Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK
Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK
Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
G ÉCZI JÁNOS<br />
Volt egy olyan balhénk, hogy volt két orvos srácnak, magyaroknak, önkéntes<br />
rendôri igazolványuk. Éjszaka összetereltük az arabokat a vécébe,<br />
rakodjanak ki, bevisszük ôket. Adtak nekünk egy nagy doboz morfint.<br />
Négyesben elosztottuk. Ezt több helyen csináltuk: a Blaha Lujza téren, az<br />
Abbáziában. Razziákat csináltunk, szabályos razziákat. Ezek annyira beszartak,<br />
hogy bevisszük ôket, hogy mindenüket odaadták. Az utolsó ampullát<br />
a szanatóriumban adtam be magamnak, még a télen, amit nagyon<br />
megbántam, aztán eldobtam a cuccot.<br />
Nappal nem csináltuk, mert más rendôrök is vannak, és az ciki. A srácok<br />
állati határozottan csinálták. Az araboknál biztosan van valami, ha<br />
meg nem, akkor beköpik a többit. Nagy felfordulást rendeztünk, üvöltöztünk<br />
velünk: oda a falhoz, fel a kezekkel, pedig nem is volt nálunk pisztoly.<br />
Nagyon féltünk, de valahogy mindig sikerült. Csak egyszer kellett<br />
volna valamelyikünket pofon vágni, azonnal kiderült volna, hogy mi nem<br />
is vagyunk rendôrök. De annyira féltek, hogy nem próbáltak semmit csinálni.<br />
A vécében anyaszült meztelenre vetkôztek, kirakták minden ampullájukat<br />
a kôre. Három arab srác pénzt akart adni, nyolcezer forintot, erre<br />
nagyon megvertük ôket, utána mondták, hogy vigyük az ampullákat.<br />
Oké, gyerekek, de aztán fél évig nem mertem átmenni a Keletin. A két narkós<br />
orvos harmincéves lehetett. Egyébként praktizálnak.<br />
Szóval szedtem a Parkánt, aztán morfint, meg szipuztam, szedtem Gracidint,<br />
aztán morfinszármazékokat. A hatásuk közt nagyon nagy a különbség.<br />
A Parkán sokkal jobb, mint a morfin. A Parkánt sokkal jobban<br />
szeretem. Beveszi az ember, olyan tíz-tizenöt perc múlva a torka kiszárad,<br />
homályos és merev lesz a szeme, kitágul a pupillája, hullafehérré válik az<br />
arca, minden olyan gyenge, kedvetlen, távoli lesz. Van egy olyan is, hogy<br />
az ember maga körül forog, nincs se keze, se lába, de ez egyénenként változik.<br />
Aztán az ember elkezd vizionálni. A vízió nagyon érdekes dolog, én<br />
általában úgy látom meg a víziókat, hogy ránézek valamire, és abból valami<br />
más lesz. Így például egy függönyt, ami aztán katonává válik. Ha becsukom<br />
a szememet, akkor eltûnik. Nem szabad becsukni a szemet. Ha<br />
felállok, odamegyek, és beszélek hozzá, akkor válaszol. De a hatás elsô részében<br />
még eltûnhet. Egyik víziómat soha nem fogom elfelejteni. Egy<br />
srácnál aludtunk, a srác mamája nem is tudta, hogy ott vagyunk vagy hatan.<br />
Csendben mentünk be, és megegyeztünk, hogy bevesszük a gyógyszert,<br />
de állati csendben leszünk, mindenkinek kuss lesz, mert elkapnak<br />
bennünket. Úgy kezdôdött, hogy katonák jöttek ki a szekrénybôl, rettentô<br />
sokan voltak, nagy mordályokkal. Kérdeztem, hogy hova mennek, de nem<br />
akartak válaszolni, és üvöltöttem, de nem mondták meg, elmentek. Aztán<br />
elaludtam. Amikor felébredtem, vörös volt a szoba, mintha vörös bársonnyal<br />
vonták volna be a plafont is. Nagy tükrök voltak, barokk táncterem<br />
hatásúak, és nagy csillárok lógtak. Káprázatos fényben komondorok jöttek<br />
be, frakkban. Felkért az egyik táncolni, hozzábújtam, nagyon meleg volt a<br />
40
Change language