Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK I.
nem is… szerettem én a magam módján. Az apósnak az agresszív megnyilvánulása,
hogy ilyen helyzetbe nem hozhatom ôket! Az anyós meg:
Mit akarsz, kinek köllenél te?! Az én lányomat föláldozom érted! Egy fiatal lányt!
Majd figyeld meg, sírni fogsz te, ha ezt nem csinálod meg.
Apám azt mondta: Jól van, de ha valami baj lesz… Ô azt se akarta mondani,
hogy ne, azt se, hogy igen. Rám bízta ezt az ügyet. De sajnált, mert
mindent megtett volna értem, ha én azt mondom, hogy nem, akkor nem
engedett volna.
Elindultam velük. Anyám utánam jött: Jól meggondoltad? Mondom:
Nem! Maradj itt! De akkor már érzelmesen beszélt. Maradj itt, ne menj el!
Megfogta anyám a kezemet… Majdnem visszaballagtam. Etelka: Apu, hozd
el! Mi lesz?! Ne menj vissza! Az após elkapta a vállamat, szinte fájt. Elkapta,
és húzott. Egyik kezemet anyám fogta, a másik kezemet az após. Én
meg sírtam. Az após rántott egyet, és akkor mentünk. Apám, hiszen látta,
hogy sírok, nem akarok… erre aztán levonta a következtetéseket. Mondta
az apósom: Mindenért vállalni fogja a felelôsséget. Apám megfenyegette, ha
valami bajom történnék, ha valami nem úgy sikerül, ahogy annak lenni kell, ha
nem sikerülnek rendben a dolgok, akkor ô jön… ô aztán intézkedni fog. Akkor elmentünk.
Azt hiszem, ez vasárnapi nap volt.
Én tudtam, mit akarnak, hogy mindjárt nemi kapcsolat történjék, és akkor
az bizonyíték! Nem akartam megtenni ezt a lépést. Volt egy nagyon
szép park, jó fû volt alatta, senki nem zavart, csak a madarak voltak. Gesztenyés
volt az egész, ott nem jártak, utak se voltak. Olyan helyre mentünk,
ahol zavartalanul leülhettünk, beszélgettünk. Szeretgethettük egymást.
Mindig kíváncsi voltam rá, hogy ô akarja-e ezt a nemi kapcsolatot? Mondtam,
hogy én akarom. Nem akartam én, de mondtam neki, hogy én akarom.
Ha azt mondja, hogy nem, legalább hivatkozhatok arra, hogy ô nem
akarta. És tényleg nem történt meg a nemi kapcsolat. Akkor éppen olyan
baja volt.
Átöleltük egymást, hemperegtünk a fûben, de mást nem csináltunk.
Alig értett a szexhez, én se sokat. Ha értett volna, az önbizalmat adott
volna.
Anyós is mondta, ô nem bánja, akármit csinálunk. Azt mondta: Lányom,
csináljatok, amit akartok, menjetek, ahova akartok… Ez, azt hiszem,
hétfôi nap volt.
Akkor bevittük az igazolványt meg a papírokat, hogy esküvôre felkészülôdünk.
Meg volt beszélve, hogy kedden lesz. Elôtte még bíróságra
mentünk. Elkísértem ôket, a testvéreivel volt valamilyen perük. Utána
mentünk a tanúkért, az anyósnak öccséhez, a másik tanú viszont Kispesten
lakik, oda is el akartunk menni. Etelkával lemaradtam, mondtam, hogy
csináljuk vissza az egészet. Az igazolványt vissza lehet kérni. Átöleltem,
megfogtam a vállát, és úgy ballagtunk. Az após hátranézett, és azt mondta:
így még nem láttam ôket menni!, és mire odaértünk, látták, hogy Etelka sír.
177