Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK
Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK
Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
V ADNARANCSOK I.<br />
bációra, mindent megbeszéltünk, és hogy mit a legegyszerûbb megcsinálni,<br />
meg minden; akkor errôl azt mondtam, hogy nem értem, ehhez miért<br />
kell kettô ember. Ennél jobb beszélgetés nem is volt.<br />
A lakást anyám kérelmének tizenhetedik évében kaptuk meg. Feljött<br />
Pestre, megszületésem elôtt hat évvel; öt év Budapesten való lakás után<br />
beadta a kérelmet. Tizenegy és fél éves voltam, amikor megkaptuk a lakást.<br />
Pedig tényleg rajta volt, hogy veszélyeztetett gyerek vagyok, meg ott<br />
voltak a házinéni dolgai, és a tanács is el volt szörnyülködve, hogy nincs<br />
meg az a helyzet számomra, aminek meg kellene lennie. A szekrény mögött<br />
szétment a fal, nincs benne vízcsap, meg hasonló. Szóval tizenegy<br />
éves koromban kaptuk meg a lakást.<br />
Az úgy volt, hogy elôtte lévô nap játszottunk anyuval, csiklandoztuk<br />
egymást, vagy birkóztunk, és belekaptam egyik szemébe. Nagyon fájt neki.<br />
Volt egy piros kendô, amivel bekötötte a szemét, és olyan lett, mint Jumurdzsák.<br />
Kértem, hogy ne is vegye le estig, aztán mikor megjöttem délben<br />
a suliból, még mindig rajta volt. Sokat nevettem, hogy Jumurdzsák,<br />
aztán lementem az utcára, labdázni. Egyszer csak kinyílik az ablak, és<br />
megjelenik benne anyu, félszemû, a másik szemén piros kendô. Kiabál,<br />
hogy Bertuska, Bertuska, gyere ide. Én meg rohanok le a lépcsôn, mert azt<br />
hittem, hogy pénzt kaptunk, és akkor megláttam, hogy egy papír van a kezében.<br />
Megálltam, a labda elgurult a lábam közül, mert az utca meredek<br />
volt. Anyu lekiabált, hogy lakást kaptunk, rettentôen boldog voltam, a labda<br />
meg egyre messzebbre gurult. Álltam egy darabig, anyám becsapta az<br />
ablakot, rohanni akartam a labdáért, de megmerevedett a testem. Aztán<br />
megindultam, rohantam széllel szemben, teljesen átadva magamat az<br />
örömnek, és az volt bennem, hogy most már nem lesz házinéni, meg minden<br />
eszembe jutott, amit a lakásba terveztünk. Megfogtam a labdát, rohantam<br />
föl a lakásba: anyu a szekrényben. Rámolta kifelé a cuccokat. Elkezdtük<br />
szeretni egymást. Dobálóztunk, viháncoltunk. Volt otthon négy<br />
tojás, azokat a falhoz vertük, mindent romboltunk. Összetörtük a poharakat:<br />
borzasztó jó volt. Kérdeztem, mikor megyünk, s anyám azt mondta,<br />
most rögtön. Azonnal megkaptuk a kulcsot. A lakás állati állapotban volt,<br />
korábban egy nénike lakott ott, öt éve súlyos betegen feküdt, és azóta bezárva<br />
a lakás. Kosz, bûz volt, mindent vastagon fedett a por. Pokrócot vittünk<br />
magunkkal, mert már nem bírtunk az albérletben aludni. Nekem az<br />
volt a legfurcsább, hogy olyan tágas minden. Megszoktam már, hogy féloldalt<br />
kell fordulnom, ha be akarok bújni az ágyba, nem járkálhattam rendesen,<br />
hanem csak araszolgathattam. Az ágyon keresztül lehetett eljutni<br />
az íróasztalhoz. Anyám sokat nevetett rajtam, mert akkor este a régi lakást<br />
akartam reprodukálni. Például a sarokba kell tenni az íróasztalt, és szorosan<br />
mellé a díványt. Mindent egy sarokba akartam betenni, és a többit játszóhelynek<br />
szántam. Aztán megegyeztünk, hogy nem lesz szekrényünk,<br />
anyám nagyon utálta már az albérletben is a szekrényeket. Én a szônyeget<br />
21
Change language