A kritikai gondolkodás fejlesztése - pedtamop412b.pte.hu - Pécsi ...

4.11. Feladat
Az alábbiakban egy összefoglalót olvashat arról, hogyan látja egy egyetemi hallgató a
kritikai gondolkodás lényegiségét, s a tanításban való alkalmazásának szerepét. Ha elolvasta,
reflexióit megoszthatja a csoporttal.
„A kritikai gondolkodás általánosan egy olyan konstruktivista gondolati rendszer, mely:
• egy tárgyról több szempont figyelembe vételével kíván szólni,
• az igazságok kimondása, és a vertifikálhatóság helyett inkább az érvelés menetére
illetve a gondolkodási folyamatra helyezi a hangsúlyt,
• nem veti el az egyénenként különböző gondolatmeneteket,
• koherens gondolatmenetre törekszik.
Ezeknél a tulajdonságainál fogva alkalmazható a tanításban, mert:
• a gyereket az önálló gondolkodásra ösztönzi,
• a tanár-diák viszonyt más alapra helyezi, egyrészt a gyerek, mint saját személyiséggel
rendelkező önálló lény szerepel ebben a gondolati rendszerben, másrészt a tanár nem
mint a „végső érv” a „döntő határozat” megfogalmazója szerepel a tantermi
munkában, hanem mint koordináló erő;
• optimális esetben segít megtalálni a gyereknek a saját érdeklődési területét és az ebben
való kibontakozást,
• így hatalmat ad a gyerek kezébe, annak az érzetét, hogy az ő véleménye fontos egy
mikrotársadalomban (ennek következményei az iskolán kívülre mutatnak),
• felelősségérzetet növel a tanulás irányában (annak megértetése, hogy nem egy külső
anyag elsajátítása történik, hanem a saját képességek kibontakoztatása történik,
nagyban motiváló lehet),
• folyamatában az oktatás ezért a gyerekekben is felvetődő kérdésekből kell hogy
kiinduljon, az anyagot ennek alárendelve kel tehát szervezni,
• olyan szakembereket kíván tehát, akik képesek a tananyagot a mindennapi
tapasztalatokból levezetni, ha szükséges, átszervezni.
A tréning megismertetett ezzel a gondolati rendszerrel, és – talán még fontosabb – néhány
technikával, melyekkel az elméleti rendszert leképezhetjük a gyakorlatra. Ezért az
elhangzottakat mindenképpen hasznosnak tartom a gyerekekhez való általános
viszonyulásomban is. Képessé tett arra, hogy visszamenőlegesen megfogalmazzam azoknak a
tanítási stratégiáknak a hibáit és előnyeit, amelyekkel engem oktattak a gimnáziumi éveim
során. Ezekre visszagondolva a fejlesztő elemeket kiszűröm, a hátráltatókat pedig valószínű
megpróbálom elkerülni a jövőben.
A bemutatott modelleket mindenképpen hasznosnak és elengedhetetlennek tartom a
tanári szemlélet kialakításához, de úgy vélem, ez eddig inkább elméleti téren nyújtott
segítséget, gyakorlati megvalósításuk nem közvetlen. Ami azt jelenti, hogy az oktatásba való
áttételük egyéni és eltérő technikákkal kell történjen. Hiszen a megvalósításhoz nem elég a
tanár hozzáállásának megváltoztatása, hanem az iskolarendszer (tananyag mennyisége,
megoszlása, szervezése, az oktatási minisztérium követelményeinek, az iskola igazgatósága
követelményeinek) átszervezésére lenne szükség.
Specifikusnak tartom a kritikai gondolkodás alkalmazását abból a szempontból, hogy
milyen korcsoportban, milyen mértékben lehet megvalósítani, mely szintén a tanár egyéni
munkáján múlik. A tanártól a kritikai elem mindenképpen többletmunkát igényel, ám a saját
szellemi fejlődését is előmozdítja.
(RWCT – Pécs, dokumentáció, részlet: Rajacsics Ágnes, PTE, magyar – francia szakos hallgató reflexiójából,
2000.)
132