Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK II.
mint az enyém, nem igaz, mit húztak, cikiztek érte. Egy edzés után valamelyik
megjegyzést tett a libanyomorítómra, úgyhogy nem is mentem
többé sportolni, a strandokról is elmaradtam. Engem feszélyezett, hogy
csak ilyen volt, van.
Magányosan, kényszerképek között játszottam a fütyimmel, én, aki
minden közösség középpontja, gagmanje voltam. A gyerekek és a tanárok
kedvence! Mûszereket szereltem, rádiót bütyköltem, a haverok magnóit
javítottam. Ha beszélgettünk, ökörködtünk vagy a parkban randalíroztunk,
mindig igyekeztem a beszélgetést olyan irányba terelni, hogy
szexuális témákat érintsek. A körbôl nyolcadikos koromban senkinek sem
volt dolga nôvel. Félszegek voltunk, szégyelltük a testünket, így aztán az
erotikusabb rémtörténetekkel szórakoztattuk egymást.
Volt egy szokásom, nem tudom, feltûnt-e másnak is, ha igen, bizonyára
irritáló lehetett; a tornatanáromnak, aki mindig melegítôben járt, és feltûnô
volt a nemi szerve, szerettem a közelében lenni, és ha úgy véltem, senki
sem figyel, azt néztem, és képzelôdtem. Nem vagyok benne biztos, de
úgy emlékszem, hogy az elsô onanizálástól kezdve férfiakra gondoltam.
Volt egy olyan vágyképem, hogy jó lenne, ha akkora vagy olyan lenne az
enyém is, mint akire éppen gondoltam. Aztán a strandokon is túl sokat
mentem zuhanyozni, hosszabb ideig szappanoztam magam a kelleténél.
Érdekes. Ma már azt feltételezhetem, hogy ezeknek a gyakori kamaszkori
onanizálásoknak az eredményeként kialakult viselkedési gátlások
okozták jelenlegi aszexualitásomat. Ha el vagyok keseredve, és ez gyakori,
impotensnek nevezem magamat, és nemcsak szellemileg, hanem testileg
is. Abnormális és biztos, hogy egészségtelen is a nemi aktusaim száma. Jó,
ha évente egyszer-kétszer úgy feloldódom, hogy képes vagyok valakivel
boldog lenni. Mert a lakásomat bárkinek szívesen kölcsönadom, de a partnereimet
nem viszem oda. Világos ügy. És még azt sem mondhatom, hogy
az aktusok helyett önkielégítek. Emberemlékezet óta nem emeltem kezet
magamra.
A szüleim – számomra máig is érthetetlen okból – egy kisváros gimnáziumába
írattak be. Jó nevû hely, idegen nyelvbôl is kötelezô volt a különóra.
A lényeg az: kollégiumba kerültem. Ebben nem az az érdekes, hogy
fiúk közé, mert nem volt sok közös vagy különösen veszélyes szexuális játékunk.
Inkább az nyomasztott, hogy életemben elôször egyedül maradtam.
Senki sem volt, aki rám szólt volna, ha a csak nekem fontos dolgot elmulasztottam.
Szilenciumok elôtt jártam a várost, rendszerint egyedül.
Megfordultam minden fontos helyen, az állomáson, presszókban, boltokban.
Azokon a helyeken, ahol feltûnik, ha sokat jár magányosan egy kamaszfiú.
Olyan srác, aki szép. Nekem mindig mindenki azt mondta, hogy
szép vagyok. A mai napig is.
Sokat lógtam, de nem tudtam minden idômet elverni, szinte nem volt
olyan folyóirat a könyvtárban, amit ne lapoztam volna át. Akkoriban kez-
253