Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK
Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK
Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
V ADNARANCSOK I.<br />
Feküdtem a konyhában, anyámék a szobában. Ott volt elkészítve, amit<br />
visszaküldünk majd postán. Korán ébredtem, jöttem-mentem. Ideges voltam.<br />
Felöltöztem, fogtam egy tollat, ráírtam a dobozra, hogy Anya, ne keress,<br />
elmentem Etelkához. Volt nálam valami pénz is.<br />
Elôször a nagynénémék falujába mentem. Ôk azt mondták, hogy döntsek.<br />
Ôk nem tudnak helyettem gondolkodni. De annyi más nô van a világban! A<br />
nagybátyám felesége beszélt ilyeneket.<br />
Úgy volt, hogy felmegyek hozzájuk, nagy gondban voltam, hogy<br />
együtt menjek-e a nagybátyámmal, vagy késôbb, egyedül. Nappal nem<br />
akarok találkozni a feleségemmel, addig inkább elmegyek a kocsmába.<br />
Nagyon féltem az apjától.<br />
Idejött egy távirat, anyám küldte, ennyi állt rajta: azonnal jöjjél haza. Így<br />
megerôsítettek az elhatározásomban, hogy hazamegyek. De másnap se találtam<br />
fel magam. Így este megint kimentem az állomásra, este volt már,<br />
nem tudom, hány óra, de mindenkitôl kérdeztem, hogy hány óra. Kérdezték,<br />
hogy mi van velem. Aztán elmondtam a haveroknak, hogy tulajdonképpen<br />
megnôsültem.<br />
Jött a vonat. Egyenest Etelkáékhoz mentem. Nem tudtam, hogy hátulról<br />
menjek-e a konyhába vagy elölrôl. Este mindig a konyhában tartózkodnak.<br />
Leszálltam a vonatról, láttam, hogy senki ismerôs nincs, ez nem<br />
baj. Fölmentem a kapujukig. Ott álldogáltam kicsit. Örültem, mert láthattam<br />
Etelkát, jött föl, hagymát hozott. Egy nagy tál hagymát. Nincs semmi<br />
baja, láttam, és éreztem, hogy nagyon szeretem.<br />
Meglátott. Nyitotta a kaput, borult a nyakamba. Gondoltam, mégis szeretem.<br />
Kérdezte, azért jöttem-e, hogy immár együtt maradjunk. Igen. Kérdeztem,<br />
hogy anyádék mit szólnak az egészhez?<br />
Nagyon haragudtak rám az anyjáék. Haragudtak, és azt mondták,<br />
hogy ide ne jöjjek a szobájukba. Etelka mondta, majd elintézi. Kértem, ne fáradjon,<br />
közelben laknak a nagynénémék, átmegyek oda. Kijött, bement, kijött, ez<br />
így ment. Már tudtam, hogy örülnek nekem, de kerítik a portájukat.<br />
Mondták végül, menjek a konyhába, aludjak ott.<br />
Elgyújtottuk a tüzet, de nem is igen érdekelt bennünket, csak egymást<br />
néztük, álltunk, bámultunk, beszélgettünk mosolyogva. Lefeküdtünk, és<br />
jó volt. Most voltunk igazán egyedül. Nincs az, hogy a másik szobában<br />
hallják, mit csinálunk, nem kellett senkire tekintettel lenni.<br />
Reggel találkoztam az apóssal meg az anyóssal. Éppen vizet hoztam,<br />
hogy megmosakodjunk. Láttam, hogy az anyós lát engem. Vissza akartam<br />
menni, hogy köszönjek, de nem tettem. Egyszer csak jön, mondja nekem,<br />
hogy mi van, mákvirág. Szépmadár. Uha! Kicsit cikis volt a helyzet. Köszöntem<br />
neki, nem fogadta el. Aztán egy betanult szöveget mondtam, amit reggel találtam<br />
ki. Ne haragudjon, hülye voltam satöbbi, így sikerült, nézze el, és próbáljunk<br />
közös nevezôre jönni. De már ismét éreztem, hogy fáradt és beteg vagyok.<br />
185