letölthető pdf - Prae

– Ilyen a hangom – előkaptam a mosogató alól a liter vizet, és a növényeket öntözgettem.
Ami itt megy ebben az országban, ebben a világban, az már tűrhetetlen, három hónap
van a választásokig, tenni kéne valamit, nem csak pofázni, kocsmaasztalokat borogatni,
hanem… körbenéztem, először azért csak ráncba kéne szedni a lakást, na semmi különös,
csak porszívózni, törölgetni, az ablakokról lepucolni az ezeréves koszt, hogy kilássak rajtuk,
és akkor már kimosni a ruhákat, na és a konyhaasztal abrosza egyadta retek.
– Takarítasz rendesen? – jött az újabb szakállas kérdés.
– Hogyne, minden héten – talán két hónapja működött utoljára a porszívó, vigyázni
kell ezekkel a műszaki ketyerékkel, érzékeny jószágok.
– Már nem is kérdezem, hogy mit szeretnél magaddal vinni? – hiába, a kötelező kérdéseken
végig kell futni.
– Mindegy, amit gondolsz – passzoltam vissza a labdát, felszedtem a hálóból két koszos
pólót, és a fürdőben a szennyestartóba vágtam őket.
– Te mit gondolsz? – sosem ér véget a kihallgatás.
– Nagyon semmit. Na jó, legyen marhapörkölt – vágtam rá az automatikus választ.
Pacalpörkölt és marhapörkölt, e két gyöngyszem váltakozik hosszú éveken át, mert ezeket
kilószámra le lehet fagyasztani a frigóban. Néha bejátszik egy kis töltött káposzta meg miegymás,
de alapjában véve a paprikás cuccok viszik el a pálmát.
– Ha mást gondolsz… – próbálkozott anyám jó szándékúan.
– Dehogy. Jó lesz ez – örültem, hogy idáig sikerült eljutnunk, egyébként is, mire gondolnék.
Letettem a mosógépre a kihangosított telcsit, borotválkozni nem volt kedvem.
– Ez én vagyok? – sunyítottam a tükörbe, miközben vízzel kevert fogkrémpépet ejtettem
a mosdókagyló közepe tájára. – Én bizony – pofozgattam arcomat, hogy a hullaszínt valamifajta
élénkebb színvilággal váltsam fel. Már egy falfehéret is lottó ötösnek tekintettem
volna abban a pillanatban. Sóhajtottam egy nagyot, kiköpött projektmenedzser veszett el
bennem, ezt az ótvaros kagylót is ki kéne már sikálni.
– És akkor a szokásosat viszed?
– Aha. Zacskós leves, bolognai szósz… nem lehetne másfajta szószt, ebben túl sok a
darált hús, a múltkori jobb volt… – meglepően konstruktív voltam.
– De melyik volt a múltkori? – kár volt belemenni.
– Mindegy. Jó ez így.
Most már azért ideje lesz egy nagyobb zsét leakasztani, majd veszek egy kalkulátort, csak
céltudatosan, csipkerózsikaálmot félre, aludtam épp eleget. Egy jó imidzs, kípszmájling,
igen, a párt az jó lesz, maximum valami jót is teszek, elvek satöbbi, majd beleélem magam,
lehet hogy még őszinte is leszek, belefér a humánum. Egyébként is sok itt az amatőr, botladoznak
ide-oda, és valahogy mindig belebotlanak egy nagyobb összegbe, pályázati pénz,
megbízások, botladozni én is tudok.
– Akkor kolbász, szalámi, sajt, sonka, rántott húsnak való, krumpli, rizs meg ami még
szokott – hadartam, már éreztem a szenvedés végét.
– Erőspistád van még?
059
prae