Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK I.
hogy bizonyítsam be, miért ez az egy igaz vallás. Mondtam neki, hogy ha
az ember mindent megfigyel, minden iránt érdeklôdik, amihez éppen kedve van,
ami éppen foglalkoztatja, vizsgálódni kell. Én csak ennyit mondtam. Közben
eszembe jutott az is, hogy a vének a tagok után néha más tagokat szoktak
küldeni, megfigyelni.
Ô elmesélte, hogy az anyja mint egy ôrmester, mint egy katonatiszt,
állandóan nyomja a szöveget, és állandóan ráveszi, hogy aktívabb legyen,
többet nyújtson, amennyit eddig. A férje szintén. Szórakozási lehetôségei
alig vannak, egyszerûen az életükbôl ki van zárva. Esetleg
egy moziba elmennek. Amíg lány volt, az anyja még moziba se engedte
el. Mondtam neki, hogy én is hasonló helyzetben voltam, bár én önmagamtól
nem mentem sehova, elég volt az, ha a gyülekezetben egykét
elôadás elhangzott, úgy éreztem, hogy igaz, amit mondanak, rossz
társaságba keverednék.
Minden munkát elvállaltam a kórházban is, bevásároltam, satöbbi. Mikor
bementem a szobába, mindig meglepôdött, mintha mondani akart
volna valamit. Ha beszélgettem valakivel, ô is odajött. Egyszer megyek a
szobába, kopogok, kinek hozhatok valamit? Ott volt, felült az ágyban, és
mondta: te, mondani akarok neked valamit! De nehezen tudta mondani.
Este ismét beszélgettünk a dohányzásról. Mondom neki, azért vagyok
kiközösítve, mert dohányzok. Bár három hónapja leszoktam róla, de most mégis
visszaszoktam. Ahhoz le kell szokni, hogy visszafogadhassanak.
Mondta, hogy ô fogja kiverni a kezembôl. Ha cigarettázni látlak, kivehetem
a kezedbôl? Mondom: egész nyugodtan. Úgy csináltam, hogy ne láthassa
a cigizést. De aztán már tudtam, úgysem fogja kivenni a kezembôl.
Rá is gyújtottam elôtte, csak mosolygott, elment mellettem, de nem
vette ki a kezembôl. Telt az idô, aztán odajött, most már ki fogja venni
a kezembôl. Akkor már éreztem, hogy jó vele beszélgetni. Mondta is, tudod,
mit, ha cigizel, cigizel, ha nem, nem: nem tragédia. Fölszaladtam cigiért,
lehoztam, ahogy ott állok elôtte, szólt a zene, és akkor a vállamra
borult Erzsike, és mondta, legyünk barátok.
Akkor már úgy mentünk, hogy kéz a kézben. Azt hiszem, ô fogta meg
az enyémet. Szórakoztunk, jöttünk-mentünk. Akkor már tudtam, ez már
több, mint barátság. A többiek elfoglalták magukat, párokat láttunk magunk
elôtt, ránk nem figyelt senki. Mikor kirándultunk, a Duna mellett
volt egy magaslat, és az tele fûvel. Oda felhúzódtunk, és ott ültünk. Nem
figyeltek bennünket, inkább a lenti dolgok érdekelték a többieket. És akkor
én is megcsókoltam! Nemcsak az arcunkat, én az arcát, és ô az én arcomat,
utána rendesen csókolóztunk.
Attól kezdve aztán tartott a kapcsolat. Kezdett elmélyülni. Örültünk,
ha ketten maradunk, és csókolózunk. Bementünk a váróterembe is, pedig
nagyon gyönyörû idô volt, de mi bementünk a hûvös helyre. Ott ketten
maradtunk. A vonatban is külön kocsiba ültünk.
201