Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK I.
belefejeltem a kezébe, elöntött a vér. Meg kellett várnom a hétfôt, de már
az éjszaka fulladoztam, feldagadt az orrom, vérömleny volt benne, nem
mertem kifújni. Hétfôn elmentem az orvoshoz, tizennégy nap eü-szabadságot
javasolt. Rendesek voltak, azonnal kiadták, egymás után kétszer voltam
otthon. Örültem neki, másodidôszakos voltam, és csak az volt a fontos,
hogy minél gyorsabban teljen a hátralévô idôm. Én azt hittem, hogy az
idegosztály-témám után leszerelnek, bizottság elé is állítottak, de csak
annyit csináltak, hogy könnyített helyre vezényeltek. Végül rosszabb helyre
kerültem, új közösségben nem élvez az ember annyi elônyt, mint egy régiben.
Ráadásul nem volt befolyásos apám, aki el tudta volna intézni,
hogy olyan helyre kerüljek, ahol nekem is jó. Gépkocsivezetô maradtam.
Sokan azt mondják, egy gépkocsivezetônek a katonaságnál úri dolga
van. Akkor hogy az istenben lehetett az, hogy én mindig azt éreztem, a
legszarházibb katona vagyok? Azt hiszem, eleve hiányzott belôlem a mûszaki
tudás, amivel egy jó gépkocsivezetônek rendelkeznie kell.
Decemberben Júliával moziba mentünk. Kimaradásról pattantam haza.
Kicsit veszekedtünk, mondtam, hogy menjen el egy orvoshoz, mert panaszkodott,
ismét rendszertelen a menstruációja. Nem volt annyi esze,
hogy megvizsgáltassa magát, gyógyszert szedett. Nem, ô úri kislány, övön
aluli dolognak tartotta ezt. Neki nem lehet semmi baja. A hírneve …! Végül
sírva-ríva mondta, tudja, mi a baja. Terhes. Januárig nem merte az anyjáéknak
megmondani, még reménykedett, hogy megjön a menstruációja.
Akkor kénytelen volt megmondani az apjának az örömhírt. Az anyja is
észrevette, nem használ vattát, ô is rákérdezett: kislányom, minden rendben
van? A lánya nem bízott benne, csak az apjának merte megmondani
az igazat.
Júlia imádta az apját, bohém embernek tartotta. Elneveztük az öreget
oroszlánvadásznak. A fiatalok között is hadvezér volt. Minden negyedik szava
volt igaz, de értelmes dolgokat is tudott mondani. Sokat tanultam tôle.
Decemberben tudatosítottam magamban, hogy ha gyerekem lesz, akkor
Júliát elveszem feleségül. Nem akartam, hogy ô is úgy járjon, mint az
anyám. A gyerek meg úgy, mint én.
Aztán februárban Júlia eljött az apjával a katonasághoz. Maximális támogatást
ígért a felesége nevében is.
Karácsonykor meghalt Júlia nagymamája, február elején utánahalt a
nagypapája. Kihaltak a szobából, odamehetett a feleségem a leendô gyerekkel,
s majd ha leszerelek – mondták –, én is ott lakhatom. Mondtam, ha
már megcsináltuk a gyereket, én vállalom. Az öreg nagyon örült, késôbb
derült ki, hogy a lányuknak nem egy gépkocsivezetôt kívántak férjül, inkább
valami orvost, vagy más diplomás embert.
Aztán Júliáék elmentek, és én úgy berúgtam, mint az apaszamár. Bementem
a laktanyába, az ôrnagy megkergetett, de nem álltam meg. Hasra
89