Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK I.
koltam egy lányt, aztán megöltem volna szeretkezés közben. Ez álomkép
volt, de azt hittem, hogy én voltam, aki tette. Irtózom a vértôl, de mindig
véresnek láttam a kezem. Huzamos ideig voltak ilyen képeim. Láttam azt
a lányt, bemegyek a fák közé, vele vagyok, mindent csinálok vele, fantasztikus
volt. Mint aki saját magával ki akar baszni. A saját agyam tönkre akar
engem tenni.
Napokat lázban éltem, az ennivaló ízét nem éreztem. Ha valaki egy
szót szólt hozzám, odaült mellém, nagyon jó volt. Beszélgetni és beszélgetni
szerettem volna. Apám is mondta, hagyjuk az egészet a fenébe, ne is törôdjünk
vele, mert még jobban ideges leszek. Ôk is kiborultak. De ezt a problémámat
kinek mondjam el, teljes elmebeteg voltam. Ezt még a doktornônek
se lehetett elmondani, csak azt, hogy küldjenek kórházba, én már elmebeteg
vagyok.
Anyám és apám is kórházba készült. Apámnak pedig soha nem volt baja.
Szükségszerû volt, hogy szanatóriumba kerüljek.
Gyakran úgy éreztem, hogy faggatnak, mintha bírósági vizsgálaton
lennék, Etelkára is sokat gondoltam, és az egyik problémát a másik problémával
akartam elütni. Aztán egyszer úgy éreztem, hogy a problémákat
el kell mondani az orvosnak. Megkaptam a beutalót.
A kórházból háromszor látogattam meg Etelkát. Egyszer akkor, amikor
írta, hogy kórházban van, mert vizes. Akkor nem találkoztam vele, mert
nem találtam; már egy hete, hogy elment. Visszajöttem. Másodjára, amikor
nemcsak a kórházba, hanem hozzájuk is elmentem. Akkor beszélgettünk.
Bementem hozzájuk, régóta nem találkoztunk. A kapcsolatunk nem volt se
jobb, se rosszabb. Ettem, és talán beszéltünk, jó kapcsolat alakult ki Etelkával
és az anyóssal, apóssal is. Többször szóba került, mit kellene tenni most már,
megint éljünk együtt, meg hasonló dolgok. Ezt nem is igen közölték, csak
érezhetô volt, hogy még mindig ezt akarják. De én nem akartam már. Tényleg
nem nagyon akartam. Egy napig voltam ott. Jöttem meg mentem.
Még nem volt meg a gyerek, de láttam, hogy már nincs vizessége. Nem
is volt soha, de szüksége volt azért arra, hogy kórházba menjen. Mondta,
már hetek kérdése, és meglesz a baba. Ki volt írva tizenhetedikére; tizenharmadikán
született meg a gyerek.
Tudták, hogy kórházban vagyok, de nem látogattak meg, csak kérdezték,
hogy Lipótmezôn vagyok? Milyen beteg vagyok? Érezhetô volt, mit
akarnak, nem vagyok-e már teljesen bolond; mert az volt a benyomásuk
rólam, hogy teljesen bolond vagyok. Aztán mondtam nekik, hogy hol vagyok,
és ez sokkal jobb intézmény, mint a többi. Nem tudom, miért, de
úgy éreztem, hogy nem akarok nekik többet mondani, csak annyit, hogy
szanatóriumban vagyok. Kíváncsi voltam, hogyan reagálnak. Mondtam,
már lassan elhagyom az intézményt, és akkor érdeklôdött, hogyan lesz tovább.
Az após mondogatta, hogy a házat meg lehetne csinálni, próbáljunk
együtt újra, megint akarják elölrôl a terveiket.
195