letölthető pdf - Prae

izalmi poszt azoknak a hűséges pártcsinovnyikoknak, akik dicsőn helytálltak a pártéletben,
viszont smafu nekik szakértőnek lenni, így hát szakértenek.
– Be szeretnék lépni a pártba – rebegem megtört lélekkel, izzadó homlokkal.
– Az az ajtó balra. Zorándi Csabát kell keresni – és már tova is libben.
Bekopogok, majd be is lépek, aztán már bent vagyok. Az illetőről, bizonyos Zorándi
Csabáról inkább nem értekeznék, mindenki gondoljon, amit akar.
Előveszem a két ajánlásomat, amiket egy kecskeméti barátom szerzett, hiszen nem ám,
hogy meggyőződésből, komoly vívódások közepette, megfontolva-meggondolva mindent,
isten engem úgy segéljen, ásó, kapa, nagyharang… dehogy! Csak ajánlással. A mai világban
már a tengerimalac is titkos ügynök.
Zorándi próbál laza lenni, bár szerintem a humorérzékét a köldökzsinórral együtt vághatták
el, de hát mondom magamban, ha idióták hulláin keresztül lehet a zsíros bödönhöz
jutni, hát tessék. Nemhogy nincs humorérzéke, még barom is, egy önelégült pöcs, szóval a
legjobb kussban maradni.
Röviden vázolja a párt terveit, majd rákérdez, mennyire vagyok járatos a politikában.
Mondom, naponta három-négy újságot, hetilapot olvasok, a „mi” lapjainkat, rá is akarok
kacsintani, hogy a közös cinkosság okán elérzékenyüljön. De nincs erőm kacsintani.
– Száz kisfröccs rendel – támasztom a pultot Ábrahámhegyen a Balaton-parton, végül megegyezünk
a büfés csajjal, hogy húszasával prezentálja a piát, mert az egész faluban nincs száz pohár,
nemhogy neki. Ezt évente megcsináljuk május végén egy házibuli második napján délben,
amikor magunkhoz térünk a faházban. Tavaly új csúcsot állítottunk fel, 162 kisfröccsöt hajtottunk
fel öten, ha jól számolom, akkor az fejenként több mint három liter. De nincs megállás,
jó lenne, ha fejenként elérnénk az öt litert, akkor boldogan halnék meg, elmondhatnám, hogy
letettem valamit az asztalra.
– És mik a tervek? – kérdezi Zorándi, belepiszkít ábrahámhegyi kalandozásomba, pedig
olyan jó az a rizling.
– Vannak tervek, persze, hogyne volnának – nyökögöm, majdnem megkérdezem, hogy
kér-e egy kisfröccsöt.
– És miféle tervek? – faggatózik tovább, mit szívózik, úgysem érdekli, amúgy meg ásványvizet
iszik, és nem kínál meg, smucig népség, hol van itt a nagyvonalúság, elegancia,
nem mondom, hogy rögtön Dom Perignon Nizzában, kezdetnek megteszi egy jobbfajta
orosz pezsgő is, vagy grúz bor, mindegy, csak történjen már valami.
– Nem könnyű erről beszélni. A társadalmi kohézió, valahogy megbomlottak a szálak…
– a mondat végét nyitva felejtem, egyelőre nekem ennyi elég.
Talán gyakrabban kéne kokaint fogyasztani, igen, ez határozottan jó tervnek tűnik, de
hát ezt mégsem említhetem Zorándinak, ránézek, akkora feje van, hogy a vécécsészébe se
fér bele, faszkalap, lesz majd gondja a maffiának, ha le akarnak számolni vele, bár mit akarnának
tőle.
Majd kapok egy logós széldzsekit a Katitól, ő a mindenes, mondja Zorándi. Mellbősége,
tenném fel a kézenfekvő kérdést, de inkább hagyom. Hol használjam én azt a logós szél-
061
prae