Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

G ÉCZI JÁNOS
dett az Ifjúsági Magazin zenei cikkeket közölni. Ebben a lapban sok levelezni
vágyó ember címét is közölték. Egy idôsebb, huszonvalahány éves
elvált fiúnak írtam, akit közelállónak gondoltam magamhoz. Feltûnhetett
volna, hogy olyan sok mindent közöl magáról, és az is, hogy elvált. Nem
tûnt fel. Tizenöt éves koromig azt a szót, hogy homoszexuális, még csak
nem is hallottam. Elôbb kerültem bele, mint hogy fogalmilag ismertem
volna. Mert a korábbi eseteket, vágyakat, úgy vélem, nem lehet egyértelmûen
ilyennek nevezni. Szerintem ezek a dolgok minden nagyobb gyerekben,
kamaszban megtalálhatók, de késôbb nem okoznak lelki problémákat.
Egyszerûen elfelejtik. Nekem viszont éppen ebben a kritikus korban
meghatározó élményem volt ez a kapcsolat.
Leveleztünk, írógéppel írt, ez is tetszett. Verseket küldött, édeskések és
rosszak voltak. Ezt már akkor is tudtam, mert megmutattam a könyvtáros
tanárnônek, nézze meg, nekem ki is a barátom. Könyvekrôl írtunk egymásnak,
mindent elolvastam, amit ajánlott, akkor ismertem meg Thomas
Mannt. Tavasszal, úgy május táján írta, hogy mivel dolga van a városban,
meg fog látogatni. Délelôtt találkoztunk, meglógtam az iskolából. Délután
már ment vissza, Pestre. Lesétáltunk a partra – a város fölött kirándulóhely
van, amit hétköznap nemigen látogatnak. A barátságról beszélgettünk. Aztán
megcsókolt. Nem tudom, mi történt velem, elzsibbadtam a rémülettôl.
Aztán elnézést kért, hosszan könyörgött, hogy bocsássak meg. Amikor magamhoz
tértem, igyekeztem megnyugtatni, erre azt kérte, ha valóban barátok
vagyunk, ismerjük meg egymás testét. Ekkor már sejtettem valamit, de
csak közös onanizálásra gondoltam, lehet, hogy ezért – beleegyeztem. A
bokrok közé mentünk, leterítette a ballonkabátját, és levetkôzött. Tulajdonképpen
boldog is voltam, hogy nekem van egy titkos barátságom. Furcsa
érzés ez nagyon. Visszafelé jövet találkoztunk egy tanárommal, aki nagyon
megnézte ezt a srácot. Este elôvett. Dadogtam valamit, amit biztosan nem
hitt el. Tudom, apámnak is megírta az esetet, de apámmal errôl soha nem
beszéltünk. Szóval ez a tanárom világosított fel. Iszonyú kétségek közé estem,
amit csak tetézett az, hogy néhány napon belül levelet kaptam a barátomtól
– kívül kis kék masni volt rajta, a borítékban egy színes önarckép,
és néhány vers –, amelyben azt írta, inkább ne találkozzunk többet, nem
akar megrontani. Válaszoltam neki, de nem írt többet.
Ez nagyon-nagyon megviselt. Sôt, a mai napig is hat rám, folyamatos
hatása nagymértékben meghatározta személyiségemet. Trauma volt. Két
dolog között kellett volna dönteni, de nem döntöttem se akkor, se… Akkor
kellett volna meggondolnom a homoszexualitás mibenlétét, de honnan
lett volna ehhez elég ismeretem? Jóformán senki nem beszélt errôl ôszintén
velem, nyíltan a mai napig sem. Szégyelltem is volna ezzel máshoz fordulni.
A srácok között rémtörténetek járták, ugratták egymást, ebben testesült
meg a kíváncsiságuk. Letagadtam magamnak, hogy ez a homoszexuális
élmény volt életem elsô szexuális élménye. És olyan egyedül
254