Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK I.
Szifonokban vittük be a bort, fröccsöket ittunk, néztük a tévét, és szórakoztunk.
Ez a szabolcsi gyerek jó szilvapálinkát hozott be, és odajött hozzám:
„Honvéd elvtárs, megkínálhatom egy kis pálinkával?” Elvörösödött
a fejem, és ráordítottam: „Mit mondtál?”. Soha nem voltam hozzászokva,
hogy elvtársazzanak. Azt mondom neki: „Figyelj ide, ha nekem még egyszer
azt mondod, hogy elvtárs, fölhúzatom veled a folyosót”.
Soha nem éltem vissza azzal, hogy öreg katona vagyok, fiatal katonára
sem szóltam rá. Volt ugyan egy szemtelen fiatal katona, de akkor is csak a
szakaszvezetônek szóltam, hogy rendszabályozza meg egy kicsit. De én
nem mondtam neki, hogy mindent mosasson fel vele, pedig megtehettem
volna. Ugyanolyan egyenrangú társnak tekintettem ôket, mint ahogy engem
a kopasz-koromban nem tekintettek annak.
Februárban szereltem le. Civilben voltam, ültem fenn a gépkocsin, rohadt
hideg volt. Beteg voltam. Szarul éreztem magamat a leszerelésem
napján, azt hittem, meghalok. Lázam volt. Három csepelnyi öreg katona
fagyoskodott az éjszakában. A laktanyakapuban is ordítottunk, énekeltünk,
pedig hajnali kettô volt. Egy ôrnagy ránk szólt, hogy halkabbak
legyünk, erre elkezdôdött a szöveg: baszd szájba a kurva anyád, mit
akarsz te beszélni nekünk, kinyalhatod a picsámat … Pedig hát, ha a törvényes
dolgokat nézzük, akkor még a katonaság kötelékébe tartoztunk.
Kivitt bennünket a kocsi a legközelebbi állomásra, és az ôrnagy elbúcsúztatott
minket. Fölszálltam az elsô vonatra, irány Budapest. A zsebemben kétezer-ötszáz
forint leszerelési segély, azt csinálhattam volna vele, amit akarok.
De, mert amióta megházasodtam, nem tudtam pénzt vinni haza, gondoltam,
ez a családomé lesz. A laktanyában kimondottan abból éltem, amit adtak, kimenôre
se mentem. Néha a zsoldomat is hazaküldtem. A többiek a Kék Golyóba
mentek inni, hívtak, tartsak velük, de én hajnalra haza akartam érni.
A feleségem örült, különösen azért, mert nem rúgtam be. Az após valami
olyat mondott, hogy na, most már teljes gôzerôvel bele, csináljam ezek után
úgy az életünket, ahogy nekünk jó. Továbbra is náluk laktunk, ezerötszáz forintot
fizettünk nekik. Ebben benne volt a gyerek teljes ellátása. Ôk táplálták
a kislányomat, igaz, hogy luxusdolgokkal. Ezért sokat dühösködtem. Cukrozott
banán a gyereknek? – nem, reszelt alma! Nagyon jó, de hogy a foga
erôsödjön – mert elég hamar megindult a fogzása –, nyugodtan oda lehetett
volna adni az almát is. Végig olyan faksznit csináltak a gyerek körül. Répát
kell neki adni a levesbôl, külön fôzték a csirkecombot, a májat – a gyerek rá
se nézett. Aztán rendszerint kidobták a moslékba, amit a gyerek meghagyott.
Persze, hogy szívesebben ette azt, amit a nagyapja – szalonnát, hagymával.
A paprikás kolbászt. Én is szerettem a szalonnát gyerekkoromban.
Továbbra is gépkocsivezetô maradtam. Aztán a nagy felelôsség, a család,
a pénzszerzés megtépázta az idegeimet.
93