Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK
Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK
Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
G ÉCZI JÁNOS<br />
Elméletileg ki kellene jönnünk. Aztán beszélgettünk, leült az anyós is,<br />
vidám kedve lett. Akkor jól éreztem magamat. Az anyóson lehetett látni,<br />
jól érzi magát, Etelkán is. Ettôl mindjárt én is jobban lettem. Az anyósnak<br />
az volt a gondolata, hogy táviratozzak anyáméknak: a feleségemnél vagyok,<br />
ne várjatok haza. Én különálló vagyok, mi közöm nekem a szüleimhez, a feleségem<br />
a legfontosabb. Aztán mutogatott fûnek-fának.<br />
De ismét napokat aludtam végig, egyre rosszabbul lettem. Aztán hazamentem.<br />
Esôs, szomorú nap volt. A vonatról apámat láttam, piros mackófölsô<br />
volt rajta, ott álldigált.<br />
Próbálgattam magamban a történeteket. Nem tudok én beszélgetni,<br />
olyan fáradt vagyok! Hazaértem, hazajött mindenki. Az idôjárás nemcsak<br />
engem befolyásolt, hanem apámékat is. Esôs volt, beázott a mûhely<br />
is. Jaj, nem jól érzem magam, ne is faggassatok, most lefekszem. Másnap<br />
sem keltem fel, csak kajálni.<br />
Anyám örült nekem, minek mentél vissza, látod, hogy nézel ki, rosszabb állapotban<br />
vagy, mint amikor elmentél, köllött ez neked? Belenéztem a tükörbe,<br />
sápadt voltam, lilákos, beesettek a szemeim.<br />
Anyám beteg volt, fekélyes a lába, vizes, a szíve nem jó, rossz színe van,<br />
a mája sem jó. Sok baja van. Epés. Reumás is. Most van a változó korban.<br />
Megöregedett. Elôször csak az epe jelentett problémát. Nem nagyon tudott<br />
mozogni, nekem kellett elmenni a boltba. És akkor megláttam Ilon<br />
egyik húgát és az öccsét. Megörültem, hogy látom ôket, nagyon szerettem<br />
ôket, köszöntek a gyerekek, én is köszöntem nekik, szotyival is kínáltak.<br />
De nem kértem: ahogy kibánt velem a nôvéretek, ahogy felépített bennem maga<br />
iránt egy vonzalmat, egy szerelmet, aztán meg leépített, ide jutottam… még a szotyolátok<br />
se köll. Lehet, Ilon nem volt hibás. Én voltam, aki egy lapra tettem<br />
föl mindent, én azt hittem, biztosan bejön. Én hittem, hogy minden sikerülni<br />
fog. A kapcsolat. Annyira hittem. Egy darabig együtt jártunk. Csak<br />
együtt jártunk, kapcsolat nem volt köztünk. Ô soha nem ért rá, ez a dolga<br />
volt, az a dolga, iskolás is volt, fiatal, visszahúzódó. Messzirôl pislogtam<br />
az udvarukba. Messzirôl néztem. Közelrôl nem mertem a szemébe nézni.<br />
Éreztem, hogy ô is meglátott. Olyan jó érzés öntött el.<br />
Elmentem a boltba, bementem Veráékhoz is. Vendégük volt, olyan harminc-harmincöt<br />
éves férfi, az unokanôvérem férjének a barátja. Kedves,<br />
finom lelkû srác. Beszélgettünk. Örültem, hogy látom. Mondja, mint nézel<br />
te ki! Mint aki agyonra baszta magát. Megállt az eszem, pedig nem. Egyéb<br />
ok is lévén.<br />
Az apósék tudták, hogy én nem akarok többé visszamenni. Az apósom<br />
rájött, hülyeséget csinált ô is, a felesége is, mindannyian, amikor hozzáadtak<br />
Etelkához. Látta az állapotomat. Észrevehetô volt, valami bántja,<br />
valami nem smakkol. Mondta, döntsek úgy, ahogy nekem is jólesik. Nem avatkozom<br />
bele, mert eddig mindig az volt a baj, hogy beleavatkozott. Házastársak<br />
vagyunk, ha együtt élünk, ha nem, tôlem függ, oldjuk meg mi a problémánkat.<br />
186