Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK I.
Szeretett az öreg mesélni, fantasztikus elôadásai voltak. Meseként adta
elô az életét, szépen mondta el, mikor mi történt vele. Egyik-másiknak a
címére is emlékszem. Amikor a cserkész csehet fog. Érettségi. Ez az anyjáról is
szólt, akit nem szeretett, elég zûrös ügy lehetett, nagyon rosszul éltek vele,
még a temetésére se ment el. A harmadik cím: Cigány a táborban. Mind
a három színdarab volt. Klasszul adta elô, mondtam is neki, kár, hogy nem
lett belôle író. Szerettem a nagyapámat. Apám helyett apám volt. Igaz, rettentôen
ideges természetû volt, de hát két világháborút csinált végig, a
munkahelyén is mindennek ô itta meg a levét, ô húzta a rövidebbet. A
gyerekei sérelmezték ezt. Többre vihette volna a nagyfater az ô nagy tudásával.
Sokat morgott rám is. Ha dühös volt, megrugdosott.
Amikor hatéves lettem, tudtam, hogy iskolaköteles vagyok, és ez valami
nagy bajt jelent. Anyám errôl nagyon keveset beszélt, nem sejtettem,
hogy hová fogok kerülni meg miért. Összepakolt, felültünk a vonatra.
Mondhatta ô nekem, hogy hová fogok iskolába járni, de annyit értettem belôle,
hogy nem otthonról, hanem egy kollégiumból fogok iskolába járni.
Anyám egyedül nem tud felnevelni bennünket, és apám sincs, aki segítene.
Elég mostohán bántak velünk az intézetben, ahogy így visszaemlékszem.
Csak Olga néni szeretett engem, talán látott bennem valami tehetséget.
Bizony lesepertem a padomról a könyvet, ha eszembe jutott az
anyám. Mindig akkor voltam hisztis, ha rágondoltam. Rugdostam. A
könyveket dobáltam. Pedig nagyon szép olvasókönyvünk volt. Néha engedtek
haza, a mamám se látogatott meg sokszor. Karácsonyra hazaengedtek,
tavasszal pedig két hónapig otthon voltam, beteg lettem.
Hosszú ebédlôterem volt. Az étkezdébe úgy mentünk, mint a katonák,
sorba állítottak. Szót se szólhattunk. Az iskolában ezerkétszázan voltunk, az
alsó és felsô tagozatban. A mi osztályunkba huszonnyolcan jártunk, két hálóteremben
fértünk el. Két nevelônk volt, délelôtt Olga néni tanított, délután
Marika néni vigyázott ránk. Egy cigány srác ült az ebédlôben velem szemben.
Én rühelltem a meleg tejet, nem is ittam meg, mindig a gyereknek adtam. A
mócsingos húsokat pedig az asztal alá dobáltam – miket kaptam én ezért!
Volt olyan kaja, amit baróra csíptem, de olyan is, amit nem ettem meg.
A rossz ételt mindig vacsorára kaptuk: például apró kockára vágott fôtt
tésztát, sajttal, vagy a tarhonyás húst. A cigány srác amúgy is rossz kinézésû
emberke volt, lehet, hogy miatta nem szeretem a cigányokat, akik
egyébként is léha, naplopó emberek, és ez a gyerek se szerette a tarhonyás
húst. Beletömték, és kihányta. Véreset hányt a tányérjába! Akkor fölugrottam
az asztaltól, és a nevelô, Dezsô bácsi, a fülemnél fogva kényszerített
vissza a helyemre.
Gyenge fizikumú gyerek voltam, hamar elfáradtam. Egy kirándulásról
hazajövet csupa sár lett a kis köpenyem. Vasutas egyenruhában jártunk
mindannyian. A cipôm sáros lett, bokáig álltam minden tócsában. Rezsô
bácsi bevitt a tornaterembe, én voltam a legsárosabb. Olyan fáradt voltam,
61