Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK I.
kább hagytam, hogy taperáljon a tag, mint hogy ismét lázas legyek. De be
se lehetett árulni senkinek. Ôk nem iskolai tanárok voltak. Olyan, mintha
a szüleiddel lenne bajod.
Olyan ötévenként egy-egy szülô feljelentett valakit. De, persze, az hamar
tisztázódott. Ezt a Kátrányt is följelentették egyszer, amikor az egyik
kissrácot annyira megverte, hogy beszakadt a füle. Meg a körmeivel feltépte
a bôrét. A nyakán. Meg nagy kék foltjai voltak a srácnak.
A gyereknek volt anyja, és bejött feljelenteni. Végül is nem kapott semmit,
mert a kissrác visszavonta, amiket mondott. Aztán kiderült, azért,
mert a Kátrány mondta neki, ha nem hazudja azt, hogy a srác rúgott elôször
ôbele, akkor valóban letépi a fülét. Így elintézôdött a dolog. Holott az
volt, hogy Kátrány az egyesért a gyereket addig pofozta, amíg el nem terült
a földön, aztán azt mondta neki, hogy álljon fel. Ô meg nem volt hajlandó
fölállni, így a fülénél fogva állította fel.
Kinek lehetne följelenteni a tanárokat? Apámnak táviratozzak, hogy
vernek? Inkább megszokja az ember. Hiszen a verést is el lehet viselni.
Reggel bejöttek ébreszteni, sorakozó, felmentünk az ebédlôbe, ott jó étvágyat
kívántak, kaja, aztán egészségére, fölállni, majd suli. Sorban. Sok
egyforma ruha volt, bár nem egyenruhában jártunk. A ruhakiosztás az
úgy ment, hogy minden második héten sorba álltunk az intézeti raktár elé,
ott kaptunk éppen olyan ruhát, amilyenre a polcon sor került. A hetediknyolcadik
osztályt végig melegítôben jártuk ki, mert nadrágot azt nem adtak,
vagy csak nagyon ritkán, hét végére. Kaptunk egy melegítôt, egy tornacipôt,
egy sortot, egy bugyit meg egy pólót, egy trikót, egy pulóvert és
egy zoknit. Abban jártunk télen-nyáron. Télen is tornacipôben jártunk. A
cipôt csak akkor adták oda, amikor már annyira fagyott, hogy végleg nem
lehetett járni tornacipôben. Iskolából ugyanúgy visszakísértek, onnan se
lehetett ellógni, akkor megint ebédelés, sorakozó, majd játék. A nevelô
ilyenkor fenn volt az irodájában, és mi teljesen szabadok voltunk. Vagy a
szobában voltunk, vagy lementünk az udvarra, ami elmondhatatlanul
nagy volt, két sportpályával, nagyon nagy fákkal, vagy átmentünk a leégetettbe,
vagy kilógtunk, és a környéken csavarogtunk. Ötkor felmentünk
a tanórára, nyolcig ott voltunk. Az olyan volt, hogy a tanár megadja
az instrukciót, hogy mit tanuljunk, mondjuk fizikát, és aztán egyenként
fölmondtuk a leckét. Soha nem értem meg, hogy bár mindenki fölmondta
a leckét, mégis mindenki rossz tanuló volt. Rengetegen buktak meg. A leckefelmondás
közben a tanár általában olvasott vagy aludt: odaálltunk elé,
és motyogtunk. Át lehetett rázni. Például egymás mögé álltunk, és súgtunk.
Szóról szóra kérdezte az anyagot, nem értelemszerûen. De mindent.
Nyolckor megkajáltunk, tízkor volt takarodó. Tízkor mindenkinek megfürödve
ágyban kellett lenni, és be kellett mutatni a zoknit, bugyit, trikót kimosva.
De elég volt, ha csak vizes volt. Tél kezdetén, amikor még nem fûtöttek,
gyakran vettünk fel vizes holmit, mert nem volt váltás. Volt, hogy
29