letölthető pdf - Prae

Közben Vergil vírusok közreműködésével (fordítótranszkriptáz) létrehozza a
visszacsatolási hurkot az RNS és a DNS között. „Mihelyt a hurok a helyére került, a
sejtek kifejlesztették saját memóriájukat, valamint azt a képességet, hogy feldolgozzák
a környezetükből származó információkat és azok szerint működjenek.” Ezzel tulajdonképpen
– nanotechnológiai párhuzammal élve – apró számítógépeket hoz létre,
melyek autonóm egységekként működnek; elkezdenek „gondolkodni”, illetve elkezdenek
bonyolultabb „agyat” felépíteni. „A baktériumok – ezek az alacsonyrendű, sejtmag
nélküli lények – többre lettek képesek a soksejtű eukariótáknál” – összegzi a folyamatot
az elbeszélő.
A java azonban még csak ezután következik. A módosított E. coliból Vergil kiveszi
„a legfinomabb biológiai szekvenciákat”, és B-limfocitákba, a saját véréből származó
fehérjesejtekbe ülteti be őket. Közben számos intronszálat (fehérjéket nem kódoló memóriatárolókat)
kicserél a maga által fejlesztett láncokkal. Az eredmény: a limfociták
képesek lesznek arra, hogy interakcióba lépjenek egymással és a környezetükkel,
illetve a hihetetlen gyors tanulás közepette nem önmagukat reprodukálják, hanem
belevetik magukat a „genetikai cserék orgiájába”. Mindez természetesen lenyűgözi
az alkotót: „Vergil áhítattal figyelte a dolgukat végző limfocitákat. Gyönyörűek voltak.
A gyermekei voltak, vér a véréből, gondosan táplálta, nevelte, operálta őket, legalább
ezerbe személyesen, saját kezűleg oltotta be a biológiai anyagot. Most pedig
szorgosan átalakították összes társaikat és így tovább és így tovább…” Nos, miután
Vergil munkáját felfüggeszti a cég vezetősége, a biológus magába fecskendez egy adag
intelligens limfocitát, és a beláthatatlan következményekkel járó történet itt veszi kezdetét.
Mielőtt továbbmennénk, érdemes röviden kitérni néhány szövegszerű összefüggésre.
A regénybeli elbeszélő többször megemlíti, hogy Ulam nem a semmiből teremtette
meg a sejtekben a „biologikát”. Ez a kijelentés nem csak a történtek előzményeire tett
önreferens, illetve a természeti folyamatok továbbvitelére tett utalásként fogható fel,
hanem olyanként is, amely kifejezetten a biológia közelmúltjára tereli a figyelmet. Egyfelől
elmondható, hogy a „biologika” metaforája által jelölt eseménysor kidolgozása
nagy valószínűséggel sokat köszönhet James D. Watson kutatási eredményeinek. Az
amerikai tudós ugyanis számos alapműben tette közzé azokat a fejleményeket, melyek
megváltoztatták a 20. századi biológia érdeklődési irányát. (A DNS genetikai szerveződése
mellett a limfociták viselkedésére is kitér a szerző A gén molekuláris biológiája
című könyvében. )
Másrészt a regényben utalás történik Dawkins „önző gén”-elméletére és ezzel párhuzamosan
az „életerő”-hipotézis cáfolatára is. Ennél azonban itt fontosabb, hogy
a génmanipulált limfociták jellegének megközelítéséhez kiindulópontot nyújthat
a ráksejtek burjánzása, illetve a szimbionta baktériumok néhány tulajdonságának
megértése. Az előbbi érdekessége, hogy a ráksejtek saját vérkeringést indítanak be,
az áttétképződés során pedig az alapmembrán lebontása után a vérereket vándorlási
útvonalként használják. Az utóbbiból azt érdemes kiemelni, hogy a faji emlékezet
James D. Watson: A gén molekuláris biológiája (fordította Dr. Gervai Judit és Veress Zoltán). Medicina Könyvkiadó,
Budapest, 1980.
Vö: Robert A. Weinberg: Ha egy sejt megkergül. Hogyan alakul ki a rák? (fordította Schoket Zsófia). Vince Kiadó,
Budapest, 1999, 128–131. o.
015
prae