Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

G ÉCZI JÁNOS
nálni. Hiába dolognak tartották, mert szerintük senkivel nem tudok semmit
csinálni.
Kérdeztem ott, miért van, hogy a nôk tetszenek, de vonzalmat nem érzek
irántuk? Ki kellett ezt mondanom. Kérdezte az orvos, hogy mi lenne, ha a házasság
után más nôbe lennék szerelmes. Ez adott bátorságot ahhoz, hogy nem
fontos Etelkával leélnem az életemet. Lehet, mással jó lesz.
Örültem, hogy ezt megkérdezte. Az eszemben volt, hogy nem jól választottam.
Visszajöttünk a kórházból, összevesztünk, akkor megmondtam
neki, el fogok válni. Még elmentünk hozzájuk, emlékszem, az anyós
mondta, hogy szükség lett volna ránk. És mi meg nem mentünk. Mi megmondtuk,
hogy válunk.
Akkor hazaküldtek. Hazaküldtek, hogy gondoljam meg, és hozzak
pénzt, mert nem volt nálam semmi, meg nekik se volt.
Hazamentem, és táviratoztam, hogy ne gyere, és én se megyek. Ideges voltam,
elmentem az egyik vénhez, mert tudták ôk is az érzelmeimet. Kérdeztem,
el lehet-e válni? Mondta, nem lehet elválni, de külön lehet élni.
Aztán én mentem el Etelkáékhoz. Anyám elôzôleg összecsomagolta
Etelka holmiját, hogy postán elküldi neki. Ott állt a cucc, egy nagy dobozban
volt becsomagolva. Ahogy teltek a napok, újra és újra szerettem volna
látni Etelkát, mert olyanokat mondott, hogy öngyilkos lesz, nem bírja elviselni,
ha külön vagyunk, hozzám van kötve, nem tud elszakadni, nagyon belém
van szeretve. Sírt, bôgött, hisztizett, minden alkalmat megragadott, hogy
nagyon sajnáljam. És én sajnáltam.
Istenem, én soha nem fogok senkit szeretni? Engem rajta kívül nem szeretett
még senki. Tudtam én, hogy mit kellene nekem vele szemben tanúsítani,
milyen szeretetet kell neki adnom, én meg is mondtam ezt. Én mindent
tudok, csak nem tudom gyakorlatilag kivitelezni. Képtelen vagyok.
Ha nagyon sajnáltam, akkor valamilyen érzelem alakult ki vele szemben.
Mégiscsak sajnáltam, mégis úgy éreztem, hogy szeretem.
De kifejezetten ez nem volt igaz.
Elmentem hozzá. Anyámék nem akarták, figyelmeztettek, hogy el ne
próbáljak menni! Elôzô este felöltöztem, nem jó itt, nem jó ott. Mondom
anyámnak, elmegyek valahová. Mondja, menjél bánatodban örülni. Örült volna,
ha föltalálom magam. Fordítva vettem föl az inget, na, mondom, ez jó
jel, most már el fogok menni. De félek sötétben, kit hívjak magammal?
Találkoztam az egyik rokonommal, hívtam, jöjjön velem. Nem mondod
meg senkinek, Jani, hogy mire kérlek? Azt mondja, senkinek nem mondom meg.
Arra szeretnélek megkérni, hogy gyere el velem Etelkáékhoz.
De nem akart velem jönni, ô is mondta, hogy hülyeség, hát nem jó nekem
itthon? Már öt-hat napja volt, hogy Etelkától külön voltam. Jani szépen le
tudott róla beszélni. Igaza van. Hazafelé ballagtam, mondtam is magamnak,
ez a szerencsém, hogy visszajövök, nem az, hogy elmentem.
184