Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

G ÉCZI JÁNOS
csak éjszaka, amikor morfin kellett, akkor sem ketten mentünk, hanem
valamilyen fiúval. Azt borzasztónak találom, hogy az embernek akkor
kell szeretkezni, amikor nem akar. Mit tudom én, amikor Beatrice-koncerten
van, örömmámorban, meg imád mindenkit, akkor még elmegy.
De hogy kényszerbôl?
Normális állapotban minden csöves igyekszik magát primitívnek mutatni.
Nem beszél az életérôl, csak frázisokat mond. De amikor már sokat
ittak, vagy nagyon begyógyszereztek, akkor elôjönnek a csillagok, Isten,
általában egy nagyon távoli világ. Meg nagyon mély beszélgetések. Kinek
kije halt meg, van-e értelme az életnek. Rendôrökrôl, társadalomról is vannak
viták. Nekik az a céljuk, hogy nincs céljuk. Én ezért váltam el tôlük,
de azért még mindig szeretem ôket. Legyen néhány nap az életükben,
amikor senki nem szól rájuk. Az örök nyugalmat hajkurásszák. Ha a rendôrök
felingerlik ôket, akkor mérgesek, vagy ha a járókelôk dumálnak nekik.
Azt hiszem, minden mai embernek van olyan vágya, hogy hagyják
teljesen békén. Szabadság, és semmi. A csövesek ezt ki is mondják. Hagyják,
hadd rontsa magát, hadd gyógyszerezzen, hogy öngyilkos legyen.
Hogy az ô kis elvont világában vizionálhasson, ha nagyon egyedül van,
akkor a víziói közt társakra találjon, elszakadjon a külvilágtól, a szokásos
életformától, el az emberektôl. Ezt meg lehet vétózni, és lehet ellene érvelni,
meg lehet utálni, de el kell ismerni, hogy a semmi is lehet cél. A csövesek
a nagy rohanás áldozatai. A kihûlt, szeretetlen szülôknek, az intézeti
sivár dolgoknak az áldozatai. Nem lehet hozzájuk úgy közeledni, hogy mi
a céljuk, hiszen a céljuk a semmi. Ebbe nagyon sok minden beletartozhat.
Amikor intézetis voltam, a szombat-vasárnap mindig olyan csodálatos
volt. Lemegyek, semmit sem csinálok, csak állok. Vagy kagylóból csinálok
nyakláncot. Ha sráccal vagyok, beszélgetünk az Istenrôl. Végre állhatok
nyugodtan, nem kell mennem idôre, nem rángatnak, nem szólongatnak.
Ott állok, csend és nyugalom van. Nem jövök sehonnan, ott vagyok, és ott
állok. Semmit sem akarok. Borzasztó jó. Most már idegen nekem, mert telítôdtem
egy csomó céllal, de még ma is szívesen választanám ezt az életformát,
ha nem lenne az állandó gyógyszerezés és szeretkezés. A nyugalom
miatt. Emberebbek, mint azok, akik rohannak. Bár ezt nem mindegyikük
tudja megfogalmazni.
Utálom, ha foglalkoznak velük. Az nem módszer, hogy kiemeljük ôket,
és vagy szeretjük, vagy üldözzük ôket. Nem érzem ezt jónak. Ez nem beolvasztási,
hanem egy még inkább elidegenítési taktika.
Ha valamennyire ismerem magamat, azt annak köszönhetem, hogy
narkóztam. Ugye, mégiscsak minden belôlem eredt. A tárgyak elvont értékét,
a másságukat is lehet látni. Külsôleg és belsôleg is nagyon meg tudnak
változni. Szóval, azt a két évet nem húznám ki az életembôl. Akkor
sem, ha kicsinálta a szervezetemet. Kikészült a gyomrom, a pupillám öszsze-vissza
mûködik. De ez az intézeti világ, amelyben élünk, nagyon in-
50