Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

G ÉCZI JÁNOS
Aztán az egyik reggel a feleségem két Eunoctint adott. Az anyósom elment
az anyámhoz, hogy megháborodtam. Az Eunoctintól csak fél órát
aludtam. Normális körülmények között úgy levesz a lábamról, hogy egy
napot alszom tôle. Augusztusban bementem a pszichiátriára, betegállományba
vettek. Nagyon fájt, hiszen a leszerelésem után alig fél évet tudtam
dolgozni, semmi pénzünk nem volt.
Januárban visszakerültem a céghez. Leesett a hó, nem engedtek kocsira,
mondták, ne menjek vissza vezetni, mert az nagyon veszélyes. Hát, egy
gépkocsivezetô akkor is gépkocsivezetô, ha leesett a hó!
Másnap reggel gyógyszert szedtem be, úgy mentem a munkahelyemre.
Ott lettem rosszul. Onnan vittek el mentôvel, súlyos állapotban.
Amint felgyógyultam, bejelentettem, hogy nem kívánok visszamenni
a céghez.
Az elsô öngyilkosságomat az apósék még valahogy megértették. A gyerekkel
jöttek látogatni. Csak azt nem értették, hogy ilyen fiatalon, ilyen
családi körülmények között hogy juthattam el addig. Eszükbe sem jutott,
hogy ebbe ôk is besegítettek.
A pszichológus fôorvos azt mondta, hogy ne menjek vissza sofôrnek,
valami könnyebb munkahelyet válasszak. Mondta, ne is álmodjak arról,
hogy gépkocsivezetô lesz valaha is belôlem, elveteti a jogosítványomat. Javasolta
az SZTK felé, de ôk annyit ültek rajta, hogy még nagyon sokáig érvényesítve
maradt.
A feleségem révén kerültem a kórházba, beteghordónak. A belgyógyászaton
dolgoztam, jól éreztem magamat, jó csapat volt, olyan emberek közé
kerültem, akik nagyon mûveltek voltak. Az orvosok rettentô rendesen
viselkedtek. Én is sok pluszmunkát vállaltam, például a diétás nôvéri teendôket.
Amikor bekerültem, akkor éppen más helyre költözött a belgyógyászat.
A nagy épületbôl hurcoltam oda a betegeket, valamint konzíliumokra,
vizsgálatokra vittem ôket.
Az öngyilkosság után a feleségem azt mondta, hogy megérti a helyzetemet,
és talán az lenne a legjobb nekem, ha visszaköltöznék az anyámékhoz.
Fogtam a cuccaimat, visszamentem anyámhoz. Valószínû akkor, amikor
az anyámhoz visszakergetett, már tudta, hogy el fog válni tôlem, bár
elôzôleg az anyámnak azt mondta, soha nem tudna elhagyni, de belátta,
hogy az apjáéknál én nem tudok élni. De ha beteg vagyok, akkor se válik
el tôlem, mert szeret.
Abban az idôben annyit dolgoztam megint, mint egy állat. Este beestem
az ágyba, reggel keltem, mentem melózni. Ha csak lehetett, keveset
voltam otthon, inkább az egyik barátomhoz jártam. Nem szórakoztam, keveset
ittam, kíváncsi voltam, ha nem fogok piálni, mint ahogy kérte az orvos,
bekövetkezik-e a visszatérés.
96