Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK
Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK
Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
V ADNARANCSOK I.<br />
neked a szabadságot. Akkor pihensz, amikor akarsz. Itt azért mégis jobb a megélhetés.<br />
Meg én segítek neked, amíg beteg vagy. Ha majd jobban leszel, más lesz. Ôk<br />
anyagiasak, kihasználnának. Akármilyen betegen rá volnál kényszerülve, hogy<br />
dolgozzál. Ezt be is láttam, igaza van az apámnak! Kinek dolgozzak: nekik?!<br />
Mert én nem tudok ott élvezni semmit! Hiába az enyém akármi, bármim<br />
legyen, nem tudom élvezni.<br />
Kezdtem tisztábban látni. Bármit akarnak, én ott nem fogok lakni! Etelka<br />
nem tetszett! Nem tudom szeretni. Ha szerelem volna köztünk, nem esne<br />
ki a munka a kezembôl. Örültem volna mindennek, amit csinálok. Úgy<br />
tartottam volna, hogy ez nemcsak az enyém. Más hatásokat értem volna<br />
el, ha valamit produkálok vagy csinálok. Együtt élveztük volna az életet!<br />
De így csak ô élvezte… és azért nem akartak belemenni az egészbe.<br />
Elterveztük, másnap gesztenyét szedünk. Akkor ismét megnyilvánult<br />
Etelka rossz természete. Ô mindenkinek bemehetett a gesztenyésébe, mindenhonnan<br />
összeszedhetett akármit… De mondta, az ô gesztenyésükbe ne<br />
menjen be senki. Avarral volt elkerítve az a terület, ami az övéké. Ha valaki<br />
átlépte, csípôre tett kézzel kiabált: hogy képzeli ezt?! – meg: egye meg a szart!…<br />
vén trottyos! Nem válogatta meg a szavakat. Én se vagyok az a mit tudom<br />
én, ki… de így nem tudtam volna magyarázni valakinek, hogy ne jöjjön ide.<br />
Láttam, Etelkának nem tetszik, amit csinálok. De jól van… tegnap is eltelt<br />
a nap, majd ez is eltelik. Nyugtattam magamat. Majd én megmutatom<br />
nekik, hogy tudok szedni annyit, mint ôk. Kijelöltem egy helyet, figyelmen<br />
kívül hagytam ôket, és szépen elkezdtem gyûjtögetni, a levelek alatt<br />
kaparásztam. Egyszer csak jött kérdezni, milyet szedtél? Mondom, kicsiket!<br />
Már tele volt a szatyor – jéé! csodálkozott, ennyit szedtél? Így sikerült. Mondom,<br />
jönnek apámék, van kinek szedni, van miért szedni. Adok nekik, az apósékét<br />
úgyse veszem el. Abból úgyse kínálnám apámékat. Majd abból, amit én szedek.<br />
Ahogy visszafelé jöttünk a munkából, útba esett az a ház, ahol a nagynénémék<br />
laknak, tudtam, apámék már ott vannak. Libasorban ballagtunk, elöl<br />
az anyós, utána Etelka, majd én. Az anyós feszegette a kérdést, vajon miért<br />
jöttek apádék? Valamit nem mondtak el úgy, ahogy kell! Hát a nagynénémhez jöttek,<br />
nem magukhoz jöttek. Rég nem voltak a rokonoknál, ôket látogatják. Sértve érezhette<br />
magát, hogy rokonokhozt mondtam, mert már ô is az tulajdonképpen.<br />
Odaértünk a házhoz, itt vannak apámék, bemegyek hozzájuk, gyere te is,<br />
Etelka, hívtam. Ô nem jön… ô nem jön! Mit könyörögjek, eleget szóltam neki!<br />
Fogtam magam, bementem. Apáméknak mondom, hogy mi van… nem<br />
jó a házasságom, hiába! Azt akarják, hogy itt lakjak, cikiznek is, olyan vagyok,<br />
mint a béka, nincs semmi pénzem, elveszett ember vagyok, ôk a lányukat feláldozták<br />
értem, és semmit nem mutatok azért, legalább dolgoznál, Béka, aki teleeszi<br />
itt magát, a legnagyobb brekeke! Teljesen kicikiztek.<br />
Mondta korábban a nagynéném, ha nem jön el velem Etelka, akkor<br />
hagyjam ott, utána soha ne jöjjek vissza. Így aztán kijelentettem, gyere,<br />
menjünk el. Megpróbálunk otthon élni. Habozni kezdett: de hát én… de hát így…<br />
189
Change language