Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK I.
Aztán többször beszélgettünk, és megmondtam neki, én nem vagyok
szerelmes belé, de lehet, hogy majd egyszer az leszek. De ô szerelmes volt,
szerelmes belém, és mondta, hogy ô ezt sejtette. Mondtam: de hát mit tudjak
csinálni?! Mondta, hogy így is nagyon sokat tettem, nagyon sokat, ami neki
nagyon jó. Kimozdítottam valahonnan, ahol nem érezte jól magát. Jobban
tud a sarkára állni! Segítséget nyújtottam számára. Nem tudjuk a jövônket…
Ki tudja? Még házasság is lehet belôle. Megmondtam: nem akarom,
hogy csalódj, ki tudja, még mi történik velem? Egyszer… lehet, hogy nagyon jó lesz
valami. De viszont természetszerû, ha valaki valakibe szerelmes, vagy nagyon-nagyon
szereti, mint ahogy én Ilont szerettem, megszépül körülötte a világ. Még a
problémák se jelentenek problémát. És… lehet, hogy az ember tud kedvesebb lenni,
és akkor minden más, az egyénisége megváltozik, öröm ránézni, mert vidám lesz.
Van ilyen. Azt hiszem.
Még a szokását is átvettem. Még a menését is. Lehet, hogy mert sokat
vagyunk együtt, csupán azért. Nem tudom.
Próbálom a gyökereket keresni
Kiírtak a kórházból, hazamentem anyámékhoz. Otthon a négy fal között
vagyok, apámék a saját ügyeikkel, dolgaikkal vannak elfoglalva. Az
én problémámról nemigen beszéltünk, nem akarom, hogy errôl beszéljünk.
Mert akkor állandóan ugyanaz, ami volt…
Anyám se jár már tanulásokra! Annyira nem jár, hogy cigizik is. Nagy
dohányos volt, és hogy nem dohányzott, még kövérebb lett. Mondták,
próbálja meg a dohányzást, aztán most nem sok kellett neki, hogy rágyújtson,
mert nem jár tanulásokra.
Mesélte anyám, hogy eljöttek hozzánk a vének is, hallották, hogy nem
akartam megvallani a hitetlenségemet. Anyám mondta, hogy igen! mindig
tartom a nézetemet. Ô beteg volt, ôhozzá nem jött senki, ez az a testvéri szeretet,
amirôl tanultunk? Ha valaki beteg volt, mink mindig ott voltunk! Ezt nem viszonozták.
Átláttunk – az anyám meg én – a dolgokon, és valahogy árvának is érezzük
magunkat köztetek! Pedig téged a harmadik helyre helyeztünk – mondták az
anyámnak. Hát ez az, amit nem értek! Hát itt is osztályoznak? Harmadik
hely…? Pedig azt mondták, hogy se faji megkülönböztetés, se osztályozás
nincs! Sokat álmodtam az iskoláról, amikor otthon voltam, talán nem is
voltam beteg. De amikor beteg vagyok, akkor is sokat álmodom, hogy iskolában
vagyok. Táskával… az utolsó padban ültem, mindig ott ültem,
most is ott ültem, és élveztem az órákat.
Én már harmadszorra járom a hetediket, és azért mondom, hogy nálam
nem olyan nagy baj, ha hiányzom, anyámék is örülnek, ha eljön az az aszszony,
aki lefeküdt velem, inkább ne menjek az iskolába.
Most közénk állt valaki, a barátom, annyira, hogy a hétvégéket elviszi
tôlünk. Eljött hozzánk egyszer egy másik sráccal, a barátjával, Gyôzôvel,
203