Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK II.
Soha nem adtam ki magamat, soha, senkinek. Az már a személyiségem
legbelseje lenne. S ez nem tartozik másra. Könnyen felborul az ember.
Mindig ügyesen töröltem magamból az élményeimet, minél gyorsabban el
akarok mindent felejteni. Minden kapcsolat után lerobbanok, el szeretnék
süllyedni. És ezt a partnerem is érzi – ezért meg ôt sajnálom. Rám van írva
az undor.
Hét éve csinálom felelôtlenül ezeket a dolgokat, és azt hiszem, tönkretettem
a feleségem és a gyerekem életét. Pedig mindig gyerekre, családra,
otthonra vágytam. És végül, az elmúlt években nem csináltam semmit,
csak lelkiztem. Hol a feleségem borult ki, hol én zavarodtam meg. Pedig
szeretett, mert fontos voltam neki, és szerettem, mert láttam, talán ô az, aki
ki tud húzni ezekbôl a dolgokból, tetôt tud a fejem fölé teremteni, gyereket
ad nekem, feleség lesz, aki szeretni tud. Minden macát két hónap múltán
meguntam, ô volt az egyedüli, aki utánam jött, velem volt, azt hittem,
ô kell nekem. Álomvilágban éltem, s nem voltam hajlandó errôl lemondani.
Vele is úgy voltam, mint az anyámmal. Azt hittem, amiért ô az anyám,
tisztelnem kell, és a hideg földre zuhantam, amint felébredtem. Gyûlölöm
és szeretem.
A nôkkel kapcsolatban volt egy olyan élményem, ami késôbb a szexualitáshoz
kötôdött: hogy magukba szívnak, magukba fojtanak, az ember
egy nagy nulla lesz, szaros csecsemô. A nôk mindig rájöttek arra, mit gondolok
felôlük, s gyorsan leléptek. A feleségem nem lépett le. Aztán kielégült
az anyai ösztöne – késôbb férfira lett volna szüksége, az meg nem volt
sehol. Körülöttem ugrabugrált, ebbôl is elege lett.
A homoszexuális kapcsolatokat azért szerettem, mert ott férfi lehetek.
Szóval valami terrorisztikus, agresszív is lehet bennem. Egy férfival végbélen
keresztül közösülni nem azt jelenti, hogy magába olvaszt. Önálló
maradok, mert az vész el, aki alattam van. A nônél pont fordítva. Ott megsemmisítenek.
Lucskos az egész. Mi a jó ebben? Az ember csak összekeni
magát. Ha meg rám ül egy nô, úgy érzem, megerôszakolnak, megfojtanak,
lenyomnak. Nem értem ezt magamban. Például sosem néztem meg
egy nôi nemi szervet, nem tudom, mi hol van benne. Mert nyálkás és cuppogós.
Szeretem a nôket – de szexuálisan nem kívánom egyiket sem. Inkább
a férfiakat, de ôket bármiért: szép a haja, a hangja, magas vagy alacsony,
szôrös a melle, arányos a fütyije, aránytalan a teste, szép a lába, a
lábfeje – mert olyan, amilyen én szerettem volna lenni. Ha egy olyan embert
szerethetek, amilyen én akartam lenni, talán én is több leszek. Nem
iksz-lábú. De olyan, akit szeretni lehet, aki tud simogatni. És nem hülyéz
le, ha szeretem a játékokat, ha nem akarok egy nap ötször dugni, ha nem
szeretek vásárolni, ha kétszer annyi fogkrémet rakok a fogkefémre…”
249