Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK I.
hogy gyûlöljük egymást a pszichológussal. Egyre feszültebb voltam, asztmás,
szívbeteg gyerekek közt, tízévesek ha voltak, pszichológus sehol, tulajdonképpen
egész nap ott ültem pizsamában. Normálisabb perceimben
azon gyötrôdtem, hogy gyógyszerezek, hogy már megôrültem, féltem,
hogy skizofrén vagyok. Isten megjelent nekem, holott tudtam, hogy nincs
Isten. A reggeli órákban, amikor valamennyire kitisztult a fejem, teljes
depresszióba estem, és az anyámat hívtam. Segítséget akartam kérni, felhívtam
a lelki elsôsegélyt, hogy segítsenek a narkó ellen, de ez csak a reggeli
pár órában volt. Délután, mikor közeledett az öt óra, nem bírtam megállni,
hogy be ne vegyem. Egy hónapja voltam ott, mikor éjjel felébredtem,
hogy hív a Parkán. Ott volt az éjjeliszekrényen, volt vagy száz darab, és
hallottam, hogy szól, hívogat, hogy vegyem be az egészet. Valahogy kibírtam
az éjszakát. Aztán egész délelôtt azon gyötrôdtem, hogy tulajdonképpen
nem is akarok gyógyszerezni, meg hogy én már nem is vagyok
én, és hogy így már nem lesz egyetem, meg semmi, és anyámra gondoltam,
hogy milyen szemétség, hogy ezt csináltam magammal, és délben
már nem bírtam magammal, és megléptem a szanatóriumból. De tulajdonképpen
magam elôl léptem meg, nem is a szanatóriumból vagy a személyzettôl,
nem a kezelés elôl, ami nem is volt, hanem futottam magam
elôl. A száz Parkánt magammal vittem, de összetapostam a kertben és sikítoztam.
Estig kóboroltam a városban, aztán eszembe jutott az egyik barátnôm,
és felmentem hozzá. Megmondtam neki, hogy megszöktem, ez a
helyzet, és vagy elvisz a rendôrségre, vagy valamit csinál velem. Eszébe se
jutott, hogy a rendôrségre vigyen, hanem rögtön fogott, és elvitt a kórházba,
de nem volt hely, így elôbb tíz napig máshol voltam, ahol szintén beszedtem
néhány gyógyszert.
Sok bonyodalom lett belôle, hogy megszöktem, mert nem tudták, hogy
hol vagyok. Már két-három hete köröztek, amikor valakik bejelentették,
hogy megvagyok. Akkor jött a szidás.
Több mint másfél évig narkóztam. Nyolcadikos koromban szoktam
rá, akkor még ragasztóztunk a nevelôotthonban. Háromszázhúszan
voltunk, ebbôl hatvan óvodás, aztán elsôtôl tizennégy évig lányok, a fiúk
tizennyolc évig maradhattak. Az én pavilonomban kábé ötvenen
voltunk, mindenki narkózott, és akkor kezdtem el ragasztózni. Fél évig
csináltam, de ezt nem számítom, mert a ragasztó nem igazi narkó. Utána
a kollégiumba kerültem, ahol vidékiek laktak, csak tízen voltunk állami
gondozottak. Az itteni intézeti társaimból alakult egy banda az
aluljáróban, tizennégyen voltunk, mindenki tizennégy éves. Attól
kezdve mindig ezzel a csövesbandával jártam. Ez a banda nagyon jó
volt. Miután ez a banda szétszóródott, akkor már nagyon erôsen narkóztam,
még utána is csináltam, mert nagyon kívántam, és nem bírtam
abbahagyni, és sokat jártam mindenféle terekre. Ahol megtudtam,
hogy valamiféle narkós van, én mindjárt ott teremtem, és kértem tôle.
39