A kritikai gondolkodás fejlesztése - pedtamop412b.pte.hu - Pécsi ...

Akkor viszont hogyan lehetséges, hogy magasan fent, az égen a biciklinél is lassabbnak
látszik?
Catherine könnyebben érthető részekre bontja le Alistair kérdését, majd apránként
adagolja vissza, míg a vita önmagát tápláló leckévé nem válik a logika és az érzékelés
alapelveiről. A gyerekek különféle ötleteket vetnek fel – eleinte szégyenlősen, de aztán egyre
magabiztosabban.
Így tanított az ókori Athénben Szókratész, a nyugati filozófia atyja is: a környező
világból vett példákkal megmutatta tanítványainak, miként sajátíthatják el a logika és az
érvelés eszközeit, hogy végül önállóan gondolkozhassanak.
Huszonnégy évszázaddal később Catherine McCall és tanítványai ugyanezt teszik
Skócia-szerte és a világ számos más pontján, még Ausztráliában is – csak éppen a modern kor
körülményeihez igazodva. A program felnőtt résztvevői tapasztalt tanárok és képzett
filozófusok, az általuk tanított tantárgy neve pedig filozófiai megismerés.
A program célja a gyerekek gondolkozásának fejlesztése. Megtanítja őket arra, miként
tehetnek különbséget a jó és a rossz érvek között, hogy megalapozottan tudjanak dönteni,
emellett egyfajta szellemi iránytűt is ad nekik, amellyel könnyebben eligazodhatnak a
tévutakkal és hamis prófétákkal teli világban.
Később Catherine az iskola tíz-tizenegy éves diákjainak tart foglalkozást. Ők már
csaknem egy éve tanulják a filozófiai megismerést, ami meg is mutatkozik magabiztos
vitatkozásukban.
A szégyenlős, barna hajú Kirsty úgy jellemzett egy helyet, hogy az a semmi közepén
volt. Christopher úgy csap le a kijelentésre, mint az ügyész a vádlott vallomásában talált
ellentmondásra. – Az ember nem lehet a semmi közepén, mert a semmi nem létezik – mondja.
– De kell, hogy legyen semmi – veti közbe Gemma –, különben nem adtunk volna
nevet neki.
Catherine óvatosan irányítja a beszélgetést: senkit sem javít ki, de olyan kérdéseket vet
fel, amelyek fényében a megszólalóknak felül kell vizsgálniuk saját kijelentéseiket.
Az álmodozó pillantású Daniel szerint azért adunk nevet mindennek, mert különben
nem tudnánk, mit gondolnak mások. – Észrevettétek már, hogy egyikünk sem gondol
ugyanarra? – kérdezi.
Ezután kifejti, hogy talán létezik a világon olyan »lelki ikerpár«, amelynek tagjai
mindig pontosan ugyanarra gondolnak. Az egyik osztálytársa erre rögtön megkérdezi, hogy
eszerint, ha megszúrják az egyiket, a másik is érezni fogja a fájdalmat?
Az óra végét jelző csengőre a gyerekek nem mozdulnak – magával ragadta őket
Daniel képzeletének szárnyalása. Felteszem a kérdést, hogy szerintük mi különbözteti meg a
filozófiai megismerés órákat a többi tantárgy foglalkozásaitól.
Egymás szavába vágva próbálják megadni a választ. Tetszik nekik, hogy egy kérdésre
nem csak egyféle felelet lehet, hogy átadhatják egymásnak a gondolataikat, és nem kell amiatt
aggódniuk, hogy tévednek. De a legjobban azt élvezik, hogy a képzeletük szárnyalhat, és a
tanár irányt szab a vitának. Daniel megfogalmazásában: – Vágtázó lovak vagyunk, és a
tanárok a lovasaink.”
(DEAN, Michael: A Glasgow-i gyerek filozófusok, Reader’s Digest Válogatás, 1999, szeptember, 99-101. o.)
2.3.2.
Hasonlítsák össze a kiscsoportokban elkészült listáikat!
Beszélgessenek arról, hogyan értékelhetőek a szövegből megismert tanári és tanulói
tevékenységek!
Vitassák meg, hogyan értelmezhető és értékelhető a szöveg nyomán a tanulói és a tanári
szerep!
30