Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

G ÉCZI JÁNOS
Majd ha visszajön a lány, és átadja a sápot a stricinek, de van, hogy az
egészet. A strici biztonságérzetet ad, a bajban mindig megjelenik és segít,
tudja, merre vannak a lányok, ha netán az ügyfél nem akar fizetni, letejelteti.
Aztán IBUSZ-lakásokba kezdtem járni. Majd rájöttem, hogy vannak
olyan helyek, ahol nem árulnak el a személyim adatai láttán, vagy nem is
kérik az igazolványt. Ezért a Normafa panzió lett a törzshelyem, oda bármikor
bárkit felvihettem. Sajnos, azt beírták, hogy kikkel voltam: késôbb,
amikor lebuktam, a rendôrségnek is megmondták. Százkilencven forint
volt a szoba egy alkalomra, ezen felül semmi. Télen, amikor nem volt vendégjárás,
mi vittük nekik így a forgalmat. Minden estére fenn volt tartva
három-négy szoba.
Kezdetben ezres volt a tarifa. Majd felment kettôre, ma már négyet
is elkér egy simára a belvárosi. De csak a külföldiektôl. Hazai vendégnek
ezer, ezerötszáz. Persze, a Rákóczi téren kétszáz is elég, meg egy
bableves vacsorára. De mi eddig soha nem alacsonyodtunk. Sôt,
magyarokkal se szívesen… mert csak magukkal törôdtek. És állandóan
féltek. Tíz perc, aztán vége.
Fôleg az Intercontinentalban, a Sportban, a Gellértben és az Astoriában
üzleteltünk. A mi csapatunknak ez volt a területe, ide mások nehezen férkôztek
be. Arra mindig ügyelt a nyolc-tíz strici. Megtörtént, hogy mi tévedtünk
idegen vizekre, s ha egy nagyobb halat fogtunk ki, vagy a lányok,
vagy a stricik osztottak ki bennünket.
Mi kezdtük az ismerkedést. Szépen kifestve, picit kihívóan, de elegánsan
öltözve jártunk, ha egyedül, akkor eltúlzott mozgással. Ezt hónapokig
tanultam. Ráadásul úgy kellett ingerlônek, kihívónak lenni,
hogy az ismerkedés után a szolid és kissé riadt nôt játszhassuk – részben,
hogy a gáláns férfi szereplehetôségét megadjuk a partnernek, részben
pedig, mert sokan kellemetlenül érezték miattunk magukat. Általában
mindenhova bemehettünk, gyakran segítettünk a pincérnek becsapni
a vendéget. Ha volt pénzünk, meghívtuk ôket egy italra. Vagy
meghívattuk. Az egyik visszajáró spanyol végig azt hitte az egyik
pincérrôl, hogy a bátyám.
Benn ültünk az Interben, szemben trécselt három manus, olaszoknak
gondoltam ôket, késôbb kiderült, portugálok. Akkor még szó se volt arról,
hogy száz dollárt valaki leszakíthasson, no, én fogadtam a sikerre. Kiment
az egyik krapek telefonálni, láttam a vastag aranycuccait. A mosdó elôtti
hatalmas tükörhöz álltam, úgy, hogy találkozzam a pillantásával. Fésülködtem.
Majd megkérdeztem tôle az idôt, s kértem egy szál cigarettát. Tüzet
is adott, én hosszan tartottam, és hozzáért a kezéhez a kezem. De akkor
már begerjedtem, nyomtam a szöveget, mígnem meghívott egy italra.
Kérdezte, ráérnék-e este, nem, nem, majd arra ösztökéltem, hogy most feküdjön
le velem. Megmondta, melyik szobában lakik, ígértem, tíz perc
múlva utánamegyek. Az Interben is megvan, hogy lehet kijátszani a sze-
310