letölthető pdf - Prae

Azokkal is kezdenem kell valamit, akik belül vannak, ormótlanok, és egyre nőnek.
Mint egy hatalmas kelés az ember testében, amit először nem veszek komolyan,
elmúlik ez is, mondom, majd megint nem bírok szabadulni, püffed tőle a lábam, fáj
a derekam, és határozott alakot öltenek a csigolyák közti rések. Szeretnék lefeküdni,
kinyújtóztatni a fájdalmat, beledörzsölni a matracba, hogy aztán le lehessen seperni,
mintha hajszál vagy mohotka lenne, hogy megint ne kelljen tudomást vennem arról,
hogy van derekam, gerincem és csigolyáim. És hogy dagad rajtuk a vaskos hús.
De most nem hanyatt vagyok, szorosan lefogom a szemhéjaimat, ahogy kérted,
a hasam mélyre süllyed a matracba, a csípőm is megemelem neked. Nincs benne köszönet,
egy mázsa. Csak azt várom, legyen már vége, közben mindenfélére gondolok.
Sosem megy, hazudok magamnak, élvezem. Hogy domború vagy homorú, szeretném,
ha tőlem függne, szeretném, ha lennének zsebből előrántható képeim, mint valami
idióta tréningen, ahol olyan biztosan tudtam állni, egyáltalán két lábon álltam. De
már látom Fruzsina orrát, ilyenkor mindenbe betuszkolja magát az orra, szaglászik
körülöttem, én meg szeretnék hatalmasakat fingani, hogy érezzen valamit belőlem is.
Máskor Robi farkát érzem a számban, jelezni kellene valahogy, hogy azonnal le fogom
hányni, de azt is érzem, hogy jó, hogy neki most kibaszott jó, és akkor talán nemsokára
vége, bírjam már ki, közben Fruzsina orrára gondolok, és el is fingom magam, ami
most valójában messze visz Robitól, a farkától, és a pöfögő gecitől a számban.
Emelem a csípőm, a krém még mindig hideg, ha tárgyként tekintek magamra, belátom,
mennyire képtelen ez az egész, mennyire nem vagyok jelen egyik pillanatban sem.
Most már igazán fáj. Milyen mélyre lehet menni egy emberben, istenem, szétszakítasz
belül, hasít belém a felismerés most, mert most pont olyan, mintha széthasadna a szövet,
mikor a vásznat tépik hirtelen mozdulattal, ránts rajta, tépd ketté, csinálj valamit,
mert így használhatatlan. Tágul a seggem, tág minden pórus az arcomon, csupa veríték
vagyok, és meleg is, párolog a köldök tájékán az izzadság, talán büdös is. Te meg
nagyon dolgozol rajtam. Kis édes.
Igazából tudom, hogy büdös és rossz ízű a testem. A lábaimhoz évek óta nem
férek hozzá, a vödörbe kell beleállni, és lötybölni a vizet, hogy leázzon róla a kosz.
Szüretelek a konyhakövön, vihogok hangosan, taposom a gombát, ezt úgyse hallja
senki. Az egyik lábam mindig a hideg kövön áll, úgy egyensúlyozok, mert az is egy csodaszám,
ahogy lábat cserélek. Szuszogok, mint a kurva úristen, és már megbántam százszor,
hogy megeresztettem a vizet, ezek úgyis mind a szagért is jönnek, minek a cécó.
Az se semmi; bizisten, alig látom a körmöt, rábiggyed a hasam, úgy kell a nyakam
nyújtogatni. Persze nem vesztek sokat, hártyás lapokban válik fel, rohad a körmöm,
tiszta gomba az egész. Mondta az orvos, hogy ezt le kéne szedni, jobb lenne, higgye el,
magának is. A faszomba ezzel, még hogy leszedni, egyszer láttam ilyet élőben, akkor
az anyám rántotta le a papucs sarkával a bátyám körmét. Csak úgy csusszant a köröm,
mintha vajból lenne, a bátyám meg visított, nézett mindenki, mi a fasz van,
ömlött a vér, vagy öt percig álltak a csap fölött, folyatták rá a hideg vizet, hogy ne
bőgjön. Hogy a jobb mutatóujjammal belenyúlok a fülembe, azt még épp elérem,
a hallójáraton csúszik be a körmöm éle, csupa lepattogzott vörös lakkmaradék pereg
ki majd a matracra éjjel, a porcos felső rész mocskát is kipucolom, aztán lenyalom az
ujjam. Lakkostul, zsírostul. Le a puha, a cukorkemény és a nyúlós, ragadós csipát. Belenyúlok
az orromba is. Kipiszkálom a síkos taknyot, lecsippentem róla a beleragadt