Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK I.
sonlókat. Aztán, hogy tahó volt gyerekkorában, teljesen korlátolt, meg agresszív,
meg hogy fattyú volt, és még ôneki járt a szája.
Amikor a mamám meghalt, akkor egy jó hónapig ott maradtam a lakásban.
Sokat mondok, ha nyolcszor ettem. Augusztus végén az a pszichiáter,
aki elôzôleg kezelt, kijött megnézni. Bevitt egy szanatóriumba, merthogy
olyan állapotban voltam, hogy nem lehetett intézetbe vinni. A szanatóriumban
volt két öngyilkossági kísérletem. Mikor felhizlaltak, és megígértem,
hogy nem leszek öngyilkos, akkor elvittek a Gyermek és Ifjúságvédô
Intézetbe, ott voltam három hétig. Ez egy gyûjtôhely, és itt döntik el, hogy
ki hova kerül. Amikor elvittek a GYIVI-bôl, elôször úgy volt, hogy Fótra
visznek, de Budapesten maradtam. Itt az Intézet áll a legjobb hírben, a
pszichiáter kiharcolta, hogy oda vigyenek, és oda is kerültem. Amikor
odakerültem, azonnal vittek a betegszobára, ott voltam három hétig, mert
egy nagy marék gyógyszert szedtem be, öngyilkosságot próbáltam ismét.
Pipolfennel. Aztán másfél hét után leengedtek a többiek közé. Az elsô ember,
akit megláttam, az az Adrien volt. Feküdtem az ágyban, egyszer csak
bejön egy szôke-szöszi hullafehér lány, aki odapöki nekem, hogy: te egy új
vagy? Mondtam neki, hogy Berta vagyok, meg hogy hetedikes. Kiderült,
hogy ô is hetedikes, és elkezdtünk beszélgetni. Amíg mellettünk ott volt a
nôvér, addig teljesen hulla volt, és amikor kiment, akkor kérdezte, hogy
van-e cigim. Mondta, hogy azért van a betegszobán, mert dolgozatot írnak,
és megivott egy csomó krétaport. Aztán sorra kerültek fel a gyerekek
a betegszobára, hasmenéssel, lázzal, mindennel. Kezdett nagyon jó lenni.
Tulajdonképpen én otthon nem játszottam tizenkét éves koromig igazi
gyerekes játékot. Az intézetben teljesen elszabadult bennem a pokol. Rohantam
állandóan, futási vágyam volt, sétáltam, labdáztam. Ott játszottam
ki magam igazán. Nyolcadik végéig voltam itt, meg még az utána következô
három hónapot.
Itt voltak ezek a cigarettázások, aztán Irénke néni a hímzésével, akit
Kátránynak hívtunk a háta mögött. A nevelôink a következôk: Marás Banya,
Adrien Banya meg a Kátrány. Tizenhét lány lett rájuk bízva, a hetedik-nyolcadikosok.
Iskolába kijártunk, ôk csak bent voltak velünk, felváltva.
A suliba nem csak az intézetiek jártak, sajnos. Mert így nagyon szar
volt a megkülönböztetés miatt. Reggelenként, fél nyolc után közösen, sorban
indultunk az iskolába. Nyolcvanan, mint egy hadsereg. Aztán délben
a nevelôk ott álltak az iskolakapu elôtt, és sehogy sem tudtunk tôlük meglógni,
pedig ott volt egy közért is, meg annyi minden lett volna. Azonnal
visszakísértek bennünket az Intézetbe. A hetedikben sokkal rosszabb volt
az iskolában, a kintiek rettentôen gecik voltak. Mert mi sokkal rosszabbak
voltunk, visszapofáztunk a tanároknak, merthogy az intézetben is visszapofáztunk,
mert másként nem tudtuk volna azt a kis egyéniségünket megtartani.
Dohányoztunk, holott ôk nem dohányoztak, ittunk, holott ôk nem
25