Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

G ÉCZI JÁNOS
Agyerek megszületését levélben írta meg a feleségem. Ott volt a levélben,
hogy a gyerek hány kilóval született, szóval vázolta a dolgokat. És
aztán a következô hét végén már mentünk is. Anyámmal, persze… A gyereknek
nem vittem semmit. Etelkának mindig vittem valamit. Ha csak úgy
mentem, akkor is. Utoljára, véletlenül olyat vittem, amit nem szeret, valamilyen
bonbont. Nagyon szép volt. Szalaggal volt átkötve. Azt hittem,
megörül neki, de kiderült, hogy nem szereti. Viszont másik alkalomkor,
mikor mentem, süteményt vittem neki, azt is vissza akarta adni.
Mikor legelôször mentem a gyereket látogatni, a nagybátyám jött fel
velem, anyám is jött, de ô a kocsmában maradt. Ô nem akarta megnézni a
gyereket. Beléptem, megláttam a gyereket, valamilyen sírás jött rám. Mert
milyen rossz a kapcsolatunk, a gyerek meg él, és milyen lesz a jövôje, láttam
elôre mindent. Aranyos volt. Kezembe vettem, de az anyós dajkálta,
és féltette tôlem. Amint a nagybátyám elment, kitört a botrány. Én csak ott
ültem a gyerek mellett, a díványon volt a pici, leültem mellé, nézegettem.
Mosolygott, de lehet, hogy ezt én képzeltem! Kérdezték, hogyan fogom a
gyereket anyagilag támogatni, ha nagyobb lesz, mi mindent tudok neki
adni. Fôleg, ha egészségesebb leszek. Ha a feleségemmel nem is, de a gyerekkel
biztos ki fogok tudni jönni. Bár ez a jövô titka – mondom –, hogy ô is milyen
lesz, de gyakran meg fogom látogatni, és ha beadják a bölcsôdébe, akkor egyenest
oda fogok menni, nem ide. Sokáig ott ültem, ôk beszélgettek, kezdtek enni,
inni, hívtak, tartsak velük, nem akartam ôket terhelni, de azért nagy nehezen
rávettek, hogy egyek. Ettünk, és egyszer csak mondják, hogy a gyerek
milyen rafinált.
Mondtam, az nem baj, ha rafinált, csak rendes legyen. Erre fölkapták a cukrot,
az anyós ezt magára vette, mert én mindig azt mondtam, ha valami
balhé volt köztünk, hogy ô egy rafinált dög. Megint a balhé! Olyan nagy
balhé lett, ordítoztak, hogy oda be ne tegyem a lábamat többé. Szócsatáztunk.
Etelka nem sokat szólt hozzám. Talán marasztalt, szerette volna, ha
együtt maradunk. Ott lakunk majd ezek után a nagymamájánál, ha odaadja
a házat. Aztán megfordultam, és kijöttem. Így valóban lehetetlenné
vált, hogy láthassam a gyereket, mert ha elmentem – egyszer innen elmentem
meglátogatni a kissrácot –, nem engedtek be, ki voltam zárva, és a
gyereket se mutatták meg. Meg se mutatták. Nem mutatták meg.
Elôhozakodtak a régi dolgokkal, hogy írtam egy levelet, az mennyire
sértô. Én direkt annak szántam, hogy sértôdjenek meg, mert ôk is megsértettek
engem! Hogy ide jutottam, körülbelül nekik köszönhetem! Nem egy szóval
bántott meg, hanem azzal, hogy együtt éltünk, külön éltünk, mondtak
ezt is, mondtak azt is. Rossz hatással voltak rám.
Ôk akarták azt is, hogy házasság legyen! Buzdítottak szüntelen. Eljöttek
értem. Én felfújtam az egészet, anyám is megmondta: legyen a fiam
bolond, azt se bánja, de hagyjanak neki békét!
196