az agy működéséről szóló eszmefuttatások – a számítógép analógia, az
én és a szuperego mint programsor, ezek törölhetősége és újra-installálhatósága stb. – pl.
Gibson regényeire történő hivatkozásokkal egészülnek ki, oly módon, hogy maga a regény
is oszcillál a fikcionált világban a valóságos és generált, a képzelt (álmodott) és a „valóban”
megtörténő dolgok lehetőségei közt. (Mindezekkel persze egy úgyszintén korábbi King-regény,
A rémkoppantók [The Tommyknockers] dilemmáira is utalhatunk.)
Eközben természetesen nem derül fény a Lüktetés, és ennélfogva a kialakult helyzet
eredetére: a szereplők egyaránt lehetségesnek tartják a talán legvalószínűbb és a talán legesetlegesebb
variációt is (a Lüktetés, azaz vélhetőleg műholdakról a mobiltelefonokra sugárzott
impulzus mint terrorista-támadás, biológiai fegyver, és mint „két kretén műve valami
garázsból”). Tovább bonyolódik a helyzet, amikor fölvetődik annak tudása, hogy a
Lüktetés eredeti jelsorozatába féreg (egyfajta számítógépvírus) kerülhetett, mely a Lüktetés