Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK I.
Hiányolták, hogy nagyon kevés pénzt adok Etelkának. Mondtam nekik,
én is kórházban vagyok, de hát érthetetlenek. A gyerekkocsit ô vette, egy pelenkát
sem vittem a gyereknek, neki sem vittem semmit – mondta –, mikor adtam
én neki pénzt?! Hiába érveltem, neked kellene tekintettel lenni. Aztán a nagybátyám
közölte, nekem csitt legyen a nevem! Se jót, se rosszat ne szóljak. Majd
ô elintéz mindent, ismeri az apósomat, anyósomat, ô is nehezen beszélgetne
velük, hát még én. Megpróbálja elintézni, hogy a gyereket láthassam!
A gyereket egyszer megmutatták, nem hívtak be a lakásba, az udvarról
mutatták meg, öt percig láttam, de amikor meg akartam fogni, hozzá akartam
nyúlni, elhúzták! Közölték, hogy ôk már nem beszélnek velem, mert
flúgos vagyok.
Van a házunk elôtt egy kút, két szép fa van mellette, egy meggyfa,
egy sárgabarackfa, és hûvös árnyékuk van. Gyöpös ez a hely, ott ültem
le a fûben, vártam, hogy kijöjjön Etelka. Ittam vizet, ettem meggyet,
szóval vártam.
Fölmentem a nagynénémhez, ott egy órát eltöltöttem, szûk egy órát…
aztán visszajöttem. Etelka mosott a gyerekre, és érdekes módon a kerítéshez
hozta a pelenkákat, holott belül is volt ruhaszárító, de nem oda teregetett.
Lássam, hogy ô tereget! Az anyja mondhatta, lányom, ezt csináld,
azt csináld! Mutasd meg, mennyire tudod gondját viselni a gyereknek,
talpraesett nô vagy!
Akkor azt gondoltam, hogy szeret engem. Minduntalan kijött, igaz, elôször
nagyon leizélt, elmondott mindennek, hogy pénzt nem adok neki, elmondott
egy perc alatt mindennek, nem is figyeltem rá, mert akkor zavarba
jövök, ideges leszek, visszaadom neki azokat a szavakat! Hagytam,
hogy beszélje ki magát, nyugodtra állítottam be magamat. Belül egy kis izgatottság
volt, de nem baj! Mondta az após is, beszélgetni akarunk, beszélgessünk.
Üljünk le, beszélgessünk! Egy szót se szóltam. Azt se mondtam
Etelkának, hogy szia!… csak álltam… és vártam, hogy mit kérdez, vagy mit
akar tulajdonképpen. És akkor mondta: szóljak. És akkor mondtam, mit
mondjak, az igazat? Mondjam meg, mennyire beteg vagyok? Ezzel kezdjem a
mondókámat? És hogy képtelen vagyok arra, hogy anyagilag támogassalak? Akkor
még jobban megsértôdöl, inkább nem szólok. Nem is szóltam, és akkor ô
kezdte a mondókáját, hogy mi a célom, mondjak már valamit… Mondom,
hát kottázd le a kerítésre! Akkor valahogy kinyitotta az ajtót, és kijött. Mindenfajta
hülyeséget hozott elô. Meg sem tudnám mondani, miket beszélt.
Nem tudtam odafigyelni a hülyeségeire. Nem mondott el olyan dolgokat,
amit vártam tôle, hogy történt a szülés… milyen gondolatai vannak velem
kapcsolatban, mi az elhatározása, a szüleivel milyen a kapcsolata… ezeket
a dolgokat vártam volna tôle!
Mondtam neki, ha igazából szeretsz, akkor nem azt kérdezed, hogy mit adtam,
mit nem adtam, mennyi pénzem van – mert még azt is megnézte, hogy
197