Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK I.
Hetekkel késôbb elmentem hozzájuk. Nagyon betegen. Látták rajtam,
hogy valami lelki bánatom lehet. Azt gondolták, mégiscsak miatta rágódok,
azért van nagy bánatom, mert külön vagyok Etelkától, és nehezlem a
külön életet. Akkor már tudtam, hogy nemcsak ez a probléma, hanem
még rosszabb, impotens lettem, bár ismét együtt éltünk.
Újra azt az életmódot kezdtem élni, mint ezelôtt. Éltünk, éltünk. Aztán
láttam, hogy nem megy úgy még vele sem a szexuális élet. Csüggedtnek
éreztem magam. Aztán mégiscsak valahogy. Balhéztam, mikor valamit
nem tartottam jónak, amikor már ketten maradtunk. Kezdôdött a szöveg:
kellett ez nekünk! Jobb volna meghalni, meg minden… Hiába akármi, de hiába… Kitörtem
magamból, és Etelka megint sírt.
Igencsak terhes volt. Hat hónapos. Persze, tudtam, kár bántanom,
olyan állapotban van. Este lefeküdtünk, egymáshoz vágtunk dolgokat, én
voltam a hülye. Fürdöttünk, és mondtam, hogy Etelka, elfordulok, fürödj
nyugodtan. De ô nem tud úgy fürödni, ha én ott vagyok! De – mondom –
értsd meg, elfordulok! Jó, én fürdök elôbb, akár idenéz, akár nem, nem bánom
én… olyan beteg voltam, hogy nem tudtam figyelni az ilyen piti dolgokra.
Onnan tudtam, hogy ezek abszolút piti dolgok, mert nem tudtam
odafigyelni. Megfürdöttem. Nem látott, jó, gondoltam, megfürdök. Lefeküdtem,
elfordultam, és csak verte a balhét, hogy így nem, meg úgy nem.
Lehet, hogy igaza volt neki! Pedig elfordultam, nem néztem!
A kurva életbe! – mondtam, és felugrottam. Le akartam köpni. Én nem
tudtam ütni vagy bántani, csak köpni! Egyenest a torkomnak ugrott, nyitotta
a száját. Aztán lecsillapodtunk. Mondom – elmegyek haza. Most a
kapcsolatunknak vége kell hogy szakadjon. Akármilyen problémám van, tudod,
ideggondozóba járok, tudod, kik járnak oda, milyen betegek, én is azok közé tartozok,
és kész! Belebolondulok, belebolondulok. Akkor se fogok itt élni. Elhatároztam,
hogy elmegyek. Este mégis együtt maradtunk. Etelkára jött egy roszszullét.
Azt hitték, hogy korai szülés, az anyjáék dédelgették, látták, hogy
konfliktus volt köztünk, és éreztették velem, hogy én egy állat voltam.
Sokszor volt neki rohama. A levegôt mélyebben vette, vizes ruhát kellett
a szívéhez tenni. Meg a karjára. Most is ez történt. Sajnáltam. Úgy
éreztem, hogy mellette a helyem, neki is mellettem a helye.
Változtam óráról órára. Az anyósék akkor már többnyire figyelmen kívül
hagytak, azt se bánták, ha fejemre állok. Etelka bejött hozzám a szobába,
én meg cirógattam a kezét. Akkor bejön az anyós, félreülök, ô kezdte a
kezelést. Nem sok közöm volt az anyóshoz meg az apóshoz. Lefeküdtünk
aztán. Úgy húzkodtuk egymásról a takarót. Nem úgy, mint máskor: lefeküdtünk,
szépen elaludtunk, nem bántottuk egymást. Most bántottuk.
Odarúgott a falvédôre, az papír volt, nagyot szólt.
Az após mindig kérdezte, hogy megverted a feleséged? A lányomat? Ugye,
verekedtetek? Én egy ujjal se bántottam a lányát. Nem baj, én is megvertem a feleségem.
Üssed! Jogod van hozzá, feleséged! De mint a farkas, jött meg ment.
193